Heroinista szeretők és kiégett szexmániások Berlinben

Vágólapra másolva!
A szervezők felfedték a februári Berlinale programjában szereplő első kilenc filmet. Bemutatják többek közt az Elemi részecskék adaptációját, Terrence Malick Pocahontas-filmjét és a Candyt, amelyben Heath Ledger egy heroinfüggő szerelmest alakít.
Vágólapra másolva!

2006. február 9. és 19. közt rendezik meg az 56. Berlinalét, amely nem csak az egyik legnagyobb jelentőségű filmszakmai rendezvény, hanem például a cannes-i fesztivállal ellentétben a legfrissebb filmek olyan mustrája, ahol a közönséges halandó is vásárolhat jegyet a vetítésekre.

Évente kb. 350 filmet vetítenek a fesztivál keretében, amelyek több kategóriában kerülnek bemutatásra. A versenyben és versenyen kívül vetített nagy nemzetközi produkciókat magába foglaló Competition szekcióban ezúttal 26 film szerepel majd. A Panorama szekció ad otthon a független művészfilmeknek, a gyerekek a Kinderfilmfest és a 14plus program keretében tekinthetik meg a nekik szóló alkotásokat, az izgalmas új német filmeket a Perspektive Deutsches Kino, a "távoli" országokból (elsősorban Ázsiából) származó és experimentális alkotásokat pedig az International Forum of New Cinema szekció vonultatja fel. A programban szerepelnek még tematikusan szervezett retrospektív vetítések, valamint helyet kap egy Homage szekció is, amely minden évben egy jelentős filmes életműve előtt tiszteleg.

A nemzetközi fesztiválzsűri elnöke ezúttal Charlotte Rampling színésznő lesz. A Franciaországban élő angol művész '65 óta tartó karrierje alatt olyan nagyformátumú rendezőkkel dolgozott együtt, mint Luchino Visconti, Sydney Lumet és Woody Allen, az utóbbi években pedig Francois Ozon Homok alatt és Swimming Pool című filmjeiben szerepelt nagy sikerrel. Legutóbb Dominik Moll thrillerjében, a Lemming-ben játszott, amely az idei cannes-i fesztivál nyitófilmje volt.

A szervezők a jövő évi Competition szekció 26 filmjéből eddig kilencet hoztak nyilvánosságra, amelyből hat világpremier. Oskar Roehler filmjében ismét együtt játszik a Lé meg a Lola két főhőse: a Lolát alakító, azóta szép nemzetközi karriert befutó Franka Potente, és Manni megformálója, Moritz Bleibtreu. A film pedig nem más, mint Michel Houellebecq sikerkönyvének, az Elemi részecskék-nek az adaptációja, amely németül az Elementarteilchen címet viseli. A történet két féltestvérről szól: a homlokegyenest ellenkező karakterű fivérek egyike szexmániás, és csak a nők hajszolása érdekli (Bleibtreu), a másikat, aki molekuláris biológiával foglalkozik, pedig csak a mikroszkóp alatt található élet (Christian Ulmen). Csak megszállottságukban és elveszettségükben hasonlítanak egymásra. Roehler előző filmje, az Ágnes öcsénk Budapesten jövő héttől tekinthető meg a Művész és a Cirkogejzír moziban.

Forrás: [origo]
Franka Potente és Christian Ulmen az Elementarteilchen-ben

A kihirdetett filmek közt még egy német szerepel: Hans-Christian Schmid Requiem-je. A hetvenes évek Németországában játszódó film egy ördögűzés történetét meséli el. A pszichológiai dráma azt mutatja be, hogyan fordulnak egyesek a miszticizmus felé, amikor a racionális emberi gondolkodás korlátaival szembesülnek. A főszerepben Sandra Hüllert láthatjuk, akinek ez az első jelentős filmszerepe, és egy fiatal nőt alakít, aki meg van róla győződve, hogy démonok szállták meg.

Két amerikai bemutatóról lehet tudni eddig, mindkettőt versenyen kívül vetítik. Végre közönség elé kerül Terrence Malick régóta várt új filmje, a The New World. A legendás filmes nem mondható termékeny rendezőnek, ez mindössze a negyedik filmje; a legutóbbi a '98-as Az őrület határán volt. A Pocahontas-történetet feldolgozó filmben Colin Farrell játssza a 17. századi felfedezőt, aki Angliából Amerikába érkezve beleszeret egy indián törzsfőnök lányába, Pocahontasba. Utóbbit Q'Orianca Kilcher alakítja, és egy mellékszerepben Christian Bale is feltűnik.

A másik amerikai film, a Traffic forgatókönyvírójának, Stephen Gaghannak a rendezői debütálása, a Syriana című politikai dráma. Az olajüzlet visszásságait bemutató filmben George Clooney egy sokat megélt CIA ügynököt alakít, Matt Damon pedig egy feltörekvő olajbrókert. Jó hír ezzel az alkotással kapcsolatban, hogy nem kell rá sokat várni a fesztivált követően, a hazai bemutató február 23-ára várható.

Forrás: [origo]
Matt Damon a Syrianá-ban

Az idei évben tanúi voltunk annak, ahogy Heath Ledger 180 fokos fordulatot vett, és búcsút intve az olyan hollywoodi csacskaságoknak, mint például a 10 dolog, amit utálok benned, olyan komoly kihívást és potenciális elismerést rejtő szerepek felé fordult, mint a Brokeback Mountain. Az új Heath a meleg cowboy szerepe után újabb "deviáns" megformálására vállalkozott: elvállalta az ausztrál Neil Armfield Candy című drámája főszerepét. A drogfüggővé váló szerelmespárról szóló filmben partnere a fiatal ausztrál színésznő, Abbie Cornish, akinek tehetségéről a tavalyi Somersault-ban bizonyosodhattak meg azon kevesek, akik hozzájutottak a nálunk nem bemutatott filmhez.

Marc Evans rendező is egy szokatlan szerelmi történetet mesél el Snow Cake című filmjében, amelyben egy autista nő (Sigourney Weaver) és egy autóbaleset után poszt-traumás stresszben szenvedő férfi (Alan Rickman) talál egymásra.

A Grbavica egy elsőfilmes bosnyák rendezőnő, Jasmila Zbanic alkotása. A balkáni háborút követő zaklatott időszakban játszódó történet egy megerőszakolt nő útját követi. A nemzetközi koprodukcióban készült film főszerepeiben Mirjana Karnovicot és Luna Mijovicot láthatjuk mint anyát és lányát.

Az eddig kiválasztott két ázsiai film egyike a thaiföldi Az utolsó élet az univerzumban rendezőjének, Ratanaruang Pen-eknek az új alkotása, amely az Invisible Waves címet viseli, és egy bérgyilkosról szól. Az utolsó élet az univerzumban, amelyet eddig csak filmfesztiválokon tekinthetett meg a hazai közönség, januártól elérhető lesz a T-Online tékában. A másik ázsiai alkotás a valaha készült legdrágább kínai film, a Wu ji (Ígéret). A harcművészeti kalandfilm rendezője Chen Kaige.

Folyt. köv.