Hangoskönyv a vásznon

A Gyertyák csonkig égnek nem mozifilm, nem is nagyon film, mégis képes könnyeket csalni a néző szemébe.

Agárdy Gábor és Avar István a filmben

A Márai Sándor azonos című regénye alapján készült film az első percekben fájdalmasan rossz élményt ígér. Ahogy - az egyetlen külső jelenetben - közelítünk a kastély felé, amelyben a dráma zajlik majd, a látvány azt sugallja, hogy egy házi használatra épp hogy csak megfelelő videokamerával forgatták a filmet. Aztán szerencsétlenségünkre a vadászt alakító Mihály Pál és a Henriket megformáló Avar István párbeszédével érkezünk a történetbe; Mihály ripacskodó alakítása nehezen tolerálható, és mellette Avar sem tud jó lenni. Sajnos a vadász a film kulcsjelenetében, az egykori vadászatot felelevenítő párbeszéd során is visszatér, a háttérben, groteszk pózban állva a szarvast alakítva. Ezt a nevetséges momentumot jobb lett volna elhagyni, sokat elvesz a feszültségből, amelynek itt kéne a csúcspontra hágnia.

Ha nem rohantunk ki a teremből az első néhány percben, a film innentől bőségesen kárpótol: minden megváltozik, amikor a Konrádot alakító Agárdy Gábor színre lép. A nagy formátumú színész partnereként Avar is éledezni kezd, kettősük lassan bevonja végre a nézőt.

Márai regénye a barátságról szóló egyik legőszintébb, legsikerültebb alkotás, amelyet valaha írtak; az egy éjszaka alatt játszódó történetben negyven év után újra találkozó régi barátok néznek szembe múltjukkal, egymás iránti szeretetükkel és gyűlöletükkel, és egy harmadik személy emlékével: a nőével, akit mindketten szerettek.

A szinte végig egy szobában zajló film sikere csak azon áll vagy bukik, hogy a két színész át tudja-e ereszteni magán Márai erőteljes szövegét, elhisszük-e nekik, hogy mindazt tényleg átélték, ami az éjszakai beszélgetés során felbugyog az életük végére érő öregemberek emlékeiből. Agárdy és Avar tisztességesen megbirkózik a feladattal, talán akad néhány gyengébb pillanat, de sokkal több a feszültséggel teli, átélhető, és a befejezés még akkor is torokszorító, ha nem gondolunk arra, hogy ezek egyben az Agárdy életpályáját lezáró pillanatok is.

Agárdy Gábor és Avar István A gyertyák csonkig égnek című filmben

A Ninit, a dadát alakító Csernus Mariann is nagyon jó epizódszerepében, kár, hogy pont miatta bagatellizálódik el a vadászat felidézése melletti másik legfontosabb jelenet, a napló tűzbe dobása. Ennek az epizódnak éppen az adja az erejét a regényben, hogy csak a két férfi van jelen tanúk nélkül, és hogy Henrik emberi nagyságát mutatja meg azáltal, hogy amikor Konrád nem hajlandó részt venni a mindkettejük által szeretett nő írásának közös, veszélyeket rejtő elolvasásában, maga dobja tűzbe olvasatlanul a naplót. Kár volt ezt a feladatot átruházni a dadára.

Igaz, hogy a színészek sikerrel közvetítik Márai írását, de mivel szinte végig csak őket látjuk premier plánban beszélni, látvány gyakorlatilag nincsen. Amit a környezetből látunk, az éppen annyi, amennyit a regény olvasása közben is odaképzelünk. Meghatódunk, de azzal az érzéssel állunk fel a végén, hogy rádiójáték vagy hangoskönyv formájában nagyjából ugyanennyit kaptunk volna.

Bujdosó Bori