Ég és föld

Volt, aki elaludt, volt, aki kiment a teremből. A Madárszabadító, felhő, szél tényleg nem volt könnyű, de aki kicsit nyitva hagyta magát, annak élményt tudott nyújtani. Spirituális élményt, vagy akár mondhatjuk úgy is: vallásit. Mert Szaladják István csak az igazán fontos dolgokról akart beszélni.

Jézus-arcú ember vándorol a búzamezőn. Oroszul beszél, és csapdába ejtett madarakat szabadít. Később azt mondja, ő a felhő és a szél. Egy tiszta arcú parasztfiú hallgatja, aki a szerelméhez igyekszik, és kalickában madárt visz neki. Jól megvannak együtt, és a madár csak akkor szabadul, amikor a fiú ad szabadságot neki. Közben összeakadnak más vándorokkal is, mindenki mély válságban van, és megváltást remél. Ennyi a sztori.

Mindeközben olyan mondatok hangzanak el, mint pl. hogy "Van olyan, hogy minden mozog körülöttünk, de belül mozdulatlanság uralkodik", vagy hogy "Idő kell ahhoz, hogy meglássuk, ami a dolgok mögött rejlik". Ennél sokkal több is, de képtelenség mindet meghallani. Minden szó súlyos, mindegyik üzenni akar, humornak nyoma sincs.

A Madárszabadító, felhő, szél súlyos film, jobb, ha tudja az ember, mielőtt beül a moziba. Én nem tudtam, ezért nehezen hangolódtam rá. Mindenáron valami szórakoztatót akartam látni. Aztán elmerültem a főhős ikonszerű ábrázatában, a ringatózó búzatáblában, a pattogó tűz táncában, az orosz nyelv hangzásában. A természetben - mert tényleg olyan, mintha egész közel lenne.

Szaladják István eddig operatőr volt, most küldetéses rendező lett. A filmet persze mindenki arra használja, amire akarja, ami belőle fakad. Őt nem érdekli a ma, őt csak az örök érdekli. Ő nem Magyarországban gondolkodik, az egyetemeset keresi. Igyekszem teljesen semlegesen fogalmazni. A Madárszabadító, felhő, szél zavarba ejtő film. A sznobok úgy érzik majd: elismerően kell róla szólni, mert "mély". A filmfogyasztók ki fogják nevetni, mert "művészfilm".

Az biztos, hogy jó film, mert következetes, pontos, egyszerű és szép. Ötven év múlva ugyanazt fogja jelenteni, mint ma. Egy V. századi versike jutott eszembe róla:

Kerek az ég sátra,
Borul négy irányra,
Nagy a kékség,
Végtelenség.

Gyárfás Dóra