Elhunyt Kaló Flórián színművész

Vágólapra másolva!
Kaló Flórián színművész kedden, életének 74. évében elhunyt. A Jászai Mari-díjas művész nevéhez számos emlékezetes színpadi és filmszerep megformálása fűződik, emellett színpadi műveket is írt.
Vágólapra másolva!

Kaló Flórián 1932. június 16-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után pályáját a szegedi Nemzeti Színházban kezdte, 1961-től a József Attila Színház tagja volt.

Számos klasszikus és modern, zenés és prózai műben alakított emlékezetes karakterszerepet. A színházi közönség ismerhette őt Szilvai professzorként (Szigligeti: Liliomfi), Alfieriként (Miller: Pillantás a hídról), és Ulyssesként (Shakespeare: Troilus és Cressida) is.

Játszott egyebek mellett a Két emelet boldogság (1960), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960), a Mici néni két élete (1962), a Meztelen diplomata (1963), a Minden kezdet nehéz (1966) és a Lányarcok tükörben (1972) című filmben.

Színpadi műveket és rádiójátékokat is írt; ezek közül a Mai történet 1976-ban, a Négyen éjfélkor 1976-ban, a Pajzán históriák 1980-ban, A kitaszított 1987-ben jelent meg.