90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Tom Hankstől Coppoláig mindenki ott lesz Cannes-ban

[origo]|2006. 03. 09., 18:20|Utolsó módosítás:2006. 03. 10., 7:10|

Május 17-én A Da Vinci-kód vetítésével kezdődik az 59. cannes-i filmfesztivál. A zsűri elnöke idén Wong Kar-wai lesz; az új filmmel bemutatkozó rendezők közt találjuk Woody Allent, Francis Ford Coppolát és lányát, Sofia Coppolát és David Lynchet is.

Az idén ötvenkilencedszer megrendezésre kerülő cannes-i filmfesztivál május 17-étől 28-áig tart majd. A zsűri elnöke ezúttal Wong Kar-wai lesz, aki '97-ben Édes2kettes című filmjével elnyerte a fesztivál legjobb rendezésért járó díját. Zsűrielnöki felkérését Wong a következő szavakkal kommentálta: "Van egy régi kínai mondás, miszerint 'Sose tudhatjuk, mikor támad fel a szél, de jobb, ha mindig nyitva tartjuk az ablakunkat'. A zsűri többi tagjával együtt várakozással nézek elébe, hogy a kortárs filmművészet legnagyobbjainak álmaiban osztozzak. Célunk az lesz, hogy olyan szélesre tárjuk az ablakunkat, amennyire csak lehet."

A fesztivál programjának kihirdetésére még várni kell április 20-áig, azonban a két legfontosabb szekció nyitófilmjeiről már hírt adtak a szervezők. A főszekcióban mutatják be az Arany Pálmáért induló versenyfilmeket, illetve néhány versenyen kívül vetített alkotást. Utóbbiak közé tartozik a 17-ei nyitófilm is, a Dan Brown bestsellerében készült A Da Vinci-kód. A filmet Ron Howard, az Egy csodálatos elme alkotója rendezte, a főszerepekben Tom Hanks, Audrey Tautou és Jean Reno látható. A sztárok minden bizonnyal személyesen is részt vesznek majd az ünnepélyes vetítésen. A Da Vinci-kód-ot Magyarországon a cannes-i bemutatót követő naptól, május 18-ától játsszák majd a mozikban.

Az "Un Certain Regard" a filmfesztivál másik legfontosabb szekciója, amelyben évente körülbelül húsz filmet vetítenek, és amelyben tavaly Mundruczó Kornél Johanna című operafilmje is bemutatásra került. Idén, május 18-án a Paris je t'aime című alkotás nyitja meg a fesztiválnak ezt a részét. A film húsz rendező ötperces rövidfilmjeiből áll, melyeket az köt össze, hogy mindegyik Párizsban játszódó szerelmes történet. A rendezők közt megtalálható Gus Van Sant, Alfonso Cuarón, Alexander Payne, valamint Ethan és Joel Cohen is. A filmben feltűnő színészek közt van Juliette Binoche, Elijah Wood, Steve Buscemi és Willem Dafoe.

Bár hivatalosan még nem hirdették ki a fesztiválon vetített további filmeket, a Berlinalén szerzett értesüléseink szerint a következő bemutatókra biztosan lehet számítani: Clerks 2 (Kevin Smith), Inland Empire (David Lynch), Volver (Pedro Almodóvar), Babel (Alejandro Gonzalez Inarritu), The Fountain (Darren Aronofsky), Scoop (Woody Allen), Breaking and Entering (Anthony Minghella), The Black Dahlia (Brian DePalma), Youth Without Youth (Francis Ford Coppola) és Marie Antoinette (Sofia Coppola). Az [origo] filmklub stábja természetesen a helyszínről fog tudósítani.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »