Tarr Béla újra nyeregben

Vágólapra másolva!
Véget értek a Tarr Béla új filmjének, a nemzetközi koprodukcióban készülő A londoni férfinak a forgatását kísérő nehézségek. A tavaly félbemaradt forgatás a mai naptól újraindult, és a film év végére készen lehet.
Vágólapra másolva!

Bozóki András kulturális miniszter kezdeményezésére a magyar és a francia kormány közös támogatásának eredményeként folytatódhat Tarr Béla A londoni férfi című filmjének tavaly, finanszírozási okokból félbemaradt forgatása.

A londoni férfi forgatása ma elkezdődött. A film forgatókönyvét Georges Simenon azonos című regénye alapján Krasznahorkai László és Tarr Béla írta. A főbb szerepeket Miroslav Krobot, Tilda Swinton, Derzsi János, Lénárt István, Szirtes Ági, Bók Erika és Pauer Gyula alakítja.

A filmet a magyar származású német operatőr-rendező, Fred Kelemen fényképezi. A film nemzetközi koprodukcióban, magyar-francia-német együttműködésben készül. A nagyobb részben Korzikán zajló forgatás befejezése az év végére várható.