[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

100
90

Cannes: Monica Bellucci a zsűriben, Brad Pitt a versenyben

[origo]|2006. 04. 20., 16:50|Utolsó módosítás:2007. 03. 20., 13:27|

Kihirdették a május 17. és 28. közt megrendezésre kerülő 59. cannes-i filmfesztivál teljes programját. Látható lesz többek közt Almodóvar, Sofia Coppola és Richard Linklater új alkotása, és Pálfi György Taxidermia című filmje is bekerült a programba. Az [origo] filmklub újságírói természetesen idén is a helyszínről tudósítanak.

A cannes-i filmfesztivál szervezői mai párizsi sajtótájékoztatójukon kihirdették az idei fesztivál teljes programját és a zsűri összetételét. A hivatalos versenyprogram nagy része nem okozott meglepetést, a korábban rebesgetett filmek java része bekerült a válogatásba. Mint azt már korábban is tudni lehetett, május 17-én este A Da Vinci-kód vetítése nyitja meg a fesztivált, ezt követően a hivatalos programban 20 alkotást mutatnak majd be. Köztük lesz Pedro Almodóvar új filmje, a Penélope Cruz főszereplésével készült Volver, a Marie-Antoinette Sofia Coppolától, amelyben Kirsten Dunst alakítja a francia királynét, a Korcs szerelmek rendezőjének, Alejandro Gonzalez Inarritunak a Babel című alkotása Brad Pitt-tel és Cate Blanchettel, Aki Kaurismaki új filmje, a Laitakaupungin Valot és Richard Linklater Fast Food Nation-je is.

A versenyprogramban a szokásoknak megfelelően művészi szempontból már elismert, nagy tekintélyű alkotók friss filmjei szerepelnek. Ez alól idén kivételt jelent az egyetlen beválogatott elsőfilm: Andrea Arnold Red Road című kísérleti drámája. Mindazonáltal az angol rendezőnő már letett valamit az asztalra: 2003-as Wasp című rövidfilmjével Oscar-díjat nyert.

A versenyfilmeket nyolctagú zsűri bírálja majd el, amelynek idén Wong Kar-Wai lesz az elnöke. A zsűri tagjai közt megtalálható három a világ legszebb színésznői közül: Monica Bellucci, Zhang Ziyi és Helena Bonham Carter, illetve kettő a világ legmenőbb színészei közül: Samuel L. Jackson és Tim Roth. A zsűri tagja lesz három rendező is: a francia Patrice Leconte, a palesztin Elia Suleiman és az argentin Lucrecia Martel.

A fesztivál második legjelentősebb szekciója az "Un Certain Regard", amelyben 24 film szerepel idén. Míg tavaly Mundruczó Kornél Johanná-ja beválogatásának örülhettünk ebben a szekcióban, idén Pálfi Györgynek drukkolhatunk: a Filmszemle fődíját elnyert alkotása, a Taxidermia meghívást kapott a programba. Az Un Certain Regard-t a Paris, je t'aime című omnibuszfilm vetítése nyitja, amelyben olyan alkotók vettek részt, mint Gus Van Sant, a Coen testvérek és Alfonso Cuarón. Ebben a szekcióban kerül vetítésre Linklater másik új filmje, a Philip K. Dick regénye alapján, Keanu Reeves főszereplésével készült Kamera által homályosan is.

Forrás: InterCom
Keanu Reeves a Kamera által homályosan című filmben

A versenyprogramon kívül vetítik majd a fesztiválon a United 93 című filmet, amely a 2001. szeptember 11-én eltérített és lezuhant repülőgép fedélzetén történt eseményeket eleveníti fel, az Over the Hedge című animációs filmet, és a harmadik X-Men-filmet, a The Last Stand-et.

+ + +

Az 59. cannes-i filmfesztiválon bemutatott nagyjátékfilmek teljes listája
(filmcím, ország, rendező)

Nyitófilm
A Da-Vinci kód, USA, Ron Howard

Zárófilm
Transylvania, Franciaország, Tony Gatlif

Versenyben
The Weakest Is Always Right, Belgium-Franciaország, Lucas Belvaux
Summer Palace, Kína-Franciaország, Lou Ye
Laitakaupungin valot, Finnország, Aki Kaurismaki
Flandres, Franciaország, Bruno Dumont
Selon Charlie, Franciaország, Nicole Garcia
Quand j'etais chanteur, Franciaország, Xavier Giannoli
Days of Glory, Franciaország-Algéria, Rachid Bouchareb
The Wind That Shakes the Barley, Írország-Anglia, Ken Loach
The Cayman, Olaszország-Franciaország, Nanni Moretti
The Family Friend, Olaszország, Paolo Sorrentino
Pan's Labyrinth, Mexikó-Spanyolország-USA, Guillermo del Toro
Youth on the March, Portugália, Pedro Costa
Volver, Spanyolország, Pedro Almodóvar
Climates, Törökország, Nuri Bilge Ceylan
Red Road, Anglia-Dánia, Andrea Arnold
Fast Food Nation, Anglia-USA, Richard Linklater
Marie-Antoinette, USA, Sofia Coppola
Southland Tales, USA, Richard Kelly
Babel, USA-Marokkó, Alejandro Gonzalez Inarritu

Forrás: [origo]
Alejandro Gonzalez Inarritu és Brad Pitt a Babel forgatásán

Versenyen kívül
United 93, USA-Anglia, Paul Greengrass
X-Men: The Last Stand, USA, Brett Ratner
Over the Hedge, USA, Tim Johnson, Karey Kirkpatrick

Un Certain Regard
Paris, je t'aime, Franciaország, 24 rendező
Cronica de una fuga, Argentína-Izrael, Adrian Caetano
Ten Canoes, Ausztrália, Rolf de Heer
Surburban Mayhem, Ausztrália, Paul Goldman
Luxury Car, Kína, Wang Chao
La tourneuse de pages, Franciaország, Denis Dercourt
La Californie, Franciaország, Jacques Fieschi
Meurtrieres, Franciaország, Patrick Grandperret
Bled Number One, Franciaország-Algéria, Rabah Ameur-Zaimeche
977, Franciaország-Oroszország, Nikolay Khomeriki
Re-cycle, Hongkong, Oxide Pang, Danny Pang
Taxidermia, Magyarország, Pálfi György
Serambi, Indonézia, Garin Nugroho
The Wedding Director, Olaszország-Franciaország, Marco Bellocchio
You Am I, Litvánia, Kristijonas Vildziunas
El violin, Mexikó, Francisco Vargas
Uro, Norvégia, Stefan Faldbakken
Hamaca, Paraguay, Paz Encina
Z odzysku, Lengyelország, Slawomir Fabicki
Cum Mi-am Petrecut Sfarsiful Lumii, Romámia, Catalin Mitulescu
The Unforgiven, Dél-korea, Yoon Jong-bin
Salvador Puig Antich, Spanyolország, Manuel Huerga
Bihisht Faqat Baroi Murdagon, Tadzsikisztán, Djamshed Usmonov
A Scanner Darkly, USA, Richard Linklater

Forrás: Budapest Film
Penélope Cruz a Volver című filmben

Éjféli vetítések
Election 2, Hongkong, Johnnie To
Silk, Tajvan, Su Chao-pin
Shortbus, USA, John Cameron Mitchell

Különleges bemutatók
Zidane, un portrait du 21e siecle, Franciaország, Phillipe Parreno, Douglas Gordon
These Girls, Franciaország, Tahani Rached
Avida, Franciaországe, Benoit Delepine
Ici Najac, a vous la terre, Franciaország, Jean-Henri Meunier
Bamako, Franciaország, Abderrahmane Sissako
Volevo Solo Vivere, Olaszország, Mimmo Calopresti
Boffo: Tinseltown's Bombs and Blockbusters, USA, Bill Couturie
An Inconvenient Truth, USA, Davis Guggenheim

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Fotó: Hektor Szerelmes vagyok az amerikai filmbe Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz ...
    Forrás: The Match Factory A szemét nem kellék, hanem valóság Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: ...
    Forrás: Sobras.com Producciones Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: Krétakör Nincs más, csak mágikus fanszőrzet A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
    Forrás: Budapest Film Kiült a gyönyör az arcunkra Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
    Forrás: Budapest Film Margaret Thatcher egészen emberi A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50% kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    GoalUnited
    Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG T 76280 AC kondenzációs száritógép - MOST 5 ÉV extra garanciával8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129.900 Ft

24 óra hírei »

80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

rtl Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Forrás: Andrzej Sobiepan Nem akart a halálig várni Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »