Vágólapra másolva!
Nina Persson, a The Cardigans együttes bájos énekesnője színésznőként debütál egy szerelmesfilmben, amelyben hosszú műszempilláival és tupírozott frizurájával töri össze egy szegény fiú szívét.
Vágólapra másolva!

Az Om Gud Vill (Ha Isten is úgy akarja) egy Stockholmban, 1975 forró nyarán zajló szerelmi történetet mesél el. Juannak (Amir Chamdin), a fiatal bevándorlónak két állásra is szüksége van, hogy meg tudjon élni; nappal a piacon dolgozik, éjjel takarít egy gyorsétteremben. Testvérével lakik együtt, és várja a feleségét, aki hamarosan szintén Stockholmba jön. Egy reggel a buszmegállóban megismeri Julit, akit Nina Persson, a The Cardigans együttes énekesnője alakít. Innentől kezdve minden nap találkoznak, sétálnak, moziba járnak. Azonban Juan felesége egy hét múlva érkezik.

A fekete-fehér szerelmesfilm a francia újhullám alkotásainak édesbús hangulatát idézi, elég csak megnézni az előzetest, hogy elkapja az embert a hangulata. Nina Persson a White Stripes Dead Leaves and the Dirty Ground című számát énekli, miközben látjuk, ahogy Juli és Juan véletlenül egymásra találnak egy kirakatüveg két oldalán. A filmet a férfi főszerepet is alakító Amir Chamdin rendezte, akinek ez az első filmje. Ő amúgy szintén énekes, az Infinite Mass nevű hiphop-formáció tagja.