Nézd meg az új Bond-film előzetesét!

Vágólapra másolva!
Már megtekinthető a készülő James Bond-film, a Casino Royale első előzetese, amely ütős képsorokon mutatja be az új Bond tevékenységét: látunk repülőgépes üldözést, verekedést a férfivécében és Eva Green bájai is feltűnnek a tengerparti homokban.
Vágólapra másolva!

A Casino Royale világpremierjére novemberig, hazai bemutatójára december 7-ig kell várniuk a 007-es ügynök rajongóinak, de az első képsorok már most megtekinthetők a filmből.

A klip eleje fekete-fehérben játszódik. Daniel Craiget, azaz Bondot látjuk, ahogy az ügynökök unalmas életét éli: alaposan ellátja egy rosszfiú baját egy férfivécében, majd pisztolyt fog egy másik rosszfiúra. Judi Dench gondterhelt arca jelenik meg, és M hangját halljuk, amint aggodalmát fejezi ki, hogy Bond előléptetése talán még túl korai volt. Ezután ismét magát Jamest látjuk, aki mintha szintén nem nagyon örülne 007-es ügynökké való előléptetésének, mert mint mondja, az a hír járja, hogy a 00-ás ügynökök túlélési esélyei meglehetősen alacsonyak.

Ezután felvillan a megszokott Bond-logó: az ügynök egy kör közepén áll, elsüti a pisztolyát, vörös vér folyik végig a képernyőnkön, és innentől színesre vált az előzetes. A következő képsorokon feltűnnek a Casino Royale főbb mellékszereplői: az új Bond-lány, Vesper Lynd (Eva Green) homokos tengerparton csókolózik Bonddal, Bond főellensége, Le Chiffre (Mads Mikkelsen) pedig egy félig elhúzott függöny mögül tekint ki egy ablakon keresztül. Akció is akad bőven: repülőgépes-motorcsónakos üldözést látunk, látványos robbanásokat és lövöldözést. Az előzetes azzal fejeződik be, hogy Bond ül egy kaszinóasztalnál, és átható kék szemével sokatmondóan a kamerába néz.

Mint az előzetesből is kiderül, a Casino Royale a titkosügynök pályájának kezdetét meséli el, és Ian Fleming első Bond-regénye alapján készül. A forgatókönyvet Paul Haggis, az idén a legjobb film Oscar-díjával jutalmazott Ütközések rendezője írta. A filmet Martin Campbell rendezi, akinek ez a második Bond-filmje: a '95-ös Aranyszem-et is neki köszönhetjük.