Robin Williams vonzóbb, mint a terroristák

Vágólapra másolva!
Williams családi vígjátéka népszerűbb volt az amerikai moziközönség körében a hétvégén, mint a 2001. szeptember 11-ről szóló dráma, Budapesten pedig semmi nem szárnyalhatja túl a Jégkorszak 2. sikerét.
Vágólapra másolva!

Az amerikai közönség nagyobb érdeklődést mutatott a hétvégén Robin Williams legújabb családi vígjátéka, mint a 2001. szeptember 11-én eltérített és lezuhant 93-as járat története iránt. Barry Sonnenfeld (Man in Black) RV címen futó komédiája, amelyben Williams visszatér a Mrs. Doubtfire-jellegű idétlenkedéshez, 16,4 millió dollárt hozott, ezzel átvéve a vezetést a mozikasszáknál. Igaz, meglehetősen nagyszámú - 3639 - moziban kellett bemutatni a filmet ahhoz, hogy ezt a számot elérjék a többségében családokból álló közönség segítségével.

A United 93 a United Airlines 2001. szeptember 11-én eltérített 93-as járatának történetét dolgozza fel. Mint ismeretes, a repülőgép utasai szembeszálltak a terroristákkal, ezért azok kénytelenek voltak céljuk elérése előtt a földnek kormányozni a gépet, amely az összes fedélzeten tartózkodó halálához vezetett. A film 1795 moziban összesen 11,5 milliót hozott a hétvégén, amely ahhoz képest viszonylag szerény összeg, hogy mekkora sajtóvisszhangja volt az alkotásnak, ám a 15 milliós büdzséhez képest nem rossz eredmény.

Több film is készül jelenleg, amely a szeptember 11-i terrortámadás eseményeit dolgozza fel, és ez volt az első közülük, amelynek a bemutatójára sor került. A forgalmazó Universal Pictures forgalmazási igazgatója szerint a film teljesítménye azt igazolja, hogy az emberek nem gondolták úgy, hogy túl korai még filmet készíteni a tragédiáról, ellenkezőleg: a javarészt harmincon felüliekből álló közönség nagy része épp a témát nevezte meg fő okként, ami miatt a film megtekintése mellett döntött.

A lista harmadik helyét a Stick It című, gimnasztikázó tinilányokról szóló sportfilm foglalja el, amely a várakozásokat meghaladó 10,8 milliót hozott a kasszáknál. A negyedik helyre csúszott vissza a múlt heti listavezető, a Silent Hill - A halott város című meglehetősen unalmas horrorfilm, amely eddig összesen 34 millió dolláros bevételre tett szert. Az ötös toplistát a harmadik hete műsoron levő Horrorra akadva 4. zárja, amely már 78 milliós összbevétellel dicsekedhet.

A filmdömping sem vet véget a jégkorszaknak

Nyolc premierfilmmel kedveskedtek a forgalmazók a héten a fővárosi közönségnek, de ezek egyike sem vonzotta annyira a népeket, mint a Jégkorszak 2., amely még mindig tartja vezető pozícióját. A számítógéppel animált állatok kalandjait összesen már 260 ezren megnézték Budapesten.

Forrás: [origo]
Egy jelenet a Jégkorszak 2. című filmből

A bemutatók közt szerepelt két horrorfilm és egy horrorparódia is, ami nem biztos, hogy jót tett a filmek egyenként elért eredményeinek - ha különböző hetekre időzítik bemutatóikat, valószínűleg jobban teljesítettek volna, mint így. A három közül a paródia, a Horrorra akadva 4. volt a legsikeresebb 10 ezer nézővel, ezt követte mindössze háromszáz nézővel lemaradva a Silent Hill, majd az Underworld: Evolúció zárta a sort 8500 nézővel.

A további bemutatók közül Michael Haneke Rejtély című pszichológiai thrillerjére voltak kíváncsiak legtöbben; a 2200 néző az eddigi legerősebb Haneke-nyitást jelenti, legutóbbi alkotása, A zongoratanárnő 2000 néző alatt nyitott, korábbi filmjei pedig ezt a számot meg sem közelítették.

Hiába játszik főszerepet a Maradj! című filmben Ewan McGregor és Naomi Watts, a kevéssé beharangozott thrillert kevesebb, mint kétezren tekintették meg. Ez még mindig jóval szebb eredmény, mint amilyet a Lemming című francia thriller produkált, amelyre alig 500-an voltak kíváncsiak.

A német Afrikai szeretők ezer nézőt gyűjtött, ami, figyelembe véve a teljesen ismeretlen színészgárdát, nem rossz teljesítmény, ellenben a főként nagy költségvetésű hollywoodi filmeket forgalmazó Fórum Hungary palettáján szinte észrevehetetlen színfoltot jelent.

A héten került sor Wong Kar-wai '91-es filmjének, a Vadító szép napok-nak a bemutatására is. Az alkotás körülbelül ugyanannyi nézőt érdekelt, mint a tavalyi 2046, azaz nagyon keveset: mindkét film 700 néző alatt nyitott.