[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

100
90

Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban

[origo]|2006. 05. 16., 17:37|Utolsó módosítás:2006. 05. 16., 21:28|

Az [origo] filmklub csapata szerda reggel felpakolja bőröndjeit, napszemüvegeit és sztárok lesifotózásához beélesített fényképezőgépeit, és távozik a Riviéra irányába, hogy tíz napon keresztül a cannes-i fesztiválon tömje magába a lehető legtöbb filmcsemegét. Természetesen folyamatosan megosztjuk majd veletek, hogy milyen zseniális vagy kevésbé zseniális alkotásokat láttunk, és, ha minden jól megy, szóra is bírunk majd néhány színészt és alkotót. A fesztivál teljes programja elérhető a hivatalos weboldalon, úgyhogy ezzel nem is fárasztanánk benneteket, csak egy szubjektív listát közlünk arról, hogy mi az a tíz dolog, amit mi legjobban várunk az indulás előtti pillanatokban.

1. Sofia Coppolát imádjuk (annak ellenére is, hogy elvált Spike Jonze-tól). Már az Öngyilkos szüzek is bejött, az Elveszett jelentés-től pedig elájultunk, így természetesen alig várjuk, hogy végre lássuk Cannes-ban bemutatásra kerülő harmadik nagyjátékfilmjét, a Marie-Antoinette-et. Lelkesedésünket csak még jobban felkorbácsolta, hogy a férfi főszerepet, XVI. Lajos figuráját, Jason Schwartzman (Sofia unokatestvére) alakítja, a kosztümös film előzetese alatt pedig nem csembalófutamokat hallani, hanem a New Order Age of Consent című, király kis számát.

Forrás: [origo]
Jason Schwartzman és Kirsten Dunst a Marie-Antoinette-ben

2. Május 18. csütörtök du. 1 óra lesz az a nevezetes időpont, amikor a nemzetközi sajtó apraja-nagyja megismerkedik Pálfi György második nagyjátékfilmjével, a Taxidermiá-val.  Akik látták, tudják, hogy az idei Filmszemle fődíját elnyert alkotás remek, de nem könnyű végignézni: szokatlanul sok hányást, egy meglepően gusztustalan szexjelenetet és extrémen kövér embereket is lehet benne látni. Nekünk nagyon tetszett a film, de elképzelni sem tudjuk, hogyan reagálnak majd rá Cannes-ban, ezért okvetlenül beülünk a sajtóvetítésre, és figyeljük, hány külföldi kollégának túl gyenge a gyomra ahhoz, hogy bevegye a magyar konyha eme specialitását.

3. A filmvilág egyik legszebb és számunkra legszimpatikusabb sztárpárja Vincent Cassel és Monica Bellucci. Az idei fesztivál különlegessége, hogy mindketten jelen lesznek, Cassel a nyitóvetítés konferansziéjaként, Bellucci pedig a zsűri tagjaként emeli az esemény fényét. Utóbbi azt is jelenti, hogy - akárcsak Salma Hayeket tavaly, aki a 2005-ös zsűri tagja volt - Monicát minden este más és más estélyiben láthatjuk majd a vörös szőnyegen.

Forrás: [origo]
Vincent Cassel és Monica Bellucci fotósok gyűrűjében

4. Esténként figyelmesen járjuk majd a helyi kocsmákat, abban reménykedve, hogy az egyik bárban megpillantjuk a sörét szopogató Tim Rotht vagy Samuel L. Jacksont, akik szintén a Wong Kar-wai által elnökölt zsűri tagjai lesznek.

5. Mi is az embereknek abba a népes csoportjába tartozunk, akik nagy érdeklődéssel néznek Alejandro González Inárritu versenyfilmje, a Babel elé. Ha ezt egyáltalán szükséges magyarázni, akkor álljon itt néhány név és cím emlékeztetőül: a Korcs szerelmek alkotójáról van szó. A főszerepben az isteni Cate Blanchett, a korosodásával párhuzamosan egyre jobb képű Brad Pitt és a tehetséges és szexi Gael García Bernal látható. A forgatókönyvíró pedig Guillermo Arriaga, aki a Korcs szerelmek-et, a 21 gramm-ot és a Melquiades Estrada három temetésé-t is írta. Ja, és még egy név: Angelina Jolie. Hátha Brad oldalán ő is tiszteletét teszi a premieren...

Forrás: [origo]
Brad Pitt a Babel-ben

6. Tavaly a filmek közti szünetekben a fesztiválpalotától nem messze található, megfizethető árú kisvendéglőkben ízletes tengeri halakat fogyasztottunk, melyeket könnyű fehérborral öblítettünk le; ezeket a kulináris élményeket idén mindenképpen szeretnénk megismételni.

7. Kamaszkori hősünk, Richard Linklater (meghatározó élmények: Tökéletlen idők, Mielőtt felkel a nap, Naplopók) két filmmel is képviselteti magát a fesztiválon, a nagyon várt Fast Food Nation-nel és az iszonyatosan várt Kamera által homályosan-nal. Nem csak alkotásai érkeznek, hanem ő maga is, ráadásul magával hozza a filmjeiben rendszeresen szereplő Ethan Hawke-ot is. Bármit megadnánk érte, hogy személyesen beszélhessünk velük!

Forrás: [origo]
Greg Kinnear és Linklater a Fast Food Nation forgatásán

8. Örömmel üdvözöltük a tényt, hogy idén a szokásosnál egy héttel későbbre tették a fesztivált a szervezők, és így reményeink szerint a tavalyi rendezvényre jellemző hűvös, néha esős idő helyett nyárias napokban lesz részünk a Riviérán. Mindenesetre a fürdőruhánkat már becsomagoltuk!

9. Almodóvar új filmjére, a Volver-re elsősorban a nők miatt vagyunk kíváncsiak. Szeretjük, amikor a spanyol mester a gyengébb nemről készít filmet, kevesen látnak bele úgy a női lélekbe, mint ő, de az utóbbi időben inkább férfiközpontú filmeket láthattunk tőle (Beszélj hozzá, Rossz nevelés). Penélope Cruzt mindig szívesen nézzük a vásznon, de most Carmen Maurának még nála is jobban örülünk, hiszen neki ez lesz a nagy visszatérése: az Almodóvar korai filmjeiben szereplő színésznő a '88-as Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén óta nem játszott a rendező egyik filmjében sem.

Forrás: [origo]
Carmen Maura és Penélope Cruz a Volver-ben

10. A nagy csinnadrattával beharangozott filmek mellett a cannes-i program mindig számos kis értékes gyöngyszemet tartogat a figyelmes fesztivállátogató számára. Reményeink szerint ilyen lesz az idei felhozatalból Sydney Pollack Sketches of Frank Gehry című dokumentumfilmje, amely betekintést nyújt a híres építész életébe és munkamódszerébe. (Ha nem ugrana be, ki Gehry: ő tervezte többek közt a bilbaói Guggenheim múzeumot és a prágai Fredet és Gingert ábrázoló táncoló házat is.) Nem csak az előzetes utal arra, hogy a film érdekes lesz, hanem az is, hogy Pollack és Gehry évek óta jó barátságban vannak, ezért egy személyes hangvételű, valóban tartalmas életrajzi filmre számítunk.

Bujdosó Bori

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Forrás: [origo] A sima szex már nem elég nekik (18+) Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
    Fotó: Hektor Szerelmes vagyok az amerikai filmbe Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz ...
    Forrás: The Match Factory A szemét nem kellék, hanem valóság Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: ...
    Forrás: Sobras.com Producciones Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
    Több mint énekesnő Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
    Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
    Forrás: AFP Éreztem Angelina Jolie illatát Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
    Forrás: Krétakör Nincs más, csak mágikus fanszőrzet A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
    Forrás: Budapest Film Kiült a gyönyör az arcunkra Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
    Forrás: Budapest Film Margaret Thatcher egészen emberi A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50% kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    GoalUnited
    Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG T 76280 AC kondenzációs száritógép - MOST 5 ÉV extra garanciával8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129.900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

rtl Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Forrás: Andrzej Sobiepan Nem akart a halálig várni Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »