Vágólapra másolva!
Ben Foster arca valószínűleg sok mozilátogató emlékezetébe ezekben a napokban vésődött be: ő játssza ugyanis az X-men III-ban Angelt, a hatalmas hófehér szárnyai segítségével közlekedő mutánst, aki csaknem aláveti magát a mutációját megszüntető kúrának, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Azonban korántsem ez volt Ben első jelentős szerepe, mi a Szabad a szerelem című filmben szerettük meg, és a Sírhant művek idején mélyült el iránta a vonzalmunk.
Vágólapra másolva!

Született: 1980. október 29. (Boston, USA)

Nemzetiség: amerikai

Miért imádjuk? Mert már a '98-as, Tudom, mit suttogtál a sötétben (I've Been Waiting for You) című gyenguska tinihorror-tévéfilmből (jelenleg is szerepel a Cinemax műsorán) is kicsillogott a tehetségével, amelyet kisebb-nagyobb szerepeiben azóta is folyamatosan bizonyít. Még csak egy igazán jó filmben és egy remek tévésorozatban játszott, de a középszerű filmeket is feldobja a jelenléte. Általában ő a furcsa srác, akire a legtöbben némi gyanakvással néznek.


Honnan ismerheti a magyar? A Sírhant művek című fenomenális HBO-sorozat harmadik és negyedik évadjának rendszeres szereplője volt, Russell Corwint alakította, Claire iskolatársát a művészeti suliban. Russell és Claire összebarátkozik, és egy ideig randiznak is, de aztán gátat vet kapcsolatuk fejlődésének, hogy Russell kezdi úgy érezni, inkább a saját neméhez vonzódik (bár maga sem biztos ebben), ráadásul a szakmai féltékenység is felüti a fejét köztük.

Kötelező Ben: Barry Levinson '99-es Szabad a szerelem című, nem túl ismert, de annál jobb vígjátékában egy zsidó család kisebbik fiát alakítja (bátyját Adrien Brody játssza). Az ötvenes évek Baltimore-jában játszódó filmben Ben lázadó kamasz, aki hol azzal hajszolja kétségbeesésbe a szüleit, hogy egy fekete lánynak udvarol, hol pedig azzal viszi őket a sírba, hogy Halloweenkor Hitlernek öltözik. (A film VHS-en kikölcsönözhető az Odeon tékából.)


Néznivaló: Aki esetleg még nem látta volna, megragadhatja az alkalmat, hogy megnézze az X-Men - Az ellenállás vége előzetesét, de még inkább ajánljuk a Kihevered haver! című romantikus tinivígjátékét, amelyben Ben Kirsten Dunsttal és Colin Hanksszel játszott, és előbbivel össze is jött a forgatás során. Ha ez nem elég, a Szabad a szerelem előzetese is megtekinthető a neten.

Hallgatnivaló: A Sírhant művek harmadik évadjának utolsó előtti részében Claire nem éppen kellemes dolgokon megy át, amelyeket nem kíván megosztani Russellel. Az egyik jelenetben Russell felhívja Claire-t, aki kilátásba helyezi, hogy ha Russell újra telefonál, megváltoztatja a számát. Eközben az Azure Ray Rise című száma szól.

Kattintanivaló: Több Ben Foster rajongói oldal is található a neten, de talán ez a rendszeresen frissített, szépen karbantartott fansite a legjobb, amelyen találtok életrajzot, fotókat, Bennel készült interjúkat és aktuális híreket is.

Fogadjunk, hogy nem tudtad! Ben 12 éves korában díjat nyert egyfelvonásos színdarabjával, amelyben nem csak játszott, hanem ő maga írta és rendezte is.

Bujdosó Bori