Jennifer Aniston megverte a mutánsokat

Vágólapra másolva!
A mutánsok csak egy hétig uralhatták az amerikai mozibevételi lista első helyét, a második fordulóban a Jennifer Aniston-Vince Vaughn páros máris lekörözte őket. Budapesten még mindig A Da Vinci-kód a menő.
Vágólapra másolva!

Amerikában pénteken nyitott a Szakíts, ha bírsz! című romantikus vígjáték, amelyben Jennifer Anistonnak és Vince Vaughnnak először szakítania kell, majd egymás agyára menni, hogy végül rájöjjenek, mégiscsak szeretik egymást. A nálunk június 29-én mozikba érkező komédia 39,2 milliót szakított a hétvégén, és ezzel megelőzte a második hete műsoron levő X-Men 3-at, amely ezúttal 34 milliót termelt.

A Szakíts, ha bírsz! ezzel a harmadik legerősebben nyitó romantikus vígjáték lett A randiguru-t és Az 50 első randi-t követően. Sikeréhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy három hónapja - az Anyám nyakán óta - nem mutattak be hasonló zsánerű filmet az amerikai mozikban, ezért a romantikus komédiák kedvelői minden bizonnyal már ki voltak éhezve. A kiéhezettek többsége pedig nem meglepő módon nő volt: a közönség kétharmada a gyengébb nem képviselőiből állt.

Az X-Men 3 eredménye 67%-os, meredek visszaesést jelent a bemutató hétvégéjéhez képest, ami arra utal, hogy a rajongók többsége már a nyitáskor elrohant mutánsnézőbe, és a következő hetekben már nem fog nagymértékben gyarapodni a film eddig elért, igencsak tisztes 175,3 milliós bevétele.

A toplista harmadik helyén - 20,6 millióval - szilárdan tartja magát a Túl a sövényen (hazai bemutató: július 6.) című animációs film, amely mindössze 24%-ot veszített bevételéből az előző hétvégéhez képest. Jövő hétvégén a filmnek komoly ellenféllel kell majd megküzdenie, ugyanis akkor érkezik a mozikba a Pixar legújabb animációs meséje, a Verdák.

A Da Vinci-kód-nak már csak a negyedik hely jutott 18,6 milliós hétvégi bevétellel. Ron Howard alkotása 172 milliónál tart Amerikában, ami szép teljesítmény, de a nemzetközi eredmények az igazán jelentősek: világszinten a film bevétele már meghaladta a 400 millió dollárt, ami eddig még csak 20 filmnek sikerült.

Budapestet még mindig Da Vinci tartja lázban

Itthon továbbra is A Da Vinci-kód a listavezető, a hosszú hétvégén újabb 31 ezer fővárosit csábított a mozikba Dan Brown bestsellerének filmadaptációja. A budapesti nézőszám így már majdnem 210 ezer 18 nap alatt, ami igen szép eredmény, de nem annyira, hogy elhomályosítsa a Jégkorszak 2 sikerét, amely ugyanennyi idő alatt 213 ezer nézőt hozott, és az előrejelzések szerint az idei év legsikeresebb filmje lehet nálunk.

Akárcsak múlt héten, most is a második helyen állnak a mutánsok; az X-Men 3-ra a hétvégén 15 ezren ültek be, összesen pedig eddig több mint 50 ezren látták. Harmadik helyen nyitott a Rowan Atkinson (Mr. Bean), Kristin Scott Thomas és Maggie Smith nevével fémjelzett Az eltakarítónő nem egészen 10 ezer nézővel. Mr. Bean korábbi sikereihez mérten meglehetősen halovány ez az eredmény, a Bean - Az igazi katasztrófafilm 56 ezer, a Johnny English 32 ezer nézővel nyitott anno.

Forrás: [origo]
Kristin Scott Thomas és Rowan Atkinson Az eltakarítónő című filmben

Az ártatlanul a guantánamói fogolytáborba zárt három pakisztáni-angol fiú igaz történetét feldolgozó Guantánamo című filmet mindössze 939-en nézték meg a bemutató óta, de reménykedhetünk benne, hogy még gyarapodik kissé ez a nézőszám, mivel eddig napról napra többen mentek el megnézni a filmet. A harmadik heti premierfilm a Kedves Wendy! volt a tüneményes Jamie Bell-lel a főszerepben. Úgy tűnik, a fővárosiakra nem gyakorolt kellő vonzerőt sem a tehetséges ifjú színész neve, sem a filmet jegyző Lars von Trier-Thomas Vinterberg alkotói páros, mert csak 339-en döntöttek úgy, hogy megnézik ezt az amúgy remek alkotást. Ennél még Vinterberg első rendezése, a szintén kiváló Születésnap is több nézőt csábított a mozikba, azt 994-en nézték meg a nyitáskor.