A biszex fiú és a képregényrajzolók

Vágólapra másolva!
Ugyanannak az írónak szinte egyszerre filmesítik meg két regényét is: az egyik filmben Peter Sarsgaard és Sienna Miller segédkezik egy biszexuális fiú felnőtté válásában, a másikban Natalie Portman szeret bele egy képregényrajzolóba. 
Vágólapra másolva!

Michael Chabon neve elsőre talán nem mindenki számára cseng ismerősen, viszont a Michael Douglas és Tobey Maguire főszereplésével készült Wonder Boys - Pokoli hétvége című hangulatos kis filmre már minden bizonnyal többen emlékeznek. A Wonder Boys Chabon önéletrajzi elemeket is tartalmazó, azonos című regényén alapult, és most a Pulitzer-díjas írónak két másik regényét is megfilmesítik.

Chabon első regényét, a The Mysteries of Pittsburgh-öt még egyetemi évei alatt írta, pontosabban ez a mű volt a diplomamunkája. A regény egy főiskoláról frissen kikerült fiú, Art Bechstein utolsó "gyerekként" eltöltött nyarát meséli el, amelynek során megismerkedik négy emberrel, akik nagy hatást gyakorolnak rá, és végső soron segítenek neki a felnőtté válásban. Artnak először egy szép fiatal srác, Arthur Lecomte tetszik meg, de aztán rajta keresztül megismeri Phloxot, a könyvtároslányt, aki iránt szintén nem marad közömbös, az elbűvölő Jane-t és barátját, a motoros Clevelandet, aki igazából ékszerrabló szeretne lenni.

A filmben Anthony Minghella rendező fia, Max Minghella játssza majd a főszerepet, akit a Sziriana egyik kisebb szerepében már láthattunk: ő alakította George Clooney fiát. Jane-t Sienna Miller, Clevelandet pedig Peter Sarsgaard (A hazugsággyáros, Bőrnyakúak) alakítja majd. A rendező Rawson Marshall Turber lesz, aki a tavaly előtti Kidobós című eszement vígjátékot készítette Ben Stillerrel és Vince Vaughnnal. A forgatás augusztusban kezdődik.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Max Minghella, Natalie Portman

A másik Chabon-regény, amely megfilmesítésre kerül, a The Amazing Adventures of Kavalier & Clay, amelyért az író 2001-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. A regény főhőse a két címszereplő: második világháború előtt Csehországból New Yorkba menekülő zsidó származású rajzoló, Kavalier, és a szintén zsidó Klayman (aki később Clayre változtatja a nevét), akik közösen belevágnak a The Escapist című képregénysorozat megalkotásába. A sztori a képregény fejlődését és a két főhős kalandos életét követi; utóbbiban jelentős szerepet játszanak szerelmeik: Kavalier egy bohém leányzóba szeret bele, Clay pedig titokban homoszexuális viszonyt folytat.

Hogy ki alakítja majd a két főhőst, azt egyelőre nem lehet tudni, a szereposztással kapcsolatban még csak annyi derült ki, hogy Kavalier szerelmét, Rosát nagy valószínűséggel Natalie Portman játssza. Az előkészítés alatt álló filmet Stephen Daldry, a Billy Elliot és Az órák alkotója rendezi.