Superman a franciák ellen

Vágólapra másolva!
Aki nem kedveli a piros gatyás, repkedő szuperhőst, választhat, hogy szexuálisan túlfűtött francia tiniket, egy bajusz körüli abszurd problémázást vagy számítógéppel animált kisállatokat akar nézni a moziban.
Vágólapra másolva!

Miről szól? Superman öt évre távozott a Földről, és visszatérésekor azt tapasztalja, hogy az emberek megtanultak nélküle boldogulni, sőt, már szerelme, Lois Lane is továbblépett. A szuperhősnek mégis be kell vetnie képességeit, mert főellensége, Lex Luthor ördögi tervet forral az emberiség leigázására.

Ki a rendező? Bryan Singer, aki a Közönséges bűnözők-kel tette le a névjegyét, majd az X-Men első és második részével kedveskedett a képregényfigurák rajongóinak.

Kik a szereplők? Supermanként Brandon Routh debütál, aki már 190 centis magassága és baltával faragott állcsontja miatt is erre a szerepre született. Loist A vonzás szabályai-ban feltűnt Kate Bosworth alakítja, Lex Luthor a lekopaszított Kevin Spacey.

Kinek ajánljuk? A giccsbe hajlóan látványos és érzelmes szuperhősfilmektől sem visszariadó képregénymániásoknak.

Mit mondunk még a filmről? Az ötödik Superman-film úgy álmodja vászonra a világ első szuperhősét, hogy az unalomig ismételt sztori végre élvezhetővé válik. A Superman visszatér a halandóságával szembesülő isten küzdelmét mutatja be, miközben tisztában marad azzal is, hogy Superman nem több egy popikonnál, ahol már régen nem az eredetiség a fontos. Olvasd el kritikánkat!

Mit mond az alkotó? Az interjúban Singer elmondja, hogy a film története egy texasi hotelszobában kezdődött, mesél a titkos Brando-felvételekről, amelyekhez hozzájutott, és végül még azt is megtudjuk, hogy miért kényelmes viselet a Superman-ruha a hideg forgatási napokon. Olvasd el a Bryan Singerrel készült interjút!