Tarantino Pókemberrel és Wonder Womannel bulizott

Vágólapra másolva!
Véget ért az évente megrendezett Comic-Con, amelyen számos izgalmas filmes hírre is fény derült: Tarantino elárulta, kik szerepelnek új filmjében, Sam Raimi megmutatta Venomot, és az is kiderült, mit forgat legközelebb Danny Boyle.
Vágólapra másolva!

1970 óta minden nyáron megrendezik San Diegóban a Comic-Cont, a legnagyobb, képregényekkel foglalkozó amerikai eseménysorozatot. Ez persze mindjárt nem igaz: a Comic-Con nem csak képregényekről, hanem filmekről, videójátékokról, szerepjátékokról és sok minden másról is szól. Idén július 20. és 23. közt rendezték meg a hagyományosan négynapos programot, amelyen rengeteg új hír látott napvilágot már készülő, illetve még csak tervezett filmekkel kapcsolatban. Lássuk, mi mindent tudtunk meg a Comic-Con-beszámolókból!

Mint köztudott, Quentin Tarantino és Robert Rodriguez jelenleg közös filmen dolgoznak - pontosabban, mint a rendezvényen megjelenő Tarantino tisztázta, két különálló, teljes értékű filmen, amelyeket egymás után vetítenek majd, akárcsak a régi idők kis amerikai mozijaiban, ahol gyakran ún. "double bill"-eket, azaz dupla vetítéseket tartottak, melyeken a közönség egy jegy áráért két filmet nézhetett végig egymás után. Idézzük a rendezőt: "Nem úgy lesz, hogy az enyém is egyórás, meg az övé is. Lószart. El tudjátok képzelni, hogy én egyórás filmet rendezzek? Kurvára két film lesz, egy áráért." Azt már korábban is tudtuk, hogy Rodriguez Planet Terror című filmje zombikról fog szólni, Tarantino Death Proof-ja pedig afféle "kaszabolós" film lesz, amelyben a gyilkos száguldozó autója segítségével gyilkol halomra egy csomó nőt, de a rendező most megnevezte filmje szereplőit is. Az áldozatok közt megtaláljuk majd Marley Sheltont, Rose Magowant, Rosario Dawsont, Sydney Tamiia Poitiert és Mary Elizabeth Winsteadet, a gyilkos pedig nem más lesz, mint a jó öreg Kurt Russell. Kíváncsiak vagyunk, mi sül ki ebből - és talán már nem is kell sokáig várnunk, mert a film a tervek szerint már jövő áprilisban a mozikba kerül.

Zack Snyder sem unatkozik mostanában: éppen most fejezte be a thermopülai csata eseményeit feldolgozó, 300 című Frank Miller-képregény filmadaptációjának forgatását, de máris bejelentette következő, szintén képregényen alapuló filmtervét. Snyder nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megfilmesíti a világ egyik "legkomolyabb" képregényét, a Watchmen-t. Az eredetileg '86-87-ben, tizenkét részes sorozatként, majd összegyűjtve egy kötetben kiadott képregény a '80-as évek elképzelt Amerikájában játszódik, a Szovjetunióval küszöbön álló atomháború előestéjén. A könyv szereplői különféle szuperhősök, akik a szokásos hősfiguráktól eltérően esendőek, emberi gyengeségekkel rendelkeznek. A komplex történet megfilmesítését már többen is tervezték, korábban Darren Aronofsky, Terry Gilliam és Paul Greengrass is érdeklődött a projekt iránt. Végül az anyag a 300-at is gyártó Warner Bros.-hoz került, és úgy tűnik, jövőre megkezdődhet a forgatás. Snyder nem rejtette véka alá, hogy nagy kihívásnak tartja a könyv megfilmesítését: elmondta, hogy egyelőre a forgatókönyvíróknak még nem sikerült fogást találniuk a sztorin, és hangsúlyozta, hogy nem a cselekmény technikai részleteire, hanem a mondanivaló lényegére szeretne koncentrálni.

Forrás: [origo]
Egy kép a 300 című képregényből

A Comic-Con látogatói abban a kiváltságban részesültek, hogy a Pókember 3 rendezője, Sam Raimi levetítette nekik a jövő májusban mozikba kerülő film legújabb előzetesét, amelynek végén maga Venom, Pókember legújabb ellenfele is megjelenik. Már az interneten elérhető rövid előzetesből is világos volt, hogy számítani lehet Venom megjelenésére, hiszen a klipben feltűnt Topher Grace, aki a később Venommá alakuló Eddie Brockot alakítja. Az új előzetesben a rajongók megpillanthatták azt a jelenetet is, amelyben a fekete masszához hasonló szimbióta lény beköltözik Brockba, aki így átalakul a - természetesen számítógéppel animált - szörnyeteggé. Sajnos a nagyközönségnek még várnia kell rá egy darabig, hogy megláthassa a gyíknyelvű, méregfogú Venomot.

Forrás: [origo]
Venom a Pókember 3-ból

Egy másik szuperhősről is érkeztek új hírek: Batman és Superman után a DC Comics harmadik legnagyobb figurája is széles vászonra kerül végre, a régóta tervezett Wonder Woman-film úgy tűnik, sínen van. A rendező Joss Whedon (Buffy, a vámpírok réme, Serenity) lesz, aki jelenleg még dolgozik a forgatókönyvön, de Joel Silver producer nyilatkozata szerint két héten belül készen lesz, és akkor már csak a Warner Bros.-nak kell rábólintania az anyagra ahhoz, hogy jövőre leforgathassák a filmet. Amikor Wonder Woman megformálójáról kérdezték, Silver nem volt hajlandó nevet mondani, csak annyit árult el, hogy mivel a figura eredettörténetéről szól a film, egy nagyon fiatal színésznőt keresnek a szerepre.

Végül az is kiderült, miben sántikál újabban Danny Boyle: miután végzett Sunshine című sci-fijével, amelyben ismét a 28 nappal később főszereplőjével, Cillian Murphyvel dolgozik együtt, belevág a zombifilm folytatásának elkészítésébe. A 28 héttel később címet viselő alkotás az első rész után fél évvel játszódik, amikor a titokzatos vírus által kipusztított Londonba kezdenek visszaköltözni az emberek, és lassan helyreáll a normális élet. Azonban egy vírushordozó is visszatér a városba, aki saját tudtán kívül újra kirobbantja a zombikórt. A szereposztással kapcsolatban egyelőre csak annyi biztos, hogy - legnagyobb bánatunkra - Cillian Murphy nem szerepel majd a filmben.

Részünkről ezek voltak a Comic-Con legjelentősebb hírei, de akit érdekel, hogy mi minden szerepelt még a rendezvény programjában, a hivatalos honlapon végigbogarászhatja az események listáját utólag is. A Comic-Cont jövőre július 27. és 29. közt rendezik meg a szokásos helyszínen, a San Diegó-i Convention Centerben.