Erőszak és szenvedély Miamiban

2006.08.24. 10:56

Ha jobban megfigyelik az alábbi cikket, hamar kiderül, hogy önkéntelenül is teletűzdeltem felszín alatt fortyogó szexuális utalásokkal. Nem véletlen: a Miami Vice a legősibb ösztönökre épít és beáldozza a sztorit és a karaktereket. Sebaj, éljenek az ősi ösztönök.

Michael Mann a 2006-os Miami Vice-hoz gyakorlatilag csak a két nyomozó nevét (Sonny Crockett és Ricardo Tubbs) és a helyszínt vette át saját, húsz évvel ezelőtti tévésorozatából; a barackszínű, feltűrt ujjú zakókat, a csapatjátékot, a csibészes mosolyt és a könnyedséget nem. Mindenki eltűnődik majd, jól járt-e ezzel a változattal, aztán, mivel köze nincs az eredetihez, gyorsan abba is hagyja majd az összehasonlítgatást. Itt nincs pajkos kikacsintás, nincsenek laza poénok, ez a film nyers, erőtől duzzad, sebes, kurta mozdulatokkal löki magát előre, és olyan színekkel játszik, amit csak a nap alatt fekve, csukott szemmel, a szemhéja mögül lát az ember.

Az öntörvényű Mann legnagyobb hibája a legnagyobb erénye is - a Miami Vice-ban makacsul elmerül azokban a részletekben, amelyek szerinte mozgatják ezt a mai történetet, mint például az erő, az erőszak, a szex és a szépség. Jó dolgok ezek, izgalmas dolgok, főleg, ha Colin Farrell köré építik őket, aki szerencsére egyike a nyugati világ (értsd: Hollywood) három legjobb fiatal férfiszínészének. Mert Farrell lehet kóchajú hadvezér, ír külvárosi bunkó, szerelmes gyarmatosító vagy kopaszra borotvált pszichotikus szuperhős, mindegy, övé a vászon. Mann is tudja ezt, úgyhogy egy laza vállrándítással Farrell karakterét teszi meg főszereplőnek, Jamie Foxx-Ricardo Tubbs pedig szomorúan hátralép egyet és eltűnik a szemünk elől. Ez a Miami Vice nem két nyomozó kikezdhetetlen egységéről szól, nem is a bajtársiasságról vagy a férfibarátságról, ezek a finom rétegek itt elvesznek. Nem, ez Sonny filmje. "Sonny Crockett szerelembe esik, és közben a Gonosz szeme közé néz", ez is lehetne a címe, ha nem hangzana túl kínosan.

Forrás: UIP Dunafilm
Férfiak a nagy kékségben | Nézz még több képet a filmből!

Farrell és Foxx így aztán meg sem próbálnak együtt játszani, csak ülnek egymás mellett a Ferrariban, és komor aggodalommal nézik az utat. Fogcsikorgatóan komoly ez a film, nem is lehet a több mint két óra alatt kilazulni: a néző befeszül és megpróbál egy pisszenés nélkül, észrevétlenül elmerülni a veszélyben és a szenvedélyben. Főleg az utóbbiban, az egyértelműbb, mert maga az ügy, amin ezek nyomoznak, kidolgozatlan, zűrös gubanc. Crockett és Tubbs beépül a rettegett drogkartell emberei közé, mert valaki az őrsön köpött, és így akarják kideríteni, ki is az áruló. Ez a szál aztán úgy, ahogy van, elkopik. Csakúgy, mint Tubbsról, Mann az aljas besúgóról is elfeledkezik: helyette itt marad nekünk Farrell, a pusztító érzelmek, a sebesség és azok a bizonyos ösztönszínek, amelyekkel Dion Beebe operatőr elárasztja az agyunkat.

A Miami Vice egyenetlen, lapos történet, de csodálatos film: nem kell bele logika, humor, párbeszéd, jellemek, csavarok, trükkök, még akció se igazán.

Mesterházy Lili

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK