Ha szereted az autóversenyt és Will Ferrell fejét, de nem csíped Amerikát, megvan a tökéletes film számodra: a Taplógáz. Játssz velünk, és nyerj jegyet az [origo] filmklub premier előtti vetítésére!
A Mi a manó, a Földre szállt boszorkány és társaik után itt az új Will Ferrell vígjáték, amelyben a komikus egy menő autóversenyző bőrébe bújik. Ricky Bobby legendás alak Amerikában, mert barátjával, Cal Naughton Jr.-ral (John C. Reilly) sorra hódítják meg az autóversenyek dobogójának első két fokát (Bobby mindig első, Naughton mindig második). A sikersorozat azonban nem tarthat örökké: egyszer csak feltűnik a színen a francia Jean Girard (Sacha Baron Cohen alias Ali G), aki méltó ellenfélnek bizonyul Bobby számára, és a versenyzőnek fel kell kötnie a gatyáját, ha meg akarja tartani bajnoki pozícióját. Nézzük, mit mondanak róla azok, akik már látták!
![]() |
| Honlap | Előzetes |
A Boston Globe kritikusa szerint "nem csak hogy ez az első vígjáték a 40 éves szűz óta, amelyik improvizációs alapon készült, és tiszteli a közönséget, de ráadásul bátran a vidámság és a katasztrófa keskeny határmezsgyéjén foglal helyet. Főképp a film hangulatát megteremtő Ferrellt illeti dicséret, amiért elég okos hozzá, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik képesek a nyomában járni."
A Variety kritikusa szerint "McKay [Adam McKay, a rendező] nem csak a színészeket és a kamerát vezeti ügyesen, hanem szinte már dokumentumfilmes érzékenységgel kapja el az autóversenypálya csikorgását, forróságát és hangulatát, melyhez Oliver Wood széleslátószögű felvételei és a számítógéppel generált versenypálya- és ütközéshangok nyújtanak segítséget. Jerry Bruckheimer irigykedik."
![]() |
| Honlap | Előzetes |
A Flick Philosopher szerint "ez a film jókora pofánvágás az amerikai kultúrának, vagy, ahogy egyesek nevezik, A kultúrának. Nagy hollywoodi filmeknél ez egyszerűen nem szokás. Nem invitálják be a nézőt, hogy "Gyere, nézd meg ezt a jópofa, gyors kocsikról szóló filmet a két lábon járó rajzfilmfigura, Will Ferrell főszereplésével!" - amelynek szubtextusa, mint minden széles közönségnek szánt filmnek, természetesen az, hogy "Gondunk lesz rá, hogy megnyugtassunk afelől, hogy a világgal minden rendben van, és tökéletes vagy úgy, ahogy vagy. Amerika a király!" -, hogy aztán sarkon forduljanak, és azt kiabálják "Haha, te szerencsétlen! Olyan világban élsz, ahol a legnagyobb teljesítményed, hogy hasznavehetetlen vackokat vásárolsz, és ahol az emberek állandóan szájukra veszik Jézus nevét, de borzasztóan viselkednek egymással."
* * *
Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:
Will Ferrell karakterét Mugatunak hívták a Zoolander - A trendenkívüli című filmben.
Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt szeptember 12-én kedden 20 órára a Palace Duna Plaza mozi 11-es termébe (1138 Budapest, Váci út 178.):
Ambruzs János, Auer Ildikó, Bacsárdi Valéria, Balázs Péter, Bálint Juci, Balla Viktória, Bánfalvi Cecília, Benedek Júlia, Bóday Bernadett Orgona, Boruzs Gábor, Borza Sándor, Böröndi Balázs, Budai Csaba, Csaszó László, Csekei László, Csipkés Katalin, Cucz Nikoletta, Czinner Linda, Dalos Richárd, Darázs Andrea, Egyedi Gabor, Elekes István, Emmer Veronika, Estefán Enikő, Farkas Béláné, Farkas Renáta, Fehér Kinga, Fehér Tamás, Figler Nikolett, Fisher Brenda, Fóris Csaba, Füstös Gabriella, Gáfor Katalin, Gál Ferenc, Géczi Rita, Gresz Anita, Gurbán István, Gyémánt Ádám, Gyurcsányi Balázs, Haskó Ottóné, Heé Anikó, Holtzinger Barbara, Horváthné Pók Diana, Izsó Balázs, Jakab Gergely, Juhász Emese, Juhász Zoltán, Kádas Edit, Kaiser Ilona, Kaluz Zsuzsanna, Kameniczky Péter, Kemény Melinda,
Kenéz Dávid, Kertész Éva, Keserű István, Király Róbert, Kiss Mónika, Kittka András, Kléri Judit, Kochné Szepesi Éva, Komlósi Viktória, Kovács Gábor, Kövics Katalin, Kucsera Anna, Kurunczi Anita, Lang Eszter, Lazarevics Márk, Leitold Eszter, Lengyel Gábor, Lengyel Szilvia, Lichten Ágota, Maróti Noémi, Matló Nikolett, Mayer Nikoletta, Módos Mátyás, Molnár Endre, Molnár Zoltán, Mózes Krisztina, Nagy Anita, Nagy Zsófia, Németh Zoltán, Nógrádi Diana, Oláhné Szám Henrietta, Orosz Ádám Zoltán, Orsai Georgina, Orsai Tímea, Papp Sándor, Pásztor Eduárd, Percze Judit, Petricskó Judit, Petró Adrienn, Pör Erika, Pusztai József, Remetehegyi Ildikó, Répási László, Ring Roland, Romanyuk Zsófia, RZA, Sándor Elvíra, Sasvári Edit, Schaffer Géza, Schuchtar Natasa, Sebestyén Jolán, Siklósi Piroska, Stróbel Katalin, Suki László, Szabó Ágota, Szabó András, Szabó Attila, Szabó Csaba, Szamper Attila, Szécsényi Dóra, Székely Nóra, Szij Zoltán, Szilágyi Bertalan, Szilágyi Szabolcs, Szmolka Éva, Sztankovánszki Gábor, Sztanó Orsolya, Táborszki Tünde, Tarnai Péter, Tom Jones, Tóth Boglárka, Ujj Zsófia, Ursu Krisztina, Vajda Boglárka, Varga Andrea, Varga Zsolt, Verebey Róbert, Veszelszki Tímea, Virág Árpád, Vörös Balázs, Weszter Frigyes, Wippelhauser Hajnalka, Wölfl Tamás, Zab Tibor, Zentkó Ágnes, Zimonyi Melinda, Zombai Nóra
Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne csüggedj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!
[origo]
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.