Andy Vajna: Az Oscar egy egotrip

Andy Vajna szemtől-szemben nem is olyan robusztus, kimondottan nyájas, és az irodája nem hatalomvágyról, inkább játékszenvedélyről árulkodik. Az íróasztala egy hatalmas rulettasztal, könyvespolcán pedig több száz film sorakozik. Mégis azt állítja, az elmúlt másfél évben egyet sem látott, úgy el volt foglalva a sajátjával.

- A Szabadság, szerelmet a szüleinek ajánlja, azt írja a film végén a vászonra, hogy nélkülük nem jött volna létre.

- Hát igen, mert ha ők nem engednek el engem '56-ban, akkor nem tudom, mi lett volna, milyen karriert futok be. Nekem '56 jelentette a lökést.

- Sokszor elmondta már, hogy 12 évesen egyedül hagyta el Magyarországot, de én még mindig nem tudom elképzelni, ez hogyan lehetséges.

- Nekem is nehéz elképzelni, de ha ma visszagondolok rá, úgy hiszem, csak a kalandvágyról szólt. Volt egy nagynéném Los Angelesben, aki mindenféle érdekes dolgot küldött karácsonyra ajándékba, én meg kitaláltam, hogy oda akarok menni. És mivel más hatások is értek - szomszédok, barátok, akik kivándoroltak - odaálltam a szüleim elé, és azt mondtam, én is elmegyek. A szüleim pedig voltak annyira önzetlenek, hogy elengedtek.

- A filmben szerepel egy majdnem ennyi idős kisfiú, ő harcolni akar, nem elmenni.

- Igen, ilyen fiúk is voltak, akik segítettek a forradalmároknak. De nézd, nekem nagyon nehéz visszaemlékezni arra, hogy én akkor mit éreztem. Bizonyos image-ek vannak a fejemben, és legfeljebb ki tudom most találni, hogy mit kellene mondanom. De ha az érdekel, mit éreztem ténylegesen - fogalmam sincs. Azt tudom, hogy a pincében bujdostunk, ami izgalmas volt, tudom, hogy a barátaimmal katonásdit játszottunk, de a forradalmat, mint valami komoly dolgot nem éltem át. Még azt sem mondhatom, hogy éreztem bármit is a rendszer ellen. A gyerekeknek ez a rendszer nem volt borzalmas: mi egyenlők voltunk, táborba jártunk, viseltük a vörös nyakkendőt és szaladgáltunk ide-oda. Én nem azért akartam elmenni, mert nem tetszett a rendszer. Csak egy ötlet volt.

- Hogy engedhették el a szülei egyedül?

- Szerintem apukám valamilyen módon benne volt a forradalomban, de erről sosem beszélgettünk. Egyébként meg azt hiszem, az itteni értékeinket próbálták összecsomagolni. Két héttel később utánam jöttek.

 - És hová mentek?

- Los Angelesbe.

- És hogy került később Hong-Kongba?

- Egyszerű: fodrászként kezdtem a pályámat, és kikerültem Hong-Kongba, ahol parókákat gyártottunk.

- Tud kínaiul?

- Picit. De az ottani nyelvjárás nem olyan hasznos, mint a mandarin.

- Térjünk vissza a filmhez: a Szabadság, szerelem tehát nem az Ön története, nem egy személyes elbeszélés. '56-ról forgatni viszont Magyarországon eddig mindig személyes ügy volt, érzelmeket és indulatokat megmozgató vállalkozás.

- Én nem a politikai vonalon kezdtem, ez igaz. Egy szerelmes pár történetét akartam elmesélni, akik belekeveredtek itt a dolgokba. Szerintem ez önmagában elég érdekes, és talán a mai fiatalságnak elképzelhetetlen. Ez egy különleges pillanat volt a magyar történelmben, amire ma büszkének kellene lennünk, és nem politizálni vele kapcsolatban.

- Önnek mást jelent ez a film, mint a korábbiak?

- Érzelmileg sokkal többet jelent, elsősorban a szüleim miatt, aztán magam miatt, és Magyarország miatt. Úgy érzem, hogy az eddigi legfontosabb filmem.

- Érzelmi alapon még nem csinált filmet Amerikában?

- De, ha úgy vesszük, akkor mélységében talán hasonlíthatom A reneszánsz ember-hez, vagy épp a Music Box-hoz. A Music Box arról szólt, mi van, ha kiderül, hogy a családod egész életedben hazudott neked. Hogyan viseled ezt a csalódást.

- Joe Eszterhas nemrég úgy nyilatkozott egy amerikai honlapnak, hogy a Szabadság, szerelem-mel talán törleszthet valamit abból a sérelemből, amit a magyaroknak okozott a Music Box-szal.

- Szerintem Joe nem ezzel a filmmel haragította magára a magyarokat, hanem egy nyilatkozatával, de szerintem azt is félre értették. Ehhez a filmhez eljött Magyarországra, kutatást végzett, és nagyon fontos volt a számára. Múlt héten együtt láttuk a kész filmet a Golden Globe-vetítésen, és nagyon büszke volt rá.

- És úgy ítélte meg, hogy Magyarország legjobb színésznője Dobó Kata - ezt is ugyanabban az interjúban mondta. Egyetért vele?

- Szerintem Kata tehetséges. Nagyon tehetséges. Ebben a filmben nagyot vállalt, mert ez egy nagyon nehéz szerep. Biztosan sokan fogják kritizálni, de szerintem ezt a szerepet nagyon szépen és ügyesen oldotta meg.

- Miért nem tudott ilyen nagy szerepet kapni Amerikában?

- Fú, hát kint minden szerepre 3 ezer lány vár. Három és fél, négy évig csak az akcentusán dolgozott, és utána kapott szerepeket. Igaz, hogy nem főszerepeket, de senki nem azzal kezdi. Előbb valahol meg kell mutatni, hogy itt vagyok és van bennem tehetség. Két dologról van szó: nem elég tehetségesnek lenni, el is kell adni magunkat. Amikor belépsz az ajtón, 15 másodperced van, hogy meghódítsd a rendezőt, a casting directort, és a producert. Ez nagyon nehéz.

- Ez az, ami neki nem ment olyan jól?

- Nem, szerintem a Kata az útján volt, vagyis az útján van. Szerintem amit eddig csinált, azt mutatja, hogy van jövője.