Pohárnok Gergely: Nem azért filmezek, mert szép képeket akarok csinálni

Pohárnok Gergely csak tíz éve dolgozik operatőrként, de ez idő alatt a legkülönfélébb magyar filmeket fényképezte, többek között a Cukorkékséget, melynek társírója és -rendezője is volt, az I Love Budapestet, a Magyar vándort, és Pálfi György első két nagyjátékfilmjét, a Hukklét és a Taxidermiát. Utóbbi film eheti bemutatója alkalmából beszélgettünk vele.

Pohárnok Gergely

- Hogyan fogtatok hozzá a Taxidermia nagyon bonyolult látványvilágának a megtervezéséhez, és mi volt ebben a te részed?

- Gyuri odaadta a könyvet, aztán elkezdtünk róla beszélni. Mindketten úgy gondoltuk, hogy a filmben megjelenő három periódusnak nem kéne nagyon külön világot adni, attól függetlenül, hogy ezek időben nagyon eltérnek egymástól. Ehelyett megpróbáltuk teljesen egyformán kezelni, és minél reálisabban fölvenni ezeket a nagyon elszállt jeleneteket. Azt gondoltuk, hogyha ennyi szürreális dolog még nagyon stilizálva is van, akkor lehet, hogy már teljesen képregényszerűvé válik a film. Azt akartuk, hogy a kosztümök, a díszlet és a felvétel minél reálisabb legyen, majdhogynem klasszikus, egy nagy epikai valami, mint a régi westernek, szélesvásznú, klasszikus kameramozgásokkal és beállításokkal. De még hozzátartozott ehhez a nyelvhez az, hogy kitaláltuk, hogy - ugyanúgy, mint a Hukklé-ben - legyenek csomópontok, ahol nagyon látványos és stílustörő dolgok jelennek meg, mint például a 3D animáció, a térben kinyíló könyv, illetve egészen furcsa trükkök, kameramozgások, amik a két idősíkot összekötik. Ezek törik meg a realizmust. Arra törekedtünk, hogy világításában, színkezelésében vagy beállításaiban a film ne próbálja imitálni a hatvanas évek vagy a negyvenes évek stílusát, hanem mai módon vegyük fel, úgy, hogy a néző minél közelebb érezze magához a helyzetet. E mögött az volt, hogy a negyvenes évek is a ma volt, amikor megélted. És ha most nézed a negyvenes éveket, akkor miért kéne eltávolítani, vagy stilizálni, mint egy régi fotót?

- Pálfinak mennyire konkrétak az ötletei, és mennyire ad neked szabad kezet?

- Az a jó, hogy mind a kettő. Nem egy olyan rendező, akinek fogalma sincs a vizualitásról, és ezért teljesen rám hagyja az egészet, és akármit csinálhatok, hanem nagyon magas igényei és konkrét elképzelései vannak, viszont abszolút együtt bontjuk ki, és együtt találjuk ki, hogy hogyan lehet megközelíteni őket. Velem és minden más munkatársával kapcsolatban is nyitott, és hagyja, hogy hozzátegyük a részünket.

- Voltak-e olyan feladatok, nehézségek ebben a filmben operatőri szempontból, amikkel korábban még sosem találkoztál?

- A legnehezebb a macskás rész volt. Az volt a cél, hogy a néző úgy érezze, mintha tigris nagyságú macskák lennének a filmben. Ez rengeteg problémát felvetett a megvalósítást illetően. Úgy találtuk ki a teret, hogy a macskák valamilyen szinten le legyenek választva róla, tehát volt egy kis konyhából átalakított külön részük, amit össze lehetett fotózni azzal a térrel, ahol a főszereplő ült. A konyhát megépíttettük valóságos térnek, meg 1:2 arányban kicsinyítve is, amiben a macskák nagynak tűntek. A tűzhelytől kezdve a csempéig, a fugák, a koszok a falon, minden le volt kicsinyítve. És amikor a macskák külön szerepeltek, akkor őket ott vettük fel, amikor pedig együtt szerepeltek az emberekkel, akkor nagyon bonyolult számítógépes trükkökkel hoztuk össze a két teret. Előtte egy építészprogramon próbáltuk modellezni, hogy milyen szögekből, meg optikákkal lehet jól megcsinálni, úgy, hogy minél több kameramozgással köthessük össze a két teret.

Pohárnok Gergely (középen) a Taxidermia forgatásán

- Ha jól tudom, most dolgoztál együtt először a testvéreddel, Pohárnok Iván maszkmesterrel. Mennyire működtetek együtt?

- A harmadik rész főszereplője egy nagyon kövér ember, ott a testet, meg a fejet, meg mindent ő csinált. De persze voltak anyagi korlátok, és nem tudta olyan anyagból megcsinálni, ami igazán bőrt vagy hájat imitál, és ezért nagyon sok tesztet csináltunk, ahol világítási- és sminkpróbákkal kitaláltuk, hogy milyen világításnál és milyen felületkezelésnél mennyire kell, hogy csillogjon a felület, a szőröket hogyan kell belerakni ahhoz, hogy a leghitelesebbnek tűnjön. Elég sokat dolgoztunk együtt ezen. Bírom benne, hogy perfekcionista, és szerintem mások is ezért szeretnek vele dolgozni. Nem nyugszik meg addig, amíg úgy nem érzi, hogy eljutott odáig, amíg csak képes.

- Van kedvenc műfajod, amit legjobban szeretsz forgatni?

- Nem, általában azt keresem egy könyvben, hogy érdekes meg értelmes legyen, hogy úgy érezzem, meg kell valósuljon.

- Tehát nem azt figyeled, amikor először elolvasod a forgatókönyvet, hogy operatőri szempontból milyen a film, hanem, hogy általában megragad-e a sztori?

- Persze, abszolút. Nem azért filmezek, mert szép képeket akarok csinálni, hanem mert érdekel a film mint kifejezési forma. És olyan filmeknek szeretnék a részese lenni, amiket fontosnak, meg érdekesnek tartok. Ha ez csak fix képekből áll világítás nélkül, akkor is megcsinálom. Ezt azért mondom, mert most pont van egy ilyen felkérésem, és lemondtam három másikat, ahol lehet, hogy sokkal izgalmasabb képeket lehetett volna csinálni, viszont ez a történet sokkal jobban érdekelt. Még nem szabad beszélnem róla, talán pár hét múlva elmondhatom, hogy mi ez.

Pohárnok Gergely

- Most éppen min dolgozol?

- Pár hete fejeztem be egy filmet, amit egy éve kezdtünk el Tolnai Szabolccsal, aki egy Szerbiában élő magyar rendező. Szerb nyelven forgott kint egy filmje, aminek most Fövenyóra a címe, de lehet, hogy nem ez lesz a végleges. Három Danilo Kis önéletrajzi regény adaptációja, részben magyar pénzből, és magyar színészek is szerepeltek benne.

- Ez várhatóan mikor készül el?

- Most zajlik a vágás, a hang utómunka pedig hosszú folyamat lesz, mert kétnyelvű a film. Danilo Kis egyszerre volt magyar, szerb és zsidó származású, és ahogy az életét feldolgoztuk, volt egy csomó magyar és egy csomó szerb szál is, és ezeket hangban össze kell majd hozni. El fog húzódni, szerintem biztos, hogy a Filmszemlére nem készül el.

- Pálfival terveztek megint együttműködést?

- Persze. Gyuri nagyon klassz, mert állati sok ötlete van, és ezeket elég intenzíven ki is bontja, úgyhogy most van egy csomó terv, amin már gondolkozunk, és remélem, minél hamarabb elkezdjük forgatni.

- Társszerzőként írtál forgatókönyvet, társrendezőként rendeztél, önálló filmet nem szeretnél csinálni?

- Nem, egyáltalán nem. Szerintem mindenkiben megmozdul egy kicsit, hogy kipróbálja így is magát, de én ezekbe a helyzetekbe inkább belesodródtam. Hazai Attilával a Cukorkékség-be, meg Vranik Rolanddal a Fekete kefé-be is úgy, hogy nagyon jó barátok voltunk, közösen akartunk valamit csinálni, és ezek a szerepek nem váltak erősen szét, hogy akkor én most csak a képekért vagyok felelős. Ezért ketten jegyeztük ezeket a dolgokat. De nem gondolom azt, hogy rendező szeretnék lenni. Talán, ha most valami érdekel, az inkább a fotó. Én fotós voltam mielőtt jelentkeztem a főiskolára, későn, huszonhét évesen vettek föl, addig nem is gondoltam, hogy operatőr akarok lenni. És aztán beleszerettem ebbe az operatőrködésbe, és teljesen abba is hagytam a fotózást, nincs fényképezőgépem sem. De most megint azt érzem, hogy érdekelne, hogy állóképeket csináljak. Régen fotóriportokat csináltam, most kicsit más jellegűeket szeretnék.

Pohárnok Gergely

- Szeretnél még külföldön dolgozni?

- Tolnai Szabolcs filmjében nehéz volt nem az anyanyelvemen forgatni, úgy, hogy nem értettem a színészeket, meg a stábbal is állandóan angolul kellett kommunikálni, de azért vállaltam el, mert nagyon tetszett a forgatókönyv, és ez így van mással is. Kaptam jövőre is olyan felkérést, ami nem magyar, és van, amit nagyon szívesen megcsinálnék, mert nagyon tetszik. Tehát igazából nem az alapján választok, hogy magyar vagy külföldi, hanem, hogy jó filmeket szeretnék csinálni. Olyan sok idő eltelik vele, amíg az ember csinálja, hogy legalább én gondoljam azt, hogy van valami értelme.

Nyár elején Párizsban dolgoztam két hónapot a Respiro olasz rendezőjével a Nuovomondo című új filmjén, amit most a velencei filmfesztiválon mutattak be. Évekkel ezelőtt még én kezdtem előkészíteni, aztán a Taxidermia csúszása miatt ezt le kellett mondanom, de megmaradt a barátság a rendezővel. Ő végül is lecserélte az operatőrét az utolsó pár forgatási nap előtt, és akkor engem hívott, én fejeztem be a filmet. Digitális fényelésen kellett keresztülmennie, amiben a rendezőnek nem volt tapasztalata, úgyhogy megkért, hogy fejezzem be vele én.

- Mi volt az utolsó film, amit láttál, és nagyon tetszett?

- Ez nehéz kérdés, annyi filmet nézek, és mind átmosódnak az agyamon. Talán a Valaki más boldogsága (Een ander zijn geluk) című belga film, amit egy fesztiválon láttam. Most több hónapig nem voltam Magyarországon, nem nagyon tudtam elmenni moziba, bár egy csomó filmre nagyon kíváncsi vagyok. De az a jó, hogy le lehet tölteni az internetről mindent, úgyhogy majd megnézem azokat is.

- Ezeket számítógépen nézed meg?

- Igen, én ezt nagyon megszerettem, nem is nézek már tévén DVD-t sem, hanem a laptopon. Mert olyan, mint egy könyv. Fizikailag közel tudsz lenni hozzá, intimebb.

- Nem zavar, hogy a látvány így annyira nem bomlik ki?

- Ha elmegyek Pesten vagy akárhol moziba, egy csomószor nagyon idegesít, hogy állati rosszak a vetítési körülmények. Világos van a termekben, nagyon rosszak az optikák, szét van karcolva a kópia, mire eljut ide, remeg a vetítőgép, szar a hang... Egy csomószor azt érzem, hogy az operatőri munkát is jobban meg tudom ítélni, amikor kompaktabban össze van húzva egy monitorra. Más élmény.

Bujdosó Bori