Itt a Pókember 3 előzetese!

Vágólapra másolva!
Nézd meg a Pókember 3 hosszú előzetesét, amelyben a szuperhősnek minden eddiginél durvább kihívásokkal kell szembenéznie: támad a Homokember, Harry Osborne bosszúra szomjazik és a párkapcsolat sem olyan egyszerű, mint Peter Parker hitte.
Vágólapra másolva!

Az eddigieknél is több izgalmat ígérő előzetesből jobban kiderülnek a sztori részletei, mint az előző, rövid ízelítőből, bár ezúttal Gwen Stacy nem sokat szerepel, és sajnos még Venomot sem pillanthatjuk meg. Peter Parker (Tobey Maguire) párkapcsolati problémáit viszont azonnal megsejtjük: May néninek meséli, hogy megkérte Mary Jane (Kirsten Dunst) kezét, aki figyelmezteti, hogy a férjnek fontosságban mindig saját maga elé kell helyeznie feleségét. Hogy ez nem sikerül olyan jól Peternek, az kiderül az előzetes későbbi pillanataiból.

Pókembernek számos ellenféllel kell megküzdenie: felbukkan nagybátyja gyilkosa, Flint Marko (Thomas Haden Church), aki azonos a nagy erejű Homokemberrel, akinek a tombolását már most megnézhetjük. Meggyűlik a baja Harry Osborne-nal is, aki még mindig bosszút akar állni rajta apja haláláért és láthatjuk, ahogy egy háztetőn küzdenek egymással.

Ebben a részben azonban Pókember legfőbb ellensége saját maga: az előző ízelítőben is látott, idegen bolygóról érkezett fekete "massza" beleivódik a ruhájába, és szimbiótaként élősködik rajta és a lelkén. Nem csak Parker Pókember-ruhája változik tőle feketévé, hanem ő maga is rossz gondolatok foglyává válik, hiába figyelmezteti May néni, hogy a bosszúszomj olyan, mint a méreg.

Tudjuk, hogy később a szimbióta átköltözik majd Eddie Brockba (Topher Grace), hogy ketten Venommá, Pókember egyik legelszántabb ellenségévé egyesüljenek, de az alkotók őt egyelőre nem hajlandók megmutatni nekünk. Csak annyit látunk, hogy a hang segítségével ártalmatlanítható szimbiótát Pókember egy nagy harang alatt állva leszaggatja magáról.

A Pókember 3 világszerte 2007. májusának első hetében kerül a mozikba.