90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

Marozsán Erika és a "puszta véletlen"

[origo]|2006. 11. 20., 17:42|Utolsó módosítás:2007. 01. 18., 13:54|

Marozsán Erika szerint semmilyen racionális oka nincs annak, hogy sikerült nemzetközi karriert befutnia, és a németországi sikerek után, ma már hollywoodi produkciókban forgat. Mi viszont ezt nehezen hittük el, ezért hosszan faggattuk arról, honnan és hogyan jutott el idáig.

- Ahányszor megnézem az iMDb-n az oldaladat, mindig meghökkent, hogy Újfehértón születtél. Innen nézve a pályád majdnem olyan romantikus, mint az "Amerikai Álom". Ott élnek még a szüleid?

- Nem, engem 11 éves koromban felvettek a Balettintézetbe, és egy évvel később a családom is  felköltözött Budapestre. Egyébként úgy emlékszem, hogy rettenetesen vágytam a nagyvárosi életre. Szóval egész biztos, hogy nem véletlen, ami történt velem, mert egész gyerekkormomban erre vágytam.

- A Balettintézettel rögtön be is került egy olyan közegbe, ami a felnőtt életre tanít. Legalábbis az a legendája, hogy a kislányok ott éppúgy rivalizálnak, mint a felnőtt balerinák.

- Nem tudom, hogy a Balettintézet mennyit változott - hiszen a világ körülötte jócskán megfordult -, de az biztos, hogy akkor a növendékeknek az egész élete arról szólt, hogy jó táncosok legyenek, és egy nap az Opareház szólistáivá váljanak. Ezzel én is így voltam egy ideig. A Balettintézetben az ember elsősorban magával harcol, nem a többiekkel, a saját kis testéből próbálja kihozni a legtöbbet. Akkoriban a Balettintézet szakmai színvonala világhírű volt. Illetve híres és hírhedt egyszerre - a szigorúsága miatt, ami engem kamaszkoromban el is kezdett zavarni.

- Egyébként lett volna esélyed egy komoly balettos karrierre?

- A tanáraim szerint elég jó táncos voltam. Nagyon erős osztályba jártam, (az osztálytársam volt például Aleszja Popova). A dolog abszurditása, hogy miután eldöntöttem, hogy otthagyom a Balettintezetet, még egy évig oda jártam, és igazán akkor lettem a legjobb, talán mert már sokkal felszabadultabban tudtam táncolni.

- Ekkor már biztosan túl voltál az első filmeden, a Béketárgyalás - Az évszázad csütörtökig tart című filmen.

- Igen. 15 éves koromban forgattuk. Utána még négy évig jártam a Balettintézetbe, szóval viszonylag későn esett le a tantusz. De az biztos, hogy ez a film kimozdított a közegemből.

- Szerencsés vagy, amiért később is úgy alakult, hogy minden 5 évben volt egy filmed, ami hosszú időre meghatározta a karriered, ami hozta magával a többi felkérést. Az évszázad csütörtökig tart után jött a Rám csaj még nem volt ilyen hatással, aztán a Szomorú vasárnap.

- Az évszázad csütörtökig tart mindenképpen mérföldkő volt, és a rendezője, Balogh Zsolt szerintem méltatlanul keveset dolgozik, alig várom, hogy újra rendezzen, mert szerintem az ország egyik legkülönlegesebb rendezője. A Rám csaj... esetében azt éreztük, hogy ez az amerikai fiú, Reich Péter - aki akkor érkezett haza Amerikából - valami mást látott meg belőlünk, kívülről tudott ránk tekinteni. A Szomorú vasárnap-ról csak azt gondoltam, hogy az én életemben lesz fontos szerepe, mivel külföldi koprodukció volt, és nagy szerepet játszottam benne. De azt sosem gondoltam volna, hogy a hatása ilyen sokáig tart majd, hogy már hatodik éve újra meg újra visszatér.

Forrás: [origo]
Szomorú vasárnap

- Most például megjelent Amerikában DVD-n.

- Igen, és Magyarországon is. Úgyhogy már szóltam a producereknek, hogy imádom, szeretem, de utoljára veszek részt a promócióban, mert nem lehet ezt a végtelenségig húzni.

- Azt azért meséld el, milyen volt ráébredni, hogy ez a film Téged egészen más útra visz, mint amit  korábban a magyar színészek jártak?

- Szokatlan volt. Az első években azt hittem, hogy talan néhány filmet csinálok külföldön is. De nem terveztem hosszú távra. Ez számomra is váratlanul történt. Veszít is vele az ember, mert ezt a fészket, amit itthon egy színház nyújthat,  fel kell adni, viszont elképesztő szabadságot ad néha, hogy tudom: más országokban is számítanak rám, gondolkodnak bennem.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »