Stasi-tiszt vitte haza az Európa Filmdíjat

Vágólapra másolva!
A 19. Európa Filmdíj-átadáson a legjobb film díjával a Das leben der anderen című, a kommunista Kelet-Németországban játszódó alkotást tüntették ki. Pedro Almodóvar Volvere öt díjat kapott, mi pedig a legjobb rövidfilm díjának örülhetünk, melyet Kenyeres Bálint vitt haza Before Dawn című munkájáért.
Vágólapra másolva!

December 2-án, szombaton Varsóban adták át tizenkilencedszer az Európa Filmdíjat, melyet az Európai Filmakadémia 1700 tagjának szavazatai alapján osztottak ki. Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a német Das leben der anderen (Mások élete) című alkotás nyerte el a legjobb film díját és a legjobb férfi színész díját is. Florian Henckel von Donnersmarck drámája a nyolcvanas évek elejének Kelet-Berlinjében játszódik, és egy művészpár megfigyelésével megbízott Stasi-tisztről (Ulrich Mühe) szól, aki munkája során sajátos lelki kapcsolatot alakít ki megfigyelése tárgyaival. Az alkotás, amely a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte ma este, májusban 7 Lola-szobrot söpört be a Német Filmdíjon, és világszerte nagyon kedvező kritikai visszhangot kapott.

Ha a legfontosabb díjat nem is kapta meg, a legtöbb elismeréssel mégis Pedro Almodóvar nagy Oscar-esélyesnek tartott Volver-e távozott a díjkiosztóról. Almodóvart a legjobb rendezés díjával, a főszerepet játszó Penélope Cruzt pedig a legjobb színésznő díjával tüntették ki. A filmet fényképező José Luis Alcaine a legjobb operatőr díját megosztva kapta Barry Ackroyddal, aki a Felkavar a szél című Ken Loach-film operatőre volt. Alberto Iglesias a legjobb zeneszerző díját vitte haza, a film ötödik elismerése pedig a közönségdíj volt. Mindez arra utal, hogy a Volver - amely Cannes-ban nagy meglepetésre elesett a fődíjtól - a sokak által jósolt Oscar-diadalmenetében megtette az első lépéseket.



A díjazottak teljes listája:

Legjobb film: Das leben der anderen (Florian Henckel von Donnersmarck)

További jelöltek voltak: Reggeli a Plútón (Neil Jordan), Grbavica (Jasmila Zbanic), Guantanamo (Michael Winterbottom), Volver (Pedro Almodóvar), Felkavar a szél (Ken Loach)

+ + +

Legjobb rendező: Pedro Almodóvar (Volver)

Forrás: [origo]
Pedro Almodóvar és Penélope Cruz a díjátadó után

További jelöltek voltak:
Efter BrylluppetNuovomondo
Das leben der anderenFelkavar a szélGuantanamo

+ + +

Legjobb színésznő: Penélope Cruz (Volver)

További jelöltek voltak:
Nathalie Baye (Le petit lieutenant), Martina Gedeck (Das leben der anderen), Sandra Hüller (Requiem), Mirjana Karanovic (Grbavica), Sarah Polley (A szavak titkos élete)

+ + +

Legjobb színész: Ulrich Mühe (Das leben der anderen)

Forrás: [origo]
Ulrich Mühe a díjátadó után

További jelöltek voltak:
Je ne suis pas la pour etre aiméDrabetEfter BrylluppetReggeli a PlútónFelkavar a szélIl caimano

+ + +

Legjobb operatőr: Barry Ackroyd (Felkavar a szél), José Luis Alcaine (Volver)

További jelöltek voltak: Roman Osin (Büszkeség és balítélet), Timo Salminen (Külvárosi fények)

+ + +

Legjobb forgatókönyv: Florian Henckel von Donnersmarck (Das leben der anderen)

Forrás: [origo]
Florian Henckel von Donnersmarck a díjátadó után

További jelöltek voltak:
VolverFelkavar a szélA fost sau n-a fost

+ + +

Legjobb zeneszerző: Alberto Iglesias (Volver)

További jelöltek voltak: Tuomas Kantelinen (Aideista parhain), Dario Marianelli (Büszkeség és balítélet), Gabriel Yared & Stéphane Moucha (Das leben der anderen)

+ + +

Életműdíj: Roman Polanski

A legjobb művészeti teljesítmény: Pierre Pell és Stéphane Rozenbaum a La science des reves (Michel Gondry) látványtervéért

Az év felfedezettje: 13 (Tzameti) (Gela Babluani)

Az európai filmkritikusok díja (Fipresci-díj): Le amants reguliers (Philippe Garrel)

Legjobb dokumentumfilm: Die grosse stille (Philip Gröning)

Legjobb rövidfilm (UIP-díj): Before Dawn (Kenyeres Bálint)

Forrás: [origo]
Kenyeres Bálint a díjátadón

Kiemelkedő európai teljesítmény a világ filmművészetében (Screen International-díj): Jeremy Thomas

Közönségdíj: Volver