Richard Ayoade (Moss a Kockafejek-ből), akinek tavaly mutatták be az első rendezését, a Submarine című aranyos kamaszfilmet, színészként és rendezőként is aktív idén: szerepel a nyáron mozikba kerülő Neighborhood Watch című sci-fi komédiában, ami egy csapat kisgyerekes apukáról (köztük Vince Vaughn és Ben Stiller) szól, akik rájönnek, hogy űrlények el akarják pusztítani a Földet.
![]() |
| Jesse Eisenberg | Mia Wasikowska |
Tavasszal vagy nyáron pedig elkezdi forgatni második filmjét, a Dosztojevszkij A hasonmás című kisregényén alapuló The Double-t. Az először 1846-ban megjelent írás egy kormányhivatalnokról szól, aki találkozik a saját hasonmásával, aki el akarja lopni az identitását. A "vicces, ijesztő és álomszerű" filmben Jesse Eisenberg (Social Network) alakítja az idegileg összeroppanó főhőst, a női főszerepet pedig Mia Wasikowska (Alice Csodaországban) játssza majd.
Garret Dillahunt (Nem vénnek való vidék, Terminátor - Sarah Connor krónikái), aki a Deadwood című sorozatban Francis Wolcottot játszotta, kiment Quentin Tarantino Django Unchained című új filmjének forgatási helyszínére, és csinált pár fotót. Tarantino úgy nyilatkozott a Los Angeles Timesnak a Deadwood-ban is használt helyszínről, hogy nagyon élvezte a forgatást, mert szemben a legtöbb westernvárossal, ez nem néz ki úgy, mintha "babaházakból" állna. A Django Unchained-ben Jamie Foxx egy egykori rabszolgát alakít, aki Christoph Waltz figurája segítségével ki akarja szabadítani feleségét (Kerry Washington) egy szadista ültetvényes (Leonardo DiCaprio) karmai közül. A filmre Tarantino általában úgy utal, mint "southern"-re, azaz délen játszódó westernre. A Django Unchained az USA-ban december 25-én kerül a mozikba.



A Krétakör a magyar kultúra érdekében konferenciát szervez a 43. Filmszemle zárónapján, "Szünet nélkül!" címmel. A szervezők szándéka szerint "a kulturális élet meghatározó alakítóinak egybegyűjtésével a hazai kulturális színterek önkényes, de nem kizárólagos keresztmetszetét" adják majd. Úgy vélik, "a nemzetgazdasági, társadalmi, és az ezekkel párhuzamos Euro-atlanti krízis olyan kihívások elé állítja a hazai kulturális élet alakítóit, amelyben a nemrég még evidenciának vett alapvetések is bizonyítást követelnek. Ebben a helyzetben állami/önkormányzati és független szereplőknek együtt, közösen kell kiállniuk a nemzeti kultúra ügye (jelene és jövője) mellett, a magyar lakosság életminőségének javítása érdekében".
A konferencián olyan neves, a kultúra különböző területeit képviselő személyiségek szólalnak fel, mint Tarr Béla filmrendező, Esterházy Péter író, Petrányi Viktória producer, Gerendai Károly rendezvényszervező, Schilling Árpád rendező és Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár.
A rendezvény február 5-én, vasárnap 15 és 18 óra közt zajlik az OSA Archívumban (Budapest, Arany J. u. 32.). További részletek a konferencia Facebook-oldalán találhatók.
Február 1-jén délután ötvenedik alkalommal adták át a magyar filmkritikusok díjait. A legjobb nagyjátékfilm díját Tarr Béla A torinói ló című filmje nyerte, a film operatőre, Fred Kelemen pedig a legjobb operatőr díját kapta meg.
![]() |
| Bók Erika A torinói ló című filmben |
A legjobb rendező Fliegauf Benedek lett a Womb-mal, a legjobb dokumentumfilmnek Nagy Viktor Oszkár Két világ közt című filmjét választották. A legjobb rövidfilm díját megosztva kapta Till Attila Csicska és Reisz Gábor Külalak című filmje. A legjobb animációs film a Magyar népmesék-sorozat lett. Különdíjban részesítették Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmjét, Sára Sándor pedig életműdíjat kapott.
Forrás: filmhu
A Coen testvérek által megfilmesített Nem vénnek való vidék című regény írója, Cormac McCarthy eladta a The Counselor című forgatókönyvét. A The Counselor-t a szintén McCarthy könyve alapján készült 2009-es Az út producerei vették meg, és mint a Playlist blog jóvoltából megtudhattuk, a filmet Ridley Scott fogja rendezni. A történetről egyelőre csak annyit tudni, hogy egy ügyvéd sorsa rosszra fog fordul, amikor naivan belekeveredik egy drogügyletbe. A sztori állítólag nagyon "maszkulin" és fontos szerep jut benne McCarthy "szexuális mániáinak".
![]() |
| Ridley Scott és Noomi Rapace a Prometheus forgatásán |
Ridley Scott tavaly számtalan filmtervet emlegetett, köztük a hidegháborús Gorbacsov - Reagan csúcstalálkozó feldolgozását Reykjavík címmel, a Gertrude Bell életéről szóló filmet Angelina Jolie-val, és a kultikus 1982-es Szárnyas fejvadász folytatását, úgyhogy egyelőre nem tudni, melyik lesz a következő filmje. Viszont mindezek előtt még megérkezik a legfrissebb rendezése, a Prometheus című Alien-előzményfilm, amit az USA-ban június 8-án mutatnak be.
Az énekesi karriert a színésztre cserélő Justin Timberlake egyre több filmben kap jelentős szerepet. A Social Network-ben nyújtott alakítása után 2011-ben három filmben (Rossz tanár, Barátság extrákkal, Lopott idő) is láthattuk, legközelebb pedig a Coen testvérek Inside Llewyn Davis című drámája mellett Clint Eastwood és Amy Adams oldalán tűnik fel a Trouble with the Curve című filmben, adta hírül a Variety.
![]() |
| Justin Timberlake | Amy Adams |
Mint azt már korábban megírtuk, Eastwood a 2008-as Gran Torino után azt mondta, hogy nem áll többet kamera elé, ám azóta kiderült, hogy producerének, Robert Lorenznek az első rendezésében, a Trouble with the Curve-ben mégis elvállalta a főszerepet. A történet egy baseball-tehetségek felfedezésével foglalkozó férfiról szól, aki hamarosan el fogja veszíteni a látását, ám mielőtt ez bekövetkezne, még elutazik lányával (Amy Adams - The Fighter) Atlantába, hogy megnézzen egy tehetséget. Timberlake Eastwood karakterének cimboráját, egy egykori dobójátékost alakít majd, aki jelenleg a New York Yankeesnél dolgozik, és szerelmi viszonyba keveredik Amy Adams karakterével. A filmben szerepel még Matthew Lillard (Sikoly, Scooby Doo) és az újonc Joe Massingill is. A Warner Bros az amerikai bemutatót szeptember 28-ra tervezi.
Íme a meglehetősen sajátságos világszemlélettel rendelkező új Bobcat Goldthwait-film (A világ legjobb apukája), a God Bless America című feketehumorral fűszerezett vígjáték korhatáros előzetese. A Mad Men - Reklámőrültek című sorozatból ismert Joel Murray karakterének szemmel láthatóan elege van a világból.
Nem elég, hogy csupa idiótával van körülvéve, még rákot is diagnosztizálnak nála. Végső elkeseredésében a tévé előtt ülve nézi Amerika legszánalmasabb figuráit, majd egy Chloe nevű elkényeztetett, vinnyogó középiskolás lány láttán minden mindegy alapon eldönti, hogy megöli a társadalom leghülyébb, legirritálóbb és legszemetebb tagjait, kezdve az iskolás lánnyal. Bizarr módon egy tinilány (Tara Lynne Barr - eddig leginkább kisebb sorozatszerepei voltak) is csatlakozik a tajtékzó férfihoz, hogy állig felfegyverkezve az összes útjukba akadó seggfejet elintézzék. A God Bless Americá-ban halál jár azért, ha popcornnal dobálózol a moziban, vagy ha tahó módon két helyet foglalsz el parkolás közben. A filmet május 11-én mutatják be az amerikai mozikban.
Itt az első hivatalos fotó a magyarul 007 - Skyfall címen futó új James Bond-filmből. Elnézve Daniel Craig elszánt arcát és tüsi haját, úgy tűnik, harmadik Bond-filmjében még az előzőeknél is keményebben nyomja majd. A Sam Mendes által rendezett film fontosabb szerepeiben Craig mellett Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes, Bérénice Marlohe, Naomie Harris, Ben Whishaw és Albert Finney lesz látható, a filmet Magyarországon október 25-én mutatják be.

Ha szeretnéd tudni, Steven Spielberg miként jutott hat Oscar-jelöléshez egy lóval, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Hadak útján című film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

Ha az embernek olyan barátai vannak, mint Tilda Swinton, Jason Schwartzman és Luca Guadagnino, a Szerelmes lettem rendezője, valószínűleg nem nehéz összehoznia egy menő reklámfilmet. Waris Ahluwaliának - aki Wes Anderson Édes vízi élet-ében Bill Murray operatőrét alakította, az Utazás Darjeelingbe című filmjében pedig a szigorú vonatkalauz volt - legalábbis sikerült. Az alábbi, Here című szépen fényképezett, luxustól csöpögő tizenötperces kisfilm egy hotelláncot reklámoz, és sztoriját részben Tilda Swinton találta ki, zenéjét Jason Schwartzman írta, Guadagnino pedig a rendezést vállalta. A titokzatos üzeneteket követő főhősnő Agyness Deyn modellből lett színésznő, aki Aphroditét alakította A titánok harcá-ban és a Pusher angol remake-jében a női főszerepet játssza.
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Hollywood legjobb pasijait jelölték Oscarra
Az Oscar-jelölések alapján klasszikus hollywoodi évnek tűnik az idei, egyértelmű a sztárdominancia és az aranykor iránti nosztalgia. A sors iróniája persze, hogy a fődíj ...
Mucsi Zoltán: Nem nézek James Bondot
Csuja Imre csak életlen alak, Kálloy Molnár Péter szótlanul verítékezik, Mucsi Zoltánnak azonban megadatott, hogy egy vajaskenyér fölött rejtélyes, többmondatos ...
Balsai Móni: Most még lehetek nagyon bátor
A nevét még nem mindenki ismeri, mégis Balsai Móni jelenleg az egyik legmenőbb színésznő Magyarországon. Játszott a Cannes-ban is vetített Csicskában, a Társas játék ...
Most megkapták a magukét a szemét férfiak
David Fincher gyönyörű kivitelezésű, pazar krimit csinált A tetovált lány című sikerregényből. Lisbeth Salandere földhöz vág és beég az agyunkba.
Meztelen színésznők a Playboyban - második rész
Múlt héten megmutattuk, hogyan pózolt Denise Richards és Tia Carrerre a Playboy fotósai előtt, sorozatunk befejező részében jöjjenek a nagyágyúk: a hat legötletesebb, ...
Golden Globe 2012: az Utódok és a The Artist a legjobb film
A 69. Golden Globe-díjkiosztón a The Artist kapta a legjobb vígjáték díját, az Utódok a legjobb drámáét. A színészi kategóriákban elismerték George Clooneyt, Jean ...
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.