Pater Sparrow 1 című sci-fi-je két évvel ezelőtt nagy lendülettel tört be a filmes piacra: több díjat is elhozott a Filmszemlén, majd beutazta a világot, és nemzetközi fesztiválokon is sikerrel szerepelt. A rendező azonban nem elégedett a film utóéletével, és erről nemrég nyilatkozatot tett közzé a Facebookon, amelyben többek között azt írja, hogy az 1 hamarosan letölthető lesz a világ összes torrent-oldaláról, és emiatt "leírhatatlanul szomorú". Ezen felbuzdulva megkérdeztük tőle, miért nem jelent meg a filmje DVD-n, milyen harcokat vívott a producerrel, és mekkora a mozgástere egy elsőfilmes rendezőnek.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static3.origos.hu/i/1106/20110623verebeszo9.jpg)
Minden vele készült riport azzal kezdődik, hogy mennyire utál a sajtónak nyilatkozni, és Audrey Tautou az [origo] újságírójának is elismerte, hogy ha tehetné, inkább nem adna interjúkat. A 34 éves, hihetetlenül törékeny (a combja alig vastagabb, mint egy férfi alkarja) színésznővel májusban beszélgettünk Cannes-ban a Mosás, vágás, ámítás című új filmjéről, Amélie árnyékáról és az öregedésről. Elmesélte, hogy sosem nyomulna egy szerepért, nincs ambíciója hollywoodi karriert csinálni, valamint hogy minden színésznek meg kell tanulnia hazudni. (Az interjú egy kerekasztalos beszélgetés keretében zajlott, ahol hét másik újságíróval közösen faggattam Tautout.)

A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció rendezője újra darázsfészekbe nyúlt, most a cigánygyilkosságokról forgat dokumentumfilmet. Hajdú Eszter a kamerájával ott ül minden tárgyaláson, ott volt Gyöngyöspatán, és ott lesz, ha a cigánykérdésben megtörténik a tabula rasa. A per munkacímen készülő filmet kordokumentumnak szánja.

Csupó Gábor mindent elért az animációban, amit lehetett, és a Híd Therabithia földjére után úgy tűnt, a hollywoodi filmstúdiók kapui is nyitva állnak előtte. Az újabb kasszasikerek azonban elmaradtak, és Csupó Gábor másfél éve nem dolgozik. Most a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem meghívására érkezett Budapestre, itt mondta el nekünk, milyen munkái estek kútba, mivel bombázzák a stúdiók, mit szeretne helyettük csinálni, és miről faggatja Andy Vajna.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static4.origos.hu/i/1106/20110611csupogabo16.jpg)
Az utóbbi időszak legszerethetőbb magyar kisfilmje a Külalak volt. Reisz Gábor rendezővel és Jakab Juli társforgatókönyvíróval beszélgettünk az Andy Vajna-korszak kilátásairól, a harmincas juppik kétségeiről, és Demjén Ferenc jófejségéről. Egy darabig velünk volt a film főszereplője Makranczi Zalán is, aki elárulta, miért izgalmas filmezni akár fizettség nélkül is, valamint, hogy meddig volt menő a Bros Miskolcon.

Az utóbbi időben szinte kizárólag a büntetőperével foglalkozott a sajtó, de mi most inkább a színészi munkáira voltunk kíváncsiak. Stohl András az Európa expresszt kínosnak tartja, de a Rosszfiúkra és a Presszóra büszke. Elmesélte, hogyan vágták ki egy Szabó István-filmből, milyen érzés volt, amikor Thaiföldön filmsztárként kezelték, és hogy a rendezőknek már egy szavát sem hiszi. Szerinte a kollégái pontosan tudják, hogy ő nem drogos alkoholista, az Alföldi Róbertet támadóknak pedig azt javasolja, hogy vegyenek egy tükröt. Végül arra is vállalkozott, hogy kameránk előtt válaszoljon egy személyiségteszt kérdéseire.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static6.origos.hu/i/1105/20110526stohlandr11.jpg)
Az argentin származású, Franciaországban élő Gaspar Noé első filmje egy vérfertőző hentesről szólt, a másodikban tíz percen keresztül erőszakolták meg Monica Belluccit, a legutóbbi pedig egy két és fél órás vizuális trip, amiben egy lelőtt drogdíler szelleme kering Tokió felett. Az Enter the Void magyar premierje alkalmából Budapestre látogató rendezőről kiderült, hogy brutális filmjei ellenére kedves és nyílt ember, aki szívesen beszélt nekünk arról, hogy szerinte mikor megengedhető a vérfertőzés, hogy mit tett hozzá a filmjéhez, hogy színésznője meg akarta mutatni a mellét, és hogy melyek azok a városok, amelyek felizgatják szexuálisan.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static9.origos.hu/i/1105/20110527gasparnoe9.jpg)
Elena Anaya spanyol színésznő kopaszon, fehér álarcban riogat Pedro Almodóvar új, La piel que habito (A bőr, amelyben élek) című hátborzongató filmjében, amelyet csütörtökön mutatnak be Cannes-ban. Az [origo] riportere még Budapesten faggatta a színésznőt, amikor a Budapesti Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség által szervezett spanyol filmhét vendégeként látogatott el Magyarországra. Elmesélte, mennyire könnyű összehaverkodni Antonio Banderasszal, milyen színész Justin Timberlake, és hogy mit tett, amikor megtudta, hogy ő lett Almodóvar legújabb múzsája. Mesélt arról is, milyen egy filmet végig pucéran forgatni.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static1.origos.hu/i/1105/20110518elenaanay6.jpg)
Négy olyan film szerepelt már a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában, amit Erdély Mátyás fényképezett (Johanna, Before Dawn, Delta, Szelíd teremtés), idén jön az ötödik, a mexikói Miss Bala. Erdély, aki elnyerte a Filmszemle legjobb operatőrnek járó díját, és éppen Németországban forgat, skype-on mesélte el nekünk, hogy milyen érzés, amikor váratlanul egy mexikói rendező és egy Los Angeles-i ügynök is lecsap az emberre, hogy hogyan zajlik egy igazi akciójelenet forgatása, hogy miről ismerszik meg a hülye operatőr, és hogy miért nem dolgozik Magyarországon.

Maribel Verdú, A faun labirintusa és Coppola Tetrójának sztárja olyan filmeket tudhat maga mögött, mint a kultikus Anyádat is Gael García Bernallal, vagy az Aranyhere Javier Bardemmel. A spanyol színésznő, aki a Budapesti Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség által szervezett spanyol filmhét keretében látogatott el Magyarországra, mesélt nekünk arról, hogy milyen volt együtt élni a Coppola családdal, hogy miért nem bánja a sok meztelenkedést, és hogy a legfontosabb neki, hogy jól érezze magát a forgatáson, még ha a film végül rossz is lesz.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static3.origos.hu/i/1105/20110507maribelve4.jpg)
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Hollywood legjobb pasijait jelölték Oscarra
Az Oscar-jelölések alapján klasszikus hollywoodi évnek tűnik az idei, egyértelmű a sztárdominancia és az aranykor iránti nosztalgia. A sors iróniája persze, hogy a fődíj ...
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.