Szombat este elkezdődött a nyolcadik Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Nem hagyhattuk ki, mert a program minden eddiginél erősebbnek ígérkezett, és a rendezvény hangulatáról is csupa jókat hallottunk. A fesztivál legizgalmasabb filmjeit ugyan a végére tartalékolják, de azért bőven volt most is mit nézni, és csinálni.

A filmvetítéseknek helyet adó Művészetek Háza közvetlen környéke egy szigetként működik, ahová összezsúfoltak mindent, amire egy fesztiválozónak szüksége lehet: koncertszínpad, gyorskaja, ital. A szűk tér miatt, hiába csak estére telik meg látogatókkal a helyszín, még délután sincs olyan érzése az embernek, hogy ezen a fesztiválon csak páran lézengenek. A hangulat családias: szívesen marad ott az ember dumálni az ismerősökkel, vagy csak figyelni a hostesslányokat, ahogy tipegnek magassarkú cipőjükben a macskakövön. Ez a fesztivál élő cáfolata annak a sztereotípiának, hogy Miskolc csak gyárkéményekből és lakótelepi házak végeláthatatlan sorából áll.
A segítség (The Help)
A segítség című, az afro-amerikai cselédek helyzetét körüljáró, amerikai dráma volt a rendezvény nyitófilmje. A film végig egy kényes egyensúlyt próbál fenntartani, és ezt nagyrészt sikerrel is teszi. Igyekszik úgy közvetíteni a mindenki által ismert üzenetet a hatvanas évekig a déli államokban fennálló helyzet igazságtalanságáról (a fehérek és a feketék törvénybe iktatott szétválasztása az élet minden területén), hogy ne váljon túlzottan tankönyvízűvé. A komoly témát minduntalan humorral oldja. Emellett rengeteg valóban érdekes karaktert felvonultat, akik nemcsak azért vannak ott, hogy tételmondatok hagyhassák el a szájukat, hanem személyük, sorsuk alakulása tényleges súllyal bír. A segítség jól sikerült tanmese: sok gyerek örülne, ha a kötelező iskolai mozilátogatáson egy ilyen film elé ültetnék le őket.
![]() |
| A segítség | Alisson Janney és Emma Stone |
Miután New York-i tanulmányai végeztével Skeeter Pheelan (Emma Stone) hazatér a Mississippi állambeli Jacksonba, megrendülve fogadja a hírt, hogy családja fekete szolgálója, Constantine - aki valójában Skeetert felnevelte - elköltözött Chicagóba. Emellett azt is nehezen tudja feldolgozni, hogy gyerekkori barátnői milyen lekezelően bánnak a cselédjeikkel. Ezen élmények hatására pattan ki a fejéből az ötlet, hogy ír egy könyvet, amely a fekete szolgálószemélyzet szemszögéből mutatja be ezt az áldatlan állapotot. Az egyik interjú elején el is mondja, hogy nem ő a fontos, ő csak kérdez, és valóban, A segítség tele van Skeeternél izgalmasabb emberekkel, akik szerencsére elég időt kapnak arra, hogy megismerhessük őket.
Semmi baj nincs Emma Stone alakításával, vad és tündéri egyszerre, ahogy ezt tőle már megszokhattuk, de például a két afro-amerikai nő, Aibileen és Minny (Viola Davis és Octavia Spencer) élettörténete sokkal érdekesebb. Ők vállalják elsőként az interjút, és az azzal járó veszélyt. Hilly Holbrook (Bryce Dallas Howard) vezeti a helyi nőegyletet, aki egyebek mellett képmutatásban is példát mutat a többi befolyásolható házifeleségnek. Gonoszsága a vastagon felkent kenceficéken is átüt.
![]() |
| A segítség | Jessica Chastain |
Mégis, a legemlékezetesebb karakter címe Celia Foote-nak jár. Teherbe esett a város legjobb partijának tartott férfijától, emiatt aztán következik is az esküvő, a többi potyán maradt nő pedig féltékenységből száműzte őt Jackson társadalmi életéből. Ragyogóan játssza el Jessica Chastain a kedvesen buta nőt, akinek akkora ház szakadt a nyakába, hogy az azzal járó munkával nem képes egyedül megbirkózni. De mivel nem akar csalódást okozni a férjének, ezért titokban felfogad egy bejárónőt, Minnyt. Aki többek között beavatja őt a csirkesütés rejtelmeibe, és szembesíti őt azzal, hogy a város szánalmasabbik része lenézi őt.
Az adósság (The Debt)
Az adósság egy korrektül összerakott, és korrektül elmesélt thriller; ennél semmivel sem több, vagy kevesebb. Le szokás az ilyet becsülni, hogy iparosmunka, meg tucatfilm, de ha például összehasonlítjuk Dyga Zsombor hasonló szerkezetű, ugyanakkor félresiklott Utolér (kritikánk) című filmjével, mindjárt látjuk, hogy ezt a szintet sem olyan könnyű megütni.
![]() |
| Adósság | Jessica Chastain és Sam Worthington |
A Kelet-Berlinben játszódó rész a legerősebb, amely a Moszad egy hetvenes évekbeli akcióját meséli el. Három izraeli titkosügynök próbál elrabolni egy háborús bűnös orvost, aki a birkenaui haláltáborban embertelen kísérletek egész sorát hajtotta végre zsidókon. Az egyik ügynök szerepében Jessica Chastain legalább olyan meggyőzően Krav-Magázik, mint amennyire hiteles a sopánkodása A segítség-ben, hogy nem képes háztartást vezetni. Az adósság képes egész sokáig fenntartani a feszültséget, és mellette még az ilyenkor szokásos kérdéseket az igazságszolgáltatás mikéntjéről és következményeiről is emészthető és elgondolkodtató formában teszi fel.
Nekünk magyaroknak egy plusz élményt is ad a film, mivel a hetvenes évekbeli Kelet-Berlint és a kilencvenes évekbeli Kijevet is egyaránt Budapesttel helyettesítették. Az izraeli kémek a mi jól ismert sárga villamosainkon utaznak, illetve amikor a Kijev felirat megjelenik a képen, valójában a Kossuth téren sétál Helen Mirren, ahol még a metró piros jele is feltűnik egy pillanatra. A legizgalmasabb mellékszerep pedig tagadhatatlanul Tompos Kátyáé, akit hallhatunk oroszul beszélni és láthatunk irodai asztalon szexelni.
| Tompos Kátya egyik jelenete az Adósság című filmben |
A végéhez közeledve sajnos elfogy a lendület. Az Ukrajnában játszódó epizód már csak halvány utánérzése a berlininek. Arról nem is beszélve, hogy feleslegesen elhúzzák a végét, mivel próbálnak összehozni egy tipikus hollywoodi lezárást, amely a lehető legtöbb embert kielégíti. Papíron legalábbis, valójában rontja a filmet az effajta megalkuvás. De még ezzel együtt is Az adósság jobb film a témában, mint a München.
- - -
Egy kolléga szerint az eredeti Arthur überelhetetlen, emiatt aztán az előzetes és a poszter alapján igencsak bugyutának tűnő remake-t kihagytuk, és inkább söröztünk. A helyiek szerint, aki Miskolcon jól tudja magát érezni, az a világon bárhol máshol is. Ha ez tényleg így van, akkor nagy reményekkel tekintek a jövőbe.
A velencei filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Tinker, Tailor, Soldier, Spy című nagyszabású Le Carré-adaptáció (a regény magyarul Árulás címen jelent meg) egy pazarul kivitelezett, komótosan hömpölygő kémdráma, amely annak ellenére is tartogat izgalmakat, hogy a játékidő nagy részében szürke öltönyös, meglett férfiak beszélgetnek dohos szobákban. A Gary Oldman és Colin Firth nevével fémjelzett elsőrangú szereplőgárdáról pedig csakis a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni.

A második filmjét rendező popsztár a W.E. velencei sajtótájékoztatón beszédbe elegyedett az [origo] riporterével. Hogy olvasóink felmérhessék ennek súlyát, tudósítónk előbb a nagy filmfesztiválok sajtótájékoztatóinak rituáléiba vezet be minket.

Részben a sors fintora, részben a saját butaságom miatt nem jutottam be csütörtök reggel az új Polanski-film velencei vetítésére, de hogy olvasóink mégse maradjanak beszámoló nélkül, kifaggattam a lassan már állandó szakértőnknek számító Bognár Pétert arról, hogy milyen volt a Carnage.

George Clooney negyedik rendezése, a The Ides of March politikai thrillerbe oltott morális tanmese egy ambiciózus fiatalemberről, aki a saját kárán lesz kénytelen megtanulni, hogy az idealizmusnak nincs helye egy választási kampányban. A közhelyes történetet jól megírt dialógusok és remek színészek teszik élvezetessé.

Éjszaka kimerészkedtünk a Vidámparkba, hogy megnézzük, hogyan készül a Gingerclown című 3D-s magyar horrorkomédia. Kiderült, hogy zárás után agyevő szörny és alienkezű bohóc randalírozik itt, az angol főszereplőktől pedig megtudtuk, hogy melyik magyar szó ismerete a legfontosabb számukra az éjszakai forgatás túléléséhez.

Nemzetközi szereplőcsapattal, angol nyelven, 3D-ben készül Sas Tamás S.O.S. Love! című romantikus vígjátéka, amiben Daryl Hannah és Billy Zane is felbukkan. Az alkotók abban reménykednek, hogy a kizárólag magánpénzekből készülő filmet külföldön is értékesíteni tudják majd.

Hugh Grant sokat dolgozott azon, hogy senki ne vegye komolyan, erre most meglepő szerepben állt a nyilvánosság elé. A brit bulvársajtó áldozataként James Bondra hajazó módszerekkel küzd azért, hogy felelősségre vonják azokat a bulvárlapokat, amelyek éveken keresztül hírességek telefonjait hallgatták le exkluzív információért; mindazokat, akik ezt jóváhagyták és ösztönözték (szerkesztők, főszerkesztők, lapigazgatók), akik ebben asszisztáltak (magándetektívek és rendőrök), és akik szemet hunytak felette (politikusok). Végül, hogy Angliában törvényi szabályozás alá kerüljön a bulvársajtó.

Gyatrán alakult az első félév az amerikai mozikban: a nézők nem fizetnek a 3D-ért, unják a szuperhősöket, és már Natalie Portman sem feltétlenül a siker záloga. Megnéztük, mivel lehetett moziba rángatni az amerikai közönséget, és mivel nem.

A friss, izgalmas filmek gyors és olcsó hazai forgalmazását ígérő magyarhangya mozgalom akár a torrentezés alternatívája is lehetne. A filmforgalmazási modell első próbája lezajlott, és látszik, hogy ott azért még nem tartunk. A hatfilmes bérletből nem tudtak annyit eladni, amennyit terveztek, és a nézők sem barátkoztak meg rögtön a mozizásnak ezzel a formájával, de ha sikerül szponzorokat bevonni, lesz folytatás.

Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Hollywood legjobb pasijait jelölték Oscarra
Az Oscar-jelölések alapján klasszikus hollywoodi évnek tűnik az idei, egyértelmű a sztárdominancia és az aranykor iránti nosztalgia. A sors iróniája persze, hogy a fődíj ...
Mucsi Zoltán: Nem nézek James Bondot
Csuja Imre csak életlen alak, Kálloy Molnár Péter szótlanul verítékezik, Mucsi Zoltánnak azonban megadatott, hogy egy vajaskenyér fölött rejtélyes, többmondatos ...
Balsai Móni: Most még lehetek nagyon bátor
A nevét még nem mindenki ismeri, mégis Balsai Móni jelenleg az egyik legmenőbb színésznő Magyarországon. Játszott a Cannes-ban is vetített Csicskában, a Társas játék ...
Most megkapták a magukét a szemét férfiak
David Fincher gyönyörű kivitelezésű, pazar krimit csinált A tetovált lány című sikerregényből. Lisbeth Salandere földhöz vág és beég az agyunkba.
Meztelen színésznők a Playboyban - második rész
Múlt héten megmutattuk, hogyan pózolt Denise Richards és Tia Carrerre a Playboy fotósai előtt, sorozatunk befejező részében jöjjenek a nagyágyúk: a hat legötletesebb, ...
Golden Globe 2012: az Utódok és a The Artist a legjobb film
A 69. Golden Globe-díjkiosztón a The Artist kapta a legjobb vígjáték díját, az Utódok a legjobb drámáét. A színészi kategóriákban elismerték George Clooneyt, Jean ...
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.