Elhunyt az Indul a bakterház rendezője

Vágólapra másolva!
Elhunyt Mihályfy Sándor filmrendező, akinek az Indul a bakterház és az Ábel a rengetegben megfilmesítését is köszönhetjük.
Vágólapra másolva!

Életének 70. évében elhunyt Mihályfy Sándor filmrendező - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden.

Mihályfy Sándor 1937. január 21-én Miskolcon született. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után segédmunkás, majd könyvesbolti eladó volt. 1963-tól a Magyar Televízióban ügyelőként, asszisztensként, technikai rendezőként, később főrendezőként dolgozott. Pályafutását a Balázs Béla Stúdióban dokumentumfilmek rendezésével kezdte, majd tévéjátékokat, játékfilmeket készített.

Legnagyobb sikerét a Koltai Róbert főszereplésével készült Indul a bakterház című játékfilmmel érte el. Legemlékezetesebb alkotásai közé tartozik még a Kertész utcaiak, a Piac, a Gellérthegyi álmok, a Telefonpapa, a Vihar a lombikban, az Átok és szerelem, a Gyerekrablás a Palánk utcában, a Máz, a Margarétás dal, a De victus vincit és a Titkos háború című film.

Nevéhez fűződik az Ábel-trilógia is: Az Ábel a rengetegben (1993), az Ábel az országban (1994) és az Ábel Amerikában (1998). Mihályfy Sándort 1985-ben Balázs Béla-díjjal, 1990-ben érdemes művész elismeréssel tüntették ki.