Vágólapra másolva!
A Halálbiztosban annyi dögös nőszemély pörög, hogy elsőre megjegyezni is nehéz őket. Aggodalomra semmi ok: segítünk eligazodni Tarantino őrjítő csajai közt, egyenként bemutatjuk a nyolc vagány főhősnőt.
Vágólapra másolva!

Sydney Poitier / Jungle Julia

Születésnapja: 1973. november 15.

Mit kell tudni Jungle Juliáról?

- Helyi híresség, Austin legmenőbb klasszikus rockzenét sugárzó rádiócsatornájának (Austin Hot Wax 505) a legnépszerűbb műsorvezetője

- Az ultraemancipált vagány csaj szerepéből egy pillanatra sem esik ki a többiek előtt, bár láthatóan nem veszi jó néven, hogy a híres filmes, Christian Simonson nem tart igényt a társaságára

- Nem túl nagy lelkesedéssel tölti be tisztségét a csapat fűbeszerzési felelőseként

Honnan ismerős? A 180 centi magas, amazonkülsejű színésznő az Oscar-díjas Sidney Poiter lánya. Több sikertelen tévésorozat gárdáját is erősítette, például címszerepet játszott a 2003-as Abby címűben, amely azzal tűnt ki a mezőnyből, hogy abban az évben az összes sorozat közül ennek sikerült a legkevesebb nézettséget produkálnia. A Veronica Mars-ból hét epizód után kiírták a figuráját, az iskolaújság stréber főszerkesztőjét alakította. A The Devil Cats című áldokumentumfilmben egy csajrockzenekar egyik tagját játszotta, ezt a filmet nővére, Anika Poitier rendezte és csak két filmfesztiválon mutatták be, moziforgalomba sosem került.

Néznivaló:Négyperces interjú a The List című most készülő filmjének forgatási szünetében, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy Sydney szerint milyen tulajdonságokkal rendelkezik a tökéletes férfi.

* * *

Warren, a pultos a jukeboxra mutat, miközben elordítja magát:

WARREN
Stax Records, minden idők legpengébb kiadója!
A csajok asztala felé kiabálva:
Julia, ezt te dobtad be?

JUNGLE JULIA
Ki más játszatná ezt Warren? Hisz' ismersz, én aztán tudom, hogy kell teljes lángon tartani a pasimat.

Julia koccintásra emeli a gintonicját

JUNGLE JULIA
Éljen Warren jukeboxa!

Az asztaltársaság egy emberként emeli poharát.

OMAR
Tudjátok mit? Dobjunk be egy Jagert Warren jukeboxának tiszteletére!

Julia és a többi lány nem lelkesedik túlzottan az ötletért.

JUNGLE JULIA
Én aztán nem iszom semmiféle Jagert, az holtszentség.

OMAR
Miért nem?

JUNGLE JULIA
Mert itt egyikőtöknek sem akarom szétteni a lábamat, azért nem.