A Kis Vuk producerét faggatták olvasóink csütörtök délután a Vendégszobában. Gát György elárulta, hogy szerinte teljesen jó lett az animáció, már készülnek a harmadik részre, nem a pénzért csinálja, de már látszik, hogy jó üzlet lesz a 3D-s kisróka. Azt is közölte, hogy ő egy becsületes filmkészítő.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static3.origos.hu/i/0805/20080508gatgyorgy4.jpg)
Gát György
- Sziasztok! Gát György vagyok, a Kis Vuk az én bűnöm, az én örömöm, az én erényem, az én gyermekem. 4 és fél éves. Akit bármi érdekel az ügyben, küldje, a véleményeket sem kell elhallgatni.
- Ez most az eredeti film folytatása, vagy egy új történet? [Guti Hernandez]
- Szellemiségében a folytatása, hiszen Fekete István és Dargay Attila nyomdokain haladtunk, de mivel eltelt 30 év, ez az eredeti filozófiával egy új történet.
- Honnan jött a folytatás ötlete? [Euphonic]
- A Pannónia Filmstúdió igazgatója, Jankovics Marcell keresett meg azzal, hogy mivel náluk vannak a folytatás jogai, lenne-e kedvem bébiszittelni a projektet. Miután az én gyerekeim már nagyok, rég voltam babysitter, örömmel vállaltam, és nagy megtiszteltetéssel fogadtam a felkérést.
- A Kis Vuk-ban az animáció nagyon gyenge lett! Miért kapkodták el ennyire, miért nem dolgoztak rajta inkább tovább? [max7]
- Evvel vitatkoznék. Mihez képest lett gyenge? Szerintem teljesen jó lett az animáció. Az az igazság, hogy 4 és fél évig készült, ami egy animációs film elkészülésében elég tisztes kor, de ha még 4 és fél évig csinálom, akkor is így csináltam volna meg. Amit te hibának látsz, az nem animációs hiba, hanem koncepcionális. Így akartam megcsinálni, így találtuk ki.
- Mikor lesz nagy a Vuk? [liok79]
- Ha láttad a filmet, akkor hallhattad a film végén, hogy Kis Vuk a legnagyobb kisróka, Kis Vuk nagyobb már nem lesz.
- Milyen programokkal készítették? [Joe Black 25]
- Hadititok. De ugyanazokat a programokat használjuk és használtuk, mint a Disney meg a Dreamworks.
- Arra vagyok kivi, hogy szegény Vuknak miért kellett olyan nagy templomablakszemeket rajzolni? [K Richi]
- Volt nekünk egy tervezőnk, Ivicz Rudi, aki meg arra volt kivi, hogy hogyan lehet modernizálni, aktualizálni, a mai kornak, stílusnak, trendeknek megfelelővé tenni a figurát.
![]() |
| Nézz még több képet Gát Györgyről! |
- Esetleg más klasszikust is láthatunk majd animációs formában, mondjuk 4-5 év múlva? [Guti Hernandez]
- Telitalálat, azaz bingó. Már elkezdtük készíteni Szergej Eisenstein klasszikusának, az Alekszander Nyevszkij-nek (Jégmezők lovagja címen futott Magyarországon - tanultuk a főiskolán) a 3D-s verzióját fantasy stílusban, hogy a kritikusaimnak megint legyen egy gumicsontjuk. Ha nem mondd neked semmit ez a klasszikus, kérd ki a könyvtárból, érdemes, fantasztikus könyv, fantasztikus történet. Nem sokkal rosszabb, mint A Gyűrűk Ura. Valamint még egy klasszikust elkezdtünk, megcsináljuk a mi Kis Vuk-unk folytatását, azaz a Vuk 3-at.
- Mekkora összegű állami támogatás került a filmbe? Mennyi pénzt öltünk mi, magyar adófizetők ebbe az őrületbe? [Szelíd-Szolid]
- Én nem tudom, hogy te mennyit öltél bele, meg átlalában mennyit szoktál magyar filmbe beleölni. A magyar állam a film költségvetésének a 10%-ban vett részt. Ahhoz képest, azt gondolom, hogy ez nem is olyan sok.
- Hol tart a Kis Vuk bevétele? [Captain Rumi]
- Még nem tudom, de nem lesz rossz üzlet. Az már látszik.
- A Kis Vuk körülbelül másfél milliárdba került. Leoptimistább becslések szerint is maximum 50-60 milliót hozhat. Mi ebben a nem rossz üzlet? [csibegeza]
- Hát, ha 50-60 milliót hozna, akkor biztos, hogy nem csináltam volna, Azt hiszem, hogy hibásak a számaid. Csak a másodlagos értékesítésből a dupláját keressük meg csak az első évben.
- Nekem az első grafikai megoldásai jobban tetszettek. Nem lehetett volna valami hasonlót csinálni, modern eszközökkel? [foury]
- Világéletemben szuverén alkotó voltam operatőrként, rendezőként és producerként is, azt hiszem, bár minden tiszteletem Dargay Attila Vuk-filmjéé, de sajnos egy olyan stílusú filmmel ma már nem lehet labdába rúgni a piacon. 30 év telt el a film elkészülte óta. Ha olyat csináltam volna, ahhoz ragaszkodtam volna, akkor most azért kapnék hideget, meleget. Vállaltam az újítás kockázatát.
- Nem lehetett volna megoldani, hogy az eredeti rajzfilm szellemiségében folytatódjon a történet? Szerintem az új film hangulatilag nagyon elüt az eredetitől! [Euphonic]
- Szerintem meg nem. És ifjú Fekete István szerint sem.
- Azt tudjuk már, hogy 4 évig készült a film, de kimondottan az animációs munka hány évet vett igénybe? [max7]
- Hármat.
![]() |
| Nézz még több képet Gát Györgyről! |
- Ön szerint melyik minden idők legrosszabb rajzfilmje? Az iMDb 892 felhasználója szerint a Kis Vuk az. [csibegeza]
- Az elég érdekes volt, hogy az Index a film megjelenését követő második napon az előbb említett szóhasználattal megjelentetett egy cikket. Én ehhez nem is fűznék kommentárt. A véleményem megvan. Nem véletlenül az Indextől vagy? Gyanús nekem. Saját véleményed is van?
- Nem válaszolt a kérdésemre. Ön szerint melyik minden idők legrosszabb rajzfilmje? [csibegeza]
- Nem tudok ilyenről. Nem is fogok ilyet mondani. Egy 5-6 év múlva szívesen értékelem a Kis Vuk-ot is ebből a szemszögből. Körülbelül akkor reális egy értékelés. Meg mihez képest, még mindig megkérdezném, mert ilyet az Indexen kívül senki le nem írt. Magyarul erre nem fogok válaszolni. Ne próbálkozz!
- Nem zavarja, hogy az összes kritikus, blogger, mozinéző egyformán lehúzta a filmet? [zsuzskaaaa]
- Szerintem még keress, hátha találsz olyat, ami nem húzta le, én olvastam olyat is.
- Olvasták a nézői kritikákat? Ennyi ember nem tévedhet. Ismerje el, hogy mellényúltak! [Cicakisasszony]
- Nagy gyakorlatom van a mellényúlásban, az én bűnöm volt az adott időben a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., ha láttad volna, hogy akkor mit kaptam, hideget, meleget, minden voltam, csak szép és okos nem, de valahogy az idő az én igazamat bizonyította. Meg vagyok győződve, hogy most is így lesz. Bár még az is lehet, hogy valakiknek igazuk van ebben, de ez akkor is az én gyermekem, az én bébim. Szeretem. Jónak tartom. Gondolod, hogy 4 évig nagy odafigyeléssel készültem arra, hogy valamit elcsesszek? Remélem, hogy ezt meg te nem gondolod komolyan.
- Foglalkozik a kritikákkal és próbál javítani azoknak megfelelően a Kis Vuk folytatásában, vagy marad minden, ahogy eddig? [max7]
- A Vuk folytatása ugyanebben a stílusban fog elkészülni. Egy teljesen új film lesz, A kritikák egy része elgondolkodtat, a másik része hidegen hagy, de mindenféleképpen megvárom a külföldi fogadtatást. Hiszen ott a Vuk az nem egy idol, és a Kis Vuk című film csak egy mese lesz, tehát nem fogják hasonlítgatni semmihez. Saját magáért kell helytállnia.
- Ezek szerint küldöldön is debütál a film? Szinkronos lesz? Vagy már megtörtént a szinkronizálás is! [max7]
- Most folyik az angol nyelvű utómunka. És szerződéseink szerint a világnak majd minden országában bemutatják.
- Külföldön is hasonlítgatni fogják... elsősorban a Disney-vel. Úgy véli, kiállja majd a film a próbát? [Szelíd-Szolid]
- Ez ott nem úgy megy. Fogják kritizálni, de egészen más megközelítésből. Szerintem kiállja a próbát, és a kinti partnereim is azt mondták, hogy ki fogja állni a próbát, különben nem költenének rá egy nyamvadt eurót sem, mert ott csak arra költenek, amiről azt gondolják, hogy visszahozza nekik a befeketetést. Tehát ugyanúgy gondolkodnak, mint én. Vagy én gondolkodom ugyanúgy, mint ők.
- Nevezik fesztiválra is? [foury]
- Biztos...
- Milyen módon próbálnak védekezni a film internetes terjesztésével szemben? [Janos80]
- Nem védekezünk. Én nem védekezem. Szerintem nem is lehet.
- Maga mennyit keres egy ilyen filmen? Ha publikus az adat... [GÖNBOC ÚRFI]
- Öt év múlva megmondom. Publikus lesz különben, nincsen benne titok, és szerepelni fog az adóbevallásomban is, de remélem, hogy sokat. Szeretek sokat dolgozni, szeretek sok pénzt keresni, de nem a pénzért csinálom.
- Maga szereti a meséket? [Kramer John]
- Imádom őket, A kis herceg-gel az élen.
- Mi a fontos egy egy mesében? [vera144]
- Az álom, a szeretet, a család, a barátok, a szépség és a szörnyeteg.
- Lesz Linda-film? [csibegeza]
- Sajnos már csak a régiekben lehet gyönyörködni.
- A Linda-film miért nem lenne megvalósítható? Görbe Nóra már nem vállalná? Szerintem lenne rá érdeklődés, én tuti, hogy megnézném! [Euphonic]
- Elmúlt a Linda fölött az idő, amikor azt csináltuk, akkor az egy újdonság volt, mint az előbb már említettem, kaptam is érte hideget, meleget. Nem lehet már úgy megcsinálni, vagy nagyon-nagyon sok pénzbe kerülne.
![]() |
| Nézz még több képet Gát Györgyről! |
- A Heti hetes-t szokta nézni? [Joe Black 25]
- Szoktam. Rendszeres nézője vagyok.
- Mi a véleménye Gyurcsány Ferencről? [fiú18-kívánsz?]
- Kérdezd meg Orbán Viktort és a feleségét. Én egy becsületes filmkészítő vagyok.
- Megkérdezhetem, hogy milyen kocsival jár? [sdcnow]
- Egy 4 éves Passattal, de van egy szerelmetes régi autóm is, egy Morgan.
- Ki a kedvenc magyar színésznője? [sdcnow]
- Gubás Gabi, Udvaros Dorottya, Ruttkai Éva, Honthy Hanna.
- Milyen jó filmet látott mostanában? [sdcnow]
- Például A bakancslistá-t.
- Hány évesnek tetszik lenni? [dodibaby96]
- Bár nem tetszik, de 62.
Köszönöm a kérdéseket, köszönöm a kritikát, köszönöm a cseszegetést, lehet folytatni, a Kis Vuk honlapján. Nézzétek a filmet a moziban, vegyétek meg ősszel a DVD-t, hallgassátok a film zenéjét, ha még igénylitek, állok rendelkezésre legközelebb. Vidéken megyünk Gödöllőre, Pécsre, Szegedre, és még egy pár nagyvárosba, figyeljétek a programfüzeteket, ott találkozhatunk személyesen is. Csak annyit mondjál, hogy te voltál az, aki megkérdezte, hogy mit gondolok arról, hogy ez minden idők legrosszabb animációs filmje, és meglátod, milyen barátságosan fogunk beszélgetni.
[origo]
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Csütörtökön kerül a magyar mozikba A szégyentelen című film, amelyben Michael Fassbender egy kiüresedett életű szexfüggőt alakít. Ennek apropóján összeszedtük a ...
Szerelmes vagyok az amerikai filmbe
Ha eddig nem tudtuk volna, az idei Szemle nyilvánvalóvá tette, hogy Pálfi György jelenleg a legnagyobb filmes e hazában. Nemcsak akkor alkot világszínvonalút, ha pénz ...
A szemét nem kellék, hanem valóság
Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.