Cannes: Unalmas háborúból szerethető börtönbe

A cannes-i versenyprogramba ritkán válogatnak be animációs filmeket, de míg tavaly a Persepolis szerepeltetése tökéletesen érthető és indokolt volt, a Waltz with Bashir című izraeli animációs film idén valószínűleg csak azért van itt, hogy a fesztivál szervezői mutassák, érzékenyek a Közel-Kelet politikai problémáival kapcsolatban. A nyitójelenet ígéretes - megvadult kutyák hada vágtat utcákon át, dübörög a zene, a levegőre a fenyegetettség súlya nehezül -, azonban a vásznon nem sokára átveszik az irányítást a beszélő fejek, és innentől fokozatosan egyre mélyebb unalomba süpped a film. A főhős, aki maga a rendező, Ari Folman, egy kutyás álomból kiindulva elkezdi felkutatni saját, feledés homályába veszett múltját, azaz, hogy pontosan mi történt vele a 80-as években az első libanoni háborúban, ahol fiatal srácként harcolt. A Waltz with Bashir lényegében dokumentumfilm, amelyben Folman felkeresi egykori csapattársait, és a velük folytatott beszélgetésekből próbálja összetapasztani szétforgácsolódott emlékszilánkjait. Hogy az alkotók úgy döntöttek, ezeket a beszélgetéseket "kiszínezik" és animációs formában tálalják, arra csak egy értelmes magyarázatot találtunk: egy animációs filmre valószínűleg mégiscsak több vevő akad, mint egy dokumentumfilmre. Pedig utóbbi őszintébb lett volna.

Martina Gusman a Leonera című filmben

A némiképp csalódást keltő nyitónap után ma határozottan lendületet kapott a fesztivál - és itt nem kifejezetten a Kung Fu Panda délelőtti vetítésére gondolok, bár Onozó kollégám szerint az Angelina Jolie "alakítását" is felvonultató rajzfilm abszolút szórakoztató volt. Reggel az argentin Pablo Trapero (Világdaru) Leonera-jával (Oroszlánbarlang) kezdődött a nap, amely viszont Martina Gusman személyében az argentin Angelina Jolie-t vonultatta fel. A jó tempójú, szépen fényképezett dráma egy Julia nevű fiatal nőről szól, aki egy nap egy holttest és egy súlyosan sérült férfi társaságában ébred a lakásában. Juliát börtönbe zárják, de mivel terhes, a kismamáknak fenntartott, nagyobb szabadságot biztosító részlegbe kerül. A játékidő túlnyomó részét a börtönben töltött évek töltik ki; az alkotók hatásvadász megoldásoktól mentesen, a maga természetességében mutatják be ezt a kemény, de a saját szabályszerűségeinek megfelelően, kiismerhetően működő mikrovilágot. A remek Gusman mellett a mellékszereplők is megfelelő teret kapnak, Martina, a börtönben talált barát és szerető, Julia anyja (Elli Medeiros) és a gyilkosságnál jelenlevő másik férfi (Rodrigo Santoro) egyaránt hitelesek és valódi súlyt adnak Julia és gyermeke drámájának. Talán korai még kijelenteni, de Gusman határozottan pálma-esélyesnek tűnik.