A cannes-i versenyprogramba ritkán válogatnak be animációs filmeket, de míg tavaly a Persepolis szerepeltetése tökéletesen érthető és indokolt volt, a Waltz with Bashir című izraeli animációs film idén valószínűleg csak azért van itt, hogy a fesztivál szervezői mutassák, érzékenyek a Közel-Kelet politikai problémáival kapcsolatban. A nyitójelenet ígéretes - megvadult kutyák hada vágtat utcákon át, dübörög a zene, a levegőre a fenyegetettség súlya nehezül -, azonban a vásznon nem sokára átveszik az irányítást a beszélő fejek, és innentől fokozatosan egyre mélyebb unalomba süpped a film. A főhős, aki maga a rendező, Ari Folman, egy kutyás álomból kiindulva elkezdi felkutatni saját, feledés homályába veszett múltját, azaz, hogy pontosan mi történt vele a 80-as években az első libanoni háborúban, ahol fiatal srácként harcolt. A Waltz with Bashir lényegében dokumentumfilm, amelyben Folman felkeresi egykori csapattársait, és a velük folytatott beszélgetésekből próbálja összetapasztani szétforgácsolódott emlékszilánkjait. Hogy az alkotók úgy döntöttek, ezeket a beszélgetéseket "kiszínezik" és animációs formában tálalják, arra csak egy értelmes magyarázatot találtunk: egy animációs filmre valószínűleg mégiscsak több vevő akad, mint egy dokumentumfilmre. Pedig utóbbi őszintébb lett volna.
![]() |
| Martina Gusman a Leonera című filmben |
A némiképp csalódást keltő nyitónap után ma határozottan lendületet kapott a fesztivál - és itt nem kifejezetten a Kung Fu Panda délelőtti vetítésére gondolok, bár Onozó kollégám szerint az Angelina Jolie "alakítását" is felvonultató rajzfilm abszolút szórakoztató volt. Reggel az argentin Pablo Trapero (Világdaru) Leonera-jával (Oroszlánbarlang) kezdődött a nap, amely viszont Martina Gusman személyében az argentin Angelina Jolie-t vonultatta fel. A jó tempójú, szépen fényképezett dráma egy Julia nevű fiatal nőről szól, aki egy nap egy holttest és egy súlyosan sérült férfi társaságában ébred a lakásában. Juliát börtönbe zárják, de mivel terhes, a kismamáknak fenntartott, nagyobb szabadságot biztosító részlegbe kerül. A játékidő túlnyomó részét a börtönben töltött évek töltik ki; az alkotók hatásvadász megoldásoktól mentesen, a maga természetességében mutatják be ezt a kemény, de a saját szabályszerűségeinek megfelelően, kiismerhetően működő mikrovilágot. A remek Gusman mellett a mellékszereplők is megfelelő teret kapnak, Martina, a börtönben talált barát és szerető, Julia anyja (Elli Medeiros) és a gyilkosságnál jelenlevő másik férfi (Rodrigo Santoro) egyaránt hitelesek és valódi súlyt adnak Julia és gyermeke drámájának. Talán korai még kijelenteni, de Gusman határozottan pálma-esélyesnek tűnik.
[origo]
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.