Kéretik magukat a tökéletes katonák

2008.11.17. 14:06

Tudjuk, hogy sokakat nem hagy nyugodni a Tökéletes katona című klasszikus két sztárjának, Jean-Claude Van Damme-nak és Dolph Lundgrennek a sorsa. Mivel mi sem tartjuk fairnek, hogy Sylvester Stallone-nek, Kurt Russellnek és Mickey Rourke-nak ötven fölött is jut a rivaldafényből, ez a két szép szál nyugat-európai férfiember pedig elenyészik a videótékák poros polcainak poklában, beszállunk a kampányba, hogy a Tökéletes katona készülő harmadik részében igenis szerepeltessék mindkét vastag akcentusú és bicepszű akcióbálványt! Jean-Claude-nak persze volt esze, hogy mihelyt kapott egy kis publicitást a JCVD című (állítólag) fergeteges metafilmje kapcsán, azonnal szóvá tette az MTV-nek, hogy kinek is járna főszerep a Tökéletes katona 3-ban: "Olyan pici a szerepem, hogy csak 10 napot kell dolgoznom. Mondtam a producereknek, hogy szerezzék meg Dolphot, de azt válaszolták, hogy nem éri meg. Erre azt feleltem, hogy majd megéri ha velem együtt látják újra!".

Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren a Tökéletes katoná-ban


A Music Television serény oknyomozói nem késlekedtek, hogy Lundgrent is mikrofon elé kapják, aki szerint belga kollégája vetít: "Egyáltalán nem igaz. Jó párszor találkoztam a producerekkel és ÉN hezitálok. Szeretném, hogy jó film legyen, de egyelőre csak egy forgatókönyv van, amire ráférne még némi munka. Nem tetszik, hogy nem mi vagyunk a főszereplők Jean-Claude-dal; fel kell duzzasztani a szerepünket, hogy megadjuk a nézőknek, amire várnak. Persze, legyenek benne fiatal srácok is, de szükség van a régi sztori elemeire, hogy összefüggjön az egész. Ha Van Damme és én újra együtt játszunk a vásznon, az hatalmas visszatérő közönséget vonz a moziba, akiknek meg kell adni, amiért fizettek. A Tökéletes katona egy remek franchise, egy remek védjegy. Szerintem nem siettetni kell, hanem jól megcsinálni. Az utóbbi két filmemet magam írtam és rendeztem, így jobban odafigyelek az alapanyagra." Az igazság Lundgrennél van, de ha sokat kéreti magát, könnyen kimaradhat a buliból, és az 1999-es második részhez hasonlóan csak Van Damme rúgkapálhat a szenvtelen embergépek új generációja ellen.