Vágólapra másolva!
Ha az számít, mit érez az ember a film első öt percében és mennyi energiával áll fel a székből a stáblista után, akkor a Valami Amerika 2 szuperül sikerült. Ha azt nézzük, ami közte van - négy dögös nő, sok bumfordi férfi, rengeteg humor és fülbemászó zene - akkor is tök jól, bár nem hibátlanul.
Vágólapra másolva!

Vannak tökéletes csajok. Nem elég, hogy hibátlan az alakjuk - lapos a hasuk, nagy a mellük és nem lóg, és simán megfordulhatnak, kitéve magukat annak, hogy a fiúk végigmérjék a hátsójukat, szóval nem elég, hogy mindez adott, még van hozzá kedves, de karakteres arcuk és szexisen rekedtes hangjuk is, mondjuk. Ha épp Lucia Brawley-ról van szó. Halál idegesítő, hogy létezik ilyen csaj, még utálni sem lehet rendesen.

Itt van ugyan a lehetőség, hogy jól kitöltsem a mérgem, megírjam, milyen gyenge színésznő, hogy gyakorlatilag semmit nem kell játszania a Valami Amerika 2-ben, de sajnos én tudom a legjobban, mennyire nem érdemelné meg. Tavaly, amikor a Lora miatt érkezett Magyarországra, készítettem vele interjút, és még nálam is bevágódott, tessék. Tök laza, okos és vicces, egyszerűen nem érdemes erőlködni azon, hogy hibát keressen rajta az ember.

De azért amikor ülök a moziban, és nézem, ahogy zsongítja Pindroch fejét, és már épp azt gondolnám, hogy jaj, ez olyan egyszerű és direkt, miért nincs benne valami ész is, akkor oldalra fordulok, hogy jól odasúgjam a mellettem ülő pasasnak (aki egyébként a férjem), hogy ugye milyen gáz ez a jelenet, tök szimpla, nem? Akkor látom, hogy nem akarja felém fordítani a fejét, nehogy kihagyjon egy másodpercet, és csak azt motyogja vissza, hogy állati szexi ez a nő, nahát, ilyen az igazi hangja?


Akkor látom, hogy én meg biztosan olyan vagyok, amilyet Ónodi Eszter játszik, aki nem akarja elhinni, hogy a férfiak néha ilyen simán lemondanak a szellemi társról. Annyira öregesen azért nem öltözködöm, mint ő a filmben, az azért már kicsit el volt túlozva, de amikor Oroszlán Szonjával megbeszélik, mi jön be a fiúknak, tény, hogy a saját gondolataimat hallom a szájából. Ez az egyik legjobb jelenet a filmben, Szonja is egészen emberi arcot ölt. Ha már tökéletes csaj, legalább róla kiderül, hogy neki sem minden sikerül.


Ezek után már csak az a kérdés, tényleg az ő teste van-e ott, tangában a sztriptízbárban, de nem hinném, mert soha nem látni egy képben a testét és az arcát, még fél alakban, félprofilból sem. Viszont a csókot nem úszta meg, azt teljesen be kellett vállalnia, odamenni Tompos Kátyához és lesmárolni, pedig utálom ezt a szót. De ez az volt. Nem tudom ugyan, mire volt jó, mert aki ilyet kér a színésztől, az általában ezzel akarja eladni a filmet, erről a csókról pedig nem hallottam sehol, még az előzetesbe sem került be. Következménye sincs semmi, megtörténik, és kész, Tompos Kátya utána azt meséli, egyszer csókolták meg életében, de az még az oviban volt.


Tompos Kátya a negyedik jó nő, de ő majd azoknak a fiúknak jön be, akik nem is mernek egy igazi bomba nőre gondolni. Ő a kislányos típus, persze ugyanolyan veszélyes. Őt is simán mutathatják elölről, hátulról, tánc közben kivillanhat a bugyi is, semmi gond. Ha a filmes eszköztárát egyelőre nem is méltathatom, de énekelni nagyon tud. Ez pedig olyan képesség, ami előtt önzetlenül hódolhatok, mert a közelébe se jutok soha.

Én kábé olyan lennék egy musicalben, mint Ónodi, iszonyúan élvezném, hogy egyszer kurvának öltöztetnek, de közben lerína az arcomról a rémület. Kíváncsi lennék, Ónodinak kellett-e magában (vagy a rendezővel) harcolnia azért, hogy ne legyen jobb és ügyesebb, mert itt csak a teljes bénázás hiteles.


A fiúkról egyszerűen nincs értelme nyilatkozni, mint férfi egyik sem rúghat labdába (a férjemnek persze nincs oka féltékenykedni), színészileg viszont Csuja Imre viszi a prímet. Bár ebben az évben olyan érzésem volt, mintha minden második filmben szerepelne, egyszerűen megunhatatlan, mindig tud újat mutatni. A hangja meg úgy belopózott a tudatalattimba, hogy már majdnem olyan ismerős, mint az apámé. Ha már apakomplexus: a másik kedvenc jelenetem közte és Tompos Kátya között játszódik, de nem hinném, hogy ezzel egyedül leszek. Nem lövöm le azok kedvéért, akik csak most nézik meg, csak azt mondom: jól figyeljetek!

Csujának van két fegyverhordozója is, ők bájosak a maguk bumfordi módján. Faragó András olyan figura, aki csak valami csoda folytán maradhatott ki az Üvegtigris-ből, az Argó-ból és a hasonló trashmovie-kból, de fogadjunk, hogy most behozza az elmaradt népszerűséget. Thúróczy Szabolcs meg hát az egyik legkomolyabb filmszínész ma Magyarországon, ő az idei magyar filmek másik tartópillére. Nincs az a rossz rendező, aki el tudná rontani, de szerencsére eddig csak jókkal találkozott (gondolom, mert csak azok járnak a Pintér Béla Társulat előadásaira.)

Forrás: [origo]
Thúróczy Szabolcs | Nézd meg a film előzetesét!


A három jómadarat, Hujbert, Pindrochot és Szabó Győzőt mindenki ismeri, nem sokat változtak az első rész óta, Pindroch lett csak kiforrottabb. Szervét Tibor is maradt, aki volt, csak most egy percig sem tudtam elképzelni, hogy van nő, aki beveszi. Hát, igen, az illúziót csak egyszer lehet elveszíteni. De Herendi Gábor még biztos kézzel őrzi, nem kell félni. A Valami Amerika most is ugyanolyan szórakoztató, mint hét éve - ha esetleg nem derült volna ki.