Fiúcskákból férfiak

2009.07.15. 16:26

Csütörtöktől vetítik a magyar mozikban az Adventureland című tinifilmet, amelynek egy a kamasz- és felnőttkor küszöbén billegő szimpatikus fiú a főhőse. Erről jutott eszünkbe, hogy összeszedjük azokat a tehetséges fiatal férfiszínészeket, akik manapság éppen a gyerek- és felnőttszerepek határán mozognak, és megnézzük, ki milyen klassz dolgokat csinált eddig, és hol tart a felnőtté válás Hollywoodban különösen rögös útján.

Jesse Eisenberg

Született: 1983. október 5.

Forrás: [origo]
Kristen Stewart és Jesse Eisenberg az Adventureland című filmben

Ha a héten mozikba kerülő Adventureland vörös, szeplős és nagyon esetlen főszereplője nem ismerős számodra, az nem a mi hibánk, mert mi igazán mindent megtettünk, hogy népszerűsítsük még a 2005-ös A tintahal és a bálna kapcsán (itt is és itt is írtunk a filmről). Eisenberg először a Roger Dodger című vígjátékban bénázott a vásznon, ahol Campbell Scott megformálta simamodorú nagybátyja vezette be a férfilét titkaiba, aztán feltűnt A falu-ban is, de a kiugrást Noah Baumbach említett filmje jelentette. A 80-as évek Brooklynjában játszódó finom humorú filmben ő az idősebb fiúgyerek a szétesőben levő értelmiségi családban, aki hol bájos, hol az agyunkra megy azzal, hogy nárcisztikus apja fellengzős kijelentéseit szajkózza. Eisenberg azóta játszott egy felnőtt szerepet is a méltán elfeledett Rókavadászat-ban Richard Gere oldalán, de az Adventureland-ből egyértelműen az derül ki, hogy még mindig inkább az ügyetlen kamasz szerepe a testhezálló számára.

Kötelező filmje: A tintahal és a bálna

* * *

Paul Dano

Született: 1984. június 19.

ForrA!s: [origo]
Paul Dano a Vérző olaj című filmben

Danót legtöbben bizonyára A család kicsi kincse Nietzche-mániás, némasági fogadalmat tevő kamaszának szerepéből ismerik, amiben remek volt, de nem ez volt az első izgalmas szerepe, hanem a 2001-es L.I.E. (itt írtunk róla), amelyben homoszexualitásával barátkozó kamaszként Brian Cox pedofil figurájával alkotott bizarr párost. Dano már ekkor sem volt kimondott kamaszszínész, volt benne valami sötét és súlyos, ami miatt nem lehet elképzelni tipikus tiniszerepben. Kisebb szerepekben feltűnt Richard Linklater Megetetett társadalom-jában, a Jack és Rose balladájá-ban és a The King-ben, aztán a 2007-es Vérző olaj-ban (kritika) bizonyította végleg, hogy neki felnőttet kell játszania. Daniel Day-Lewis mellett labdába rúgni nem kis feladat, de Dano emlékezetes alakítást tudott nyújtani a vallási közösséget szervező fiatal, de belül kemény és száraz lelkész szerepében. Tavaly matracokat árult és Zooey Deschanellel jött össze a Gigantic-ben (előzetes), amit tudtunkkal nem terveznek bemutatni Magyarországon, jön majd viszont Ang Lee Taking Woodstock-ja (itt írtunk róla) amiben elszállt hippiként megint csak egy mellékszerepet játszik.

Kötelező filmje: Vérző olaj

* * *

Lou Taylor Pucci

Született: 1985. július 27.

ForrA!s: [origo]
Lou Taylor Pucci az Ujj-függő-ben

Pucci iszonyatosan peches színész. A 2005-ös szuper jó Ujj-függő-ben (eredeti címén: Thumbsucker) főszerepet kapott, és törékeny, érzékeny kis lényével egyből belopta magát annak a tíz embernek a szívébe, aki látta a filmet. Hiába szerepelt benne még Keanu Reeves is, a szeretnivaló tinifilm elsüllyedt, és amikor a 2006-os cannes-i filmfesztiválon kerekasztalos interjút csináltam Puccival, tíz újságíróból én voltam az egyetlen, aki látta. És ez még csak a kezdet: azóta már legalább tíz filmben szerepelt, amelyek közt egész jók is vannak - például a Megetetett társadalom és a The Go-Getter -, de valahogy sikerült szinte csupa olyan projektet választania, ami azonnal a feledés homályába süllyedt. Bret Easton Ellis Az informátorok-jának adaptációja lehetett volna egy nagyobb dobás (bár Pucci szerepe kicsi), de a filmet végül be se mutatták országos szinten az Egyesült Államokban, és augusztusban DVD-n jön ki. Mi meg várjuk, hogy Pucci mikor kap legközelebb egy olyan lehetőséget, mint az Ujj-függő-ben.

Kötelező filmje: Ujj-függő

* * *

Anton Yelchin

Született: 1989. március 11.

ForrA!s: [origo]
Anton Yelchin a Terminátor - Megváltás-ban

Még csak húsz éves, de a filmográfiája már terebélyes, köszönhetően annak, hogy gyerekszínészként, tízévesen kezdte az ipart. Még aranyos kisfiúfejjel láthattuk az Angyali meló-ban, az Atlantisz gyermekei-ben, és az Így nőttem fel-ben, aztán úgy a 2005-ös Kegyetlen faj magasságában elkezdett kamaszodni. A 2006-os Alpha Dog-ban is kissrácot alakított még, de az elrabolt fiú szerepében nem csak szerethető volt, hanem meggyőzően is játszott, és utána alig vártuk, hogy láthassuk valamiben, ahol igazán bizonyíthatja a tehetségét. Első főszerepét a Charlie Bartlett-ben kapta, ahol hasonlóan édes volt a gazdag családból származó, talajvesztett srác szerepében, aki a suli drogdílere lesz, aztán gyakorlatilag ugyanezt a figurát eljátszotta még egyszer a Middle of Nowhere-ben is. Az idei az az év, amikor mindenki megjegyezte a nevét (vagy legalábbis az arcát), köszönhetően annak, hogy két sci-fi-franchise, a Star Trek (kritika) és a Terminátor (kritika) sikeres újjáélesztésében is közreműködött.

Kötelező filmje: Charlie Bartlett

* * *

Adam Brody

Született: 1979. december 15.

Forrás: [origo]
Adam Brody és Kristen Stewart A nők hálójában című filmben

A Narancsvidék remekül megírt tinisorozat volt, amit minden nap hiányolunk 2007-es kimúlása óta, de közel sem lett volna olyan zseniális Seth Cohen - Brody - figurája nélkül. A közösségből kitaszított képregényőrült srácnak jutottak a legviccesebb szövegek, és az ironikus fiú csak egy fokkal volt jóképűbb annál, hogy teljesen elhiggyük, küzdenie kell az osztály legdögösebb csajának megszerzéséért. Brody a sorozat futása közben csak néhány filmszerepben tűnt fel (Thank You for Smoking, Mr. és Mrs. Smith), és mintha azóta sem találta volna meg teljesen önmagát - vagy őt nem találták meg a producerek. A nők hálójában és a The Ten nem kavart nagy port (bár mindkettő egész nézhető), a Smiley Face című szívós komédiában pedig csak kicsi szerepet kapott. Ha valószínűleg nem is ez a két film fogja megalapozni Brody felnőtt karrierjét, fűzűnk némi reményt következő projektjeihez: a Jennifer's Body című horrorkomédiában egy túlsminkelt rocksztárt alakít, és Kevin Smith készülő A Couple of Dicks-ében is megjelenik.

Kötelező filmje: helyett a Narancsvidék első évadja

* * *

Michael Cera

Született: 1988. június 7.

ForrA!s: [origo]
Michael Cera a Junó-ban

Cera is tízévesen kezdte a szereplést, többek közt a Frequency-ben, majd George Clooney első rendezésében, az Egy veszedelmes elme vallomásai-ban, ahol Sam Rockwell figuráját játszotta gyerekkorában. 2003-ban ismerte meg Amerika, amikor megkapta az egyik főszerepet Az ítélet: család (Arrested Development) című három évadot megélt sitcomban. George Michael figurája megalapozta azt az alapvetően jó szándékú, de kicsit szerencsétlen fiút, amilyennek Cerát azóta is látjuk minden filmjében. Mire 2007-ben levették a műsorról a sorozatot, Cera ledobta a bébihájat, és gyors egymásutánban két zseniális tinifilm főszerepét is eljátszotta, amivel elérte, hogy ha egy aranyos kis geekre van szükség, akkor most már szinte csak őt hívják. A Superbad (kritika) mint mocskosszájú haverfilm és a Juno mint a tinédzserkori terhesség vicces feldolgozása egyformán szuper volt, és ha Cera pályát módosított volna, akkor is a 2000-es évek legmeghatározóbb tiniszínészeként vonulna be a filmtörténetbe. Következő projektjei sem hangzanak kevésbé jól: egyformán várjuk a Lázongó ifjúság (Youth in Revolt) című regény adaptációját és Edgar Wright Scott Pilgrim vs. the World-jét is, annak ellenére, hogy az előbbihez Cera már kissé túlkoros. Érthető viszont, hogy amíg ilyen angyali a képe, addig nem kap felnőtt szerepet.

Kötelező filmje: habitustól függően a Superbad vagy a Juno

* * *

Shia LaBeouf

Született: 1986. június 11.

Forrás: [origo]
Shia LaBeouf a Transformers 2-ben

Hamar megtalálta magának a Disney cég, ahol LaBeouf (a neve kiejtése: sájá lábáf) gyümölcsöző gyerekszínész-karriert épített ki magának. Az ismertséget főleg az Even Stevens című sorozatnak köszönhette, amelyben ő játszotta a Stevens család rosszcsont kisfiát, de szerepelt a Reggeli Einsteinnel című kutyás tévéfilmben és más Disney-produkciókban is. 2003-tól számos mozifilmben feltűnt kisebb szerepekben, például a Charlie angyalai-ban, ahol egy árvát játszott, akit az angyalok pártfogásukba vesznek, az Én, a robot-ban és a Constantine-ben. Nagyjából a Magyarországon csak tévében vetített Őrangyallal, védtelenül (2006) idején derült ki róla, hogy tényleg tehetséges, ebben Robert Downey Jr. gyerekkori énjét játszotta. Az igazi áttörést persze nem ez a kis függetlenfilm, hanem a fél évvel később bemutatott Disturbia jelentette, ahol annyira felfigyeltek rá, hogy hirtelen az összes hollywoodi megaprodukcióba bekerült, amiben a felnőttkor küszöbén álló fiút kellett játszani. A Transformers-ről (kritika), az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságá-ról (kritika) és a Sasszem-ről elég is annyit mondani, hogy arra pont jók voltak, hogy az egész világ megismerje LaBeoufot, viszont színészi képességeinek határait aligha feszegették. Jövőre jön viszont a Tőzsdecápák folytatása Oliver Stone-tól, és kiderül, mit nyújt LaBeouf Michael Douglas partnereként.

Kötelező filmje: Őrangyallal, védtelenül

* * *

Joseph Gordon-Levitt

Született: 1981. február 17.

ForrA!s: [origo]
Joseph Gordon-Levitt a Brick-ben

Egészen kis korától színészkedik, eleinte tévéfilmekben és sorozatokban tűnt fel, aztán mozifilmekben is, például a Folyó szeli ketté-ben, ahol a Craig Sheffer megformált főhős gyerekkori önmagát játszotta. Első jelentősebb szerepét tíz évvel ezelőtt játszotta el a 10 dolog, amit utálok benned-ben, amelyben nyugtalanítóan hasonlított az akkoriban még szintén nem annyira ismert Heath Ledgerre (Gordon-Levittet azóta inkább Josh Hartnettel lehet összekeverni). Eddigi két legmeghatározóbb és legjobb filmjét nem mutatták be nálunk: a Titokzatos bőr című sötét hangulatú kamaszfilm csak a Titanicig jutott el, a Brick című egészen furcsa és remek tini film noir pedig még odáig sem. Láthattuk viszont A kulcsfigura (kritika) bankrablásba belerángatott, agykárosult főhősének szerepében, amiben nagyon szeretnivaló volt, és aki jár videotékába, A sereg nem enged-ben is megnézhette. Borítékolható viszont, hogy mindazok, akiknek ezek a filmek semmit sem mondanak, rögtön megjegyzik majd az augusztus elején mozikba kerülő G. I. Joe-ból. Mi inkább a 500 Days of Summer-t és Christopher Nolan Inception-jét várjuk, ahol DiCaprio egyik kollégáját játssza majd.

Kötelező filmje: Titokzatos bőr