Vágólapra másolva!
Sokan azt állitják hogy az ember fájdalmak és csalódások hatására válik felnőtté, de John Hughes filmjei által bebizonyította, hogy kizárólag a szeretet erejével tudunk felnőni, kinőni egy bizonytalan és zavart vilagból. Ő is ezt tette, hiszen a gimnáziumban megismert lány mellett élt egészen halála napjáig. Szerzőnk elmeséli, hogyan készítette fel az életre John Hughes három filmje.
Vágólapra másolva!

Reszkessetek betörők (Home Alone, 1990)
Írta: John Hughes
Szereplők: Macaulay Culkin, Joe Pesci, Daniel Stern, John Heard, Roberts Blossom, Catherine O'Hara

Meglepődnék, ha lenne olyan ember, aki ne kívánta volna kiskorában, hogy tűnjön el az egész családja egy időre, majd felelősség és bármilyen kontroll nélkül létezhessen abban a világban, ahol addig csak a gyerekkor korlátaiba ütközött. Hisz, ami van, mindig kevés, ami nincs, már biztos elég. Kevin kér egy esélyt arra az égtől, hogy egymaga bebizonyíthassa a világnak, hogy igenis rengeteg erő és kisérteties bátorság rejtőzik benne. Eleinte nehezére esik szembenézni a mások által legendizált sorozatgyilkos hólapátolóval, vagy éppen a két betörővel, de megmutatja nekünk, hogy igenis az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem, és a legrettentőbb dolgok mögött is valami olyan kedves és szeretetre méltó dolog bújik meg, amire még mi sem számítottunk.


+ + +

Nulladik óra (The Breakfast Club, 1985)
Írta és rendezte: John Hughes
Szereplők: Emilio Estevez, Anthony Michael Hall, Judd Nelson, Molly Ringwald, Paul Gleason, Ally Sheedy

Fura dolog, hogy ami összeköt, az szét is választ. Ahogy a Nulladik órá-ban is a sportoló, a matek szakkörös arc és az alteros csaj, mindenki tartozik valahová, és egyben el is különül a többi körtől. Az ellentétek vonzzák egymást, szokták mondani, és szép lassan kiderül, hogy mindenki álmodozik valamiről, ami nem az, amibe belekényszerítette az élet és a szülei. Akármennyire is harcolnak ellene, akármilyen hangosan is kiáltanak segítségért, csak egyre mélyebbre csúsznak abba a sötét valamibe, amiből csak az összefogás és az egymásratalálás ránthatja ki őket.


+ + +

Tizenhat szál gyertya (Sixteen Candles, 1984)
Írta és rendezte:
John Hughes
Szereplők: Molly Ringwald, Justin Henry, Michael Schoeffling, Haviland Morris, Gedde Watanabe, Anthony Michael Hall

A lúzer srác rámegy a legszebb csajra, a szeplős vöröshajú lány pedig szerelmes a csapatkapitányba. Hogy kit merre visz az útja, merre sodor az élet, valamilyen szinten mindegy is, mert minden út csak egy irány, hogy megismerjük magunkat, és ráleljünk arra, hogy merre akarunk igazán menni és merre nem. Ilyen érzés az, amikor belépsz a világba, amit a szexualitás irányít, a gimi alatt gyerekből átváltasz felnőttbe, és ebben az átmeneti létben te sem tudod mire vágysz és hová tartasz. Amikor még mindenki más véleménye fontosabb a tiédnél, mert nem tudod ki is vagy, mi az, ami ellen, és mi az, amiért harcolsz. Csak azt tudod, hogy tenned kell, bármi is legyen az, de végig kell csinálnod, hogy visszanézve szembesülhess azzal, amivé váltál.