Lehet, hogy kicsit elkéstünk, mert a MobilVers-sorozat rég lefutott a Magyar Televízióban, meg nem is valószínű, hogy olyan legendás lesz, mint a Vers mindenkinek, de egyszer még feltétlenül érdemes visszatérnünk rá. Volt ugyanis egy kivételes darabja, amiben nem nézett nagy, bús szemekkel a főszereplő, és nem zengette a hangját, amikor a fő-fő mondanivalóhoz ért. Mert sajnos a legtöbb színész a mai napig úgy gondolja, hogy a vers egyenlő a megrendültséggel, ezért a saját hangjával nem illik megszólaltatni. Meg nekik, úgy látszik, mindegy, hogy a kamera egy telefonba van rejtve, vagy állványon díszeleg a bevilágított stúdióban - ők mindenképp szerepelnek, és rettentő komolyan veszik magukat.
| Mobilvers: Ónodi Eszter és kisfia, Keszég Zsigmond Mihály |
Az általános pátoszt és önmagától való meghatottságot talán csak Ónodi Eszternek sikerült elkerülnie. Ő viszont olyan jól jött ki a helyzetből, hogy ezt mindenkinek látnia kell, annak is, akit nem érdekelt az egész kísérlet. És a titka csak annyi, hogy olyan reális helyzetet teremtett maga köré, amiben lehetetlen volt megjátszania magát. Mert hát a saját kisfia előtt mégsem hazudhat.
Petőfi Sándor Arany Lacinak című verséről újra kiderült, hogy zseniális, még mindig képes arra, hogy egy 3 éves örökmozgó kisfiút elvarázsoljon. Zsigmond természetesen rettentő cuki, icereg-mocorog, de figyel, várja a kedvenc sorait, és jó időben bemondja őket. Ónodi Eszterről meg nemcsak az derül ki, mennyire odaadó anyuka, hanem az is, hogy még mindig az egyik legjobb és legszebb színésznő Magyarországon. A hangja úgy csilingel, mint Domján Edité, az arca ragyog, és pontosan érzi, hogyan kell egyensúlyoznia a színésznői és a civil létezése között.
A cikk címe onnan jött, hogy eddig az összes nőismerősünk, aki megnézte ezt a videót, azonnal gyereket akart szülni.
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Már februárban véget ér a Való Világ
Nem húzza márciusig az RTL Klub, előbb szabadulnak a lakók, mint gondolták.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.