Julianne Moore: színészistennő, anya és meleg ikon

2009.10.26. 10:04

A négyszeres Oscar-jelölt Julianne Moore két filmmel érkezett a londoni filmfesztiválra, de egy közönségtalálkozón egész, sokszínű és bátor szerepekkel teli, karrierjét áttekintettük. Beszélt a meztelenkedésről és az öregedésről, arról, hogy miért imádják őt a meleg rendezők valamint, hogy anyaként nem engedheti meg magának a luxust, hogy hazavigye a szerepeit.

Az őszi-téli filmes évad a fajsúlyos-díjesélyes drámák időszaka, így nem csoda, hogy Julianne Moore két újdonsággal is járja az év végi filmszemléket. Noha karrierje nem nélkülözte a könnyed szórakoztatásról szóló popcornmozikat (Jurassic Park, Evolúció, Felejtés, Next, stb.), elsősorban mégis igényes, de egyben rizikós filmekkel kötjük össze a nevét. Londonba egy igényes (A Single Man) és egy rizikós (Chloe) darabbal érkezett, ami kiváló alkalom volt, hogy közönségtalálkozón tekintsük át sokszínű és izgalmas pályafutását.

Az angyalarcú, romlatlan szajha

A Chloe egy hat évvel ezelőtti francia film remake-je. Az alapszituáció szerint egy középkorú nő (az eredetiben Fanny Ardant, most Julianne Moore) arra gyanakszik, hogy férje (Gérard Depardieu, illetve Liam Neeson) megcsalja, ezért felbérel egy prostituáltat (Emmanuelle Béart, most: Amanda Seyfried), hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Remek tervébe csak ott csúszik hiba, hogy az anyakomplexusos örömlány a kelleténél jobban kezd kötődni megbízójához. Atom Egoyan (a remek Exotica, Az eljövendő szép napok és a legutóbbi, nem túl remek Adoration rendezője) új változata rögtön azzal a szarvashibával nyit, hogy a címszerepet egy angyalarcú gyereklányra bízza; Amanda Seyfried (Mamma Mia!, Ördög bújt beléd) lehet bármilyen szép és tehetséges, akkor is hiányzik az arcából az élettapasztalat, vagy akár kiéltség, ami Emmanuelle Béartban hatványozottan megvolt. Innentől kezdve, hiába markolássza lelkesen Liam Neeson ágyékát vagy nyalogatja Julianne Moore mellbimbóit (mert van ilyen is) - sajnos hiteltelen.

Forrás: [origo]
Chloe | Julianne Moore és Amanda Seyfried


Nem segít, hogy a pikáns, érzéki drámának induló film hamar átcsap a klasszikusnak számító Végzetes vonzerő nyomán "bunny boiler"-re keresztelt alműfajba, ami Julianne Moore pályafutásának két korai filmjét is idézi (A kéz, amely a bölcsőt ringatja, A tanú teste) - kétlem, hogy ezekkel a résztvevőkkel bárki is ilyesmire számított volna. Bizarr módon Moore a közönségtalálkozón inkább A zongoratanárnő-höz hasonlítgatja saját szerepét ("Itt is azt érzi a néző, hogy úristen, nem fogja megtenni, nem fogja megtenni, úristen, már megtette!"), ami a főszereplőnők vörös, szeplős külsejét és a szexjelenetek gyakoriságát leszámítva durva túlzás. A Chloe csak szeretne tizedannyit mondani hősnői lelkéről, mint A zongoratanárnő, de helyette inkább a testüket mutogatja. Egoyan másodjára próbál kommerszfilmet rendezni, de vélhetően ugyanannyira mellé fog trafálni a közönségnél, mint a (sokkal jobb) Az igazság fogságában esetében. Azt viszont érdekes lesz megfigyelni, hogy a cenzorok mennyivel enyhébben ítélik majd meg Moore és Seyfried homoerotikus jeleneteit Kevin Bacon és Colin Firth hancúrjához képest. 

Úristen, Mr.Darcy meleg!

Ami pedig az angol lányregények álompasiját, Colin Firth-öt illeti, pont Az igazság fogságában volt az a fordulópont, amikor Mr. Darcy átpozicionálta magát a melegek bálványává. A Mamma Mia! és Dorian Gray szerepeivel folytatott - nem feltétlenül tudatos - folyamat az A Single Man-nel teljesedik ki, és a címszereplő meleg professzor megformálása nem csak az év legjobb férfi alakítása (a velencei filmfesztiválon el is nyerte a legjobb színésznek járó díjat, lehet kezdeni a fogadásokat az Oscarra!) de egyben Firth karriercsúcsa is. Az talán kevésbé meglepetés, hogy a Gucci márkát az új évezredbe átmentő Tom Ford, divattervező bemutatkozó filmjében a látvány káprázatos (a 27 éves spanyol operatőrre, Eduard Graura érdemes lesz a jövőben odafigyelni), de Ford forgatókönyve és színészvezetése is parádés. A partnere halálát gyászoló professzor egy napjának bemutatásában nincs egy felesleges pillanat sem és a karakterek, bár ismert típusokat testesítenek meg, mégsem az elvárásainknak, vagy a közhelyeknek megfelelően cselekednek.

Forrás: [origo]
A Single Man | Colin Firth és Julianne Moore


Az egyik ilyen típus a főhős legjobb barátnője, Charlotte (Julianne Moore), aki titkon mindig úgy gondolta, hogy George (Firth) jobban járt volna vele, mint a férfiakkal, de végső soron beéri a pár koktél elfogyasztását követő hisztérikus összeborulásokkal. "Mindannyian ismerjük ezt a nőt - mondja a közönségtalálkozón Moore, a közönség nagy derültségére eltúlzottan arisztokratikus brit akcentussal - mindig egy kicsit be van csiccsenve, világéletében party girl volt és olyan gazdag, hogy még azzal sem fárad, hogy rendesen kiejtse a szavakat. A film alapjául szolgáló novellában egyáltalán nem volt ilyen glamúr-királynő, de Tom a nagyanyjáról mintázta a karaktert." A pályát váltó rendező tapasztaltságát firtató kérdésre pedig Julianne kifejti, hogy Fordnak nagyon világos víziója volt arról, hogy mit akar vászonra vinni és bár lehet, hogy feltűnően sokat dolgozik elsőfilmes rendezőkkel, ez nem szempont: "Számomra egyszerűen az a jó rendező, aki képes kommunikálni, hogy mit vár el."

Todd, PTA és a többiek

Julianne-ről tudható, hogy ha elégedett egy rendezővel, akkor visszatér hozzá. Robert Altmannal és Paul Thomas Andersonnal is kétszer dolgozott, Todd Haynes-szel pedig háromszor, bár utóbbinak nem éppen erénye a jó kommunikáció: "Toddal igazából sosem beszélgetünk. Amikor meghallgatott az Elkülönítve főszerepére, csak annyi hangzott el, hogy »Ok. Ok? Igen, ok. Viszlát.« és a Távol a mennyország forgatásán is maximum annyit instruált, hogy »Rendben, ez így jó lesz«. Az Elkülönítve volt egyébként az első nagy mérföldkő Julianne karrierjében, bár a Ványa a 42. utcában és a Rövidre vágva szerepei nélkül aligha jutott volna be az ajtón kommerszfilmes mellékszerepeire hivatkozva. "A kilencvenes években szinte a semmiből tört elő az egész függetlenfilmes mozgalom, nem csak az én karrierem, de az egész amerikai mozi megváltozott ekkor" - mondja, majd elmeséli, hogy a Boogie Nights és a Távol a mennyországtól főszerepeit kifejezetten neki írta Paul Thomas Anderson és Todd Haynes. "PTA iszonyatosan magabiztos volt, gyakorlatilag közölte, hogy benne leszek a filmjében. Majd, miután végeztem a forgatókönyvvel, felhívtam, hogy hát igen, tényleg benne leszek a filmjében. A Távol a mennyországtól forgatókönyvét pedig a metrón olvastam, miközben konditerembe mentem és másnapra választ kellett adnom. Persze utána a nagyobb probléma az volt, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, de Toddra jellemző, hogy egész forgatás alatt egyszer sem nézett a hasamra, mindig csak álltól felfelé".

Oscar-ikrek, kudarcok és a pénz

A Boogie Nights anyaösztönökkel megáldott pornósztárja hozta meg Julianne első (mellékszereplői) Oscar-jelölését, amit két év múlva követett a második az Egy kapcsolat vége-ért, majd 2003-as dupla jelölésével (Távol a mennyországtól - főszereplő, Az órák - mellékszereplő) felkerült Oscar legnagyobb veszteseinek az öröklistájára, hiszen a már elhunyt Deborah Kerr és Thelma Ritter 6-6, Irene Dunn 5, illetve a tévébe átpályázott Glenn Close 5 jelölése után ő legtöbbször nyeretlen, de még aktív filmszínésznő. Könnyen lehet persze, hogy az A Single Man fog véget vetni ennek a szériának 2010. februárjában, de addig is Julianne eloszlatja a kételyt, hogy bármi baja lenne az Oscarral: "Nem, nem! Semmi hátránya nincs a jelöléseknek! Csak és kizárólag előnyei vannak és minden jelölésemre úgy tekintek, mint egy-egy gyermekemre, a 2003-as duplázás pedig az ikreim. Persze az agyamra ment, hogy a két szerep állítólagos hasonlósága miatt állandóan az 50-es évekről kérdeztek és azt mondogatták, hogy »Tehát Ön 50-es évekbeli háziasszonyokat tud játszani«, holott Az órák mélyen depressziós Laurája nem is különbözhetne jobban a Távol a mennyországtól idealista Cathyjétől.".

Forrás: [origo]
Távol a mennyországtól


Az Oscar-jelölések kapcsán felmerülnek a be nem váltott reménységek is, de természetesen egyetlen szerepét sem tartja kudarcnak (sőt, nagyon vicces arcot vág a kérdés hallatán), bár talán nem véletlen, hogy azonnal a Vakság negatív fogadtatását emlegeti fel: "Az emberek valószínűleg nem ezt a filmet akarták látni, és a kritikusok már Cannes-ban lemészárolták. De büszke vagyok rá és kiállok mellette. Természetesen én is, mint minden színész, azt szeretném, ha minden ember állandóan imádna és dicsérne". Ami pedig az "egyet a pénzért, egyet a művészetért" elvet illeti, esze ágában sincs kisebbíteni a kommerszfilmjei értékét, hiszen olyan rendezőkkel dolgozhatott, mint Spielberg, Ridley Scott, vagy Ivan Reitman - "rajtuk igazán nincs mit szégyellni" - bár az tény, hogy vannak filmek, amelyek inkább ráfizetésesek, és muszáj utánuk elvállalni egy-egy stúdiófilmet: "Nyáron például Lisa Cholodenkóval forgattam egy parányi filmet jelképes fizetésért, de mivel az egész családomat oda kellett költöztetnem, végül mínuszra jöttem ki. De hát hogy hagyhattam volna ki Lisa Cholodenkót (High Art, Laurel Canyon, The L Word), hiszen tudjátok ez mit jelent: újabb leszbikus akció!"- mondja kajánul.

Öregedés, meztelenkedés és a melegek imádata

A közönségtalálkozó moderátora sokadjára próbálja kijátszani a meleg-kártyát, amikor felemlegeti, hogy Julianne filmográfiája hemzseg a "meleg-barát" szerepektől és fiatal, homoszexuális rendezőktől. "De hát nem mindegyikük meleg, higgyétek el! Persze, tudom, hogy ez az egyik ismertetőjegyem, plusz az egyik filmemben (a borzalmas Savage Grace - a szerk.) még a fiammal is szexeltem - mondja nevetve, majd komolyra fordítja a szót - a legtöbb filmem olyasvalakiről szól, aki kilóg a sorból, nem tud beilleszkedni és ez, különösen régebben, olyasmi volt, ami közel állt a melegek élettapasztalatához, életérzéséhez. Valószínűleg ezért kedvelnek a másságukat vállaló nézők és rendezők is, amire nagyon büszke vagyok (taps, ujjongás a közönség soraiból)". A meztelenkedésről pedig kerek perec leszögezi, hogy nem jelent számára problémát és minden esetben, amikor megtette, indokoltnak találta, hogy ledobja a ruháit (a moderátor sajnos nem hozza fel a Rövidre vágva híres alul-semmi jelenetét). A Boogie Nights szexjelenetei (amiket egyáltalán nem tart durvának) kapcsán persze felmerül a színésznő kora is és a kérdező megjegyzi, hogy az 1997-es film minden résztvevője azóta saját elhízott, megcsúnyult verziójává változott (nyilván nem látta mostanában Heather Grahamet és Mark Wahlberget...), csak Julianne nem öregedett egy fikarcnyit sem, válasz nevetve: "Köszi, de higgyétek el, nekem is van egy arcképem a szekrényben".

Forrás: [origo]
Savage Grace


Az idén 48 éves színésznő azt állítja, hogy egész karrierje során mindig faggatták az öregedésről, hiszen ha valaki a harmincas éveiben fut be, akkor már idősödő asszonynak számít: "48 éves vagyok, és jól érzem magam a bőrömben. Ha úgy akarnék élni, mint egy 35 éves, akkor kimaradnék az élményből, hogy milyen 48 évesnek lenni.". A beszélgetés során többször is kiemeli, hogy milyen fontos számára az anya-szerep és azt mennyire komolyan elválasztja a munkájától. A Magnólia érzelmileg labilis hősnőjének említésére például leszögezi, hogy soha nem vitte haza a karaktert: "Nem hogy a nap végén kibújtam a bőréből, de adott esetben egy-egy jelenet végén is, mert ott voltak a gyerekeim, nem vetíthettem át rájuk egy ilyen problémás figura depresszióját. Anyaként nem engedhetem meg magamnak azt az idétlen luxust, hogy a magánéletemben is szerepet játsszak.".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK