Alsógatyás idegen az idegenek földjén

Daniel Young elsőfilmje elsőfilmhez képest meglepően visszafogott és magabiztos. Csak a vége felé hibázik: nem tud méltó befejezést kanyarintani egy egyébként jól felépített kamaradrámának. Az amerikai író-rendező sablonos thriller-csavart próbál ragasztani a Szobafogság végére, pedig a film legnagyobb csavarja rögtön az elején eltalálja a nézőt.

Young filmje, a Szobafogság (Pinprick) ugyanis több annál, mint amit első pillantásra várnánk tőle. Ez a film valami egészen furcsa, sosemvolt határvidéken játszódik, valahol a Dover és Hegyeshalom között elterülő senkiföldjén. Valószínűleg pénzszűke miatt forgatta nálunk az amerikai Young ezt az angol akcentussal beszélő filmet, de éppen ez a bizonytalanul lebegő, megfoghatatlan háttér a legizgalmasabb benne. Hol vagyunk, merre járunk, és különben is, kik ezek az emberek?

A negyvenes éveit nehezen viselő, mutatós anya (Rachael Blake) és a kamaszkor hálójában kétségbeesetten vergődő lánya (Laura Greenwood) egy nagy családi házban éldegélnek kettesben. Apa nincs, mert a szülők elváltak, és az anya munkát keres éppen: angolt tanítana, ha lenne hol. És a magyar néző nem érti, mitől, miből élnek ilyen jól. Talán Budán vagyunk, valami kertvárosban, de ez sem biztos, hiszen a Szobafogság szinte végig megmarad a lakás falain belül. Kik ezek? Diplomaták Budapesten? Angol nő vastag magyar ex-férjjel? De nem, mert hamarosan felbukkan az ex-férj szerepében Rátóti Zoltán, akit szép brit angolsággal utószinkronizáltak. A helyzetet bonyolítja Nagy Ervin, aki régimódi fehér alsóban lazul a tinédzser gardróbszekrényében, és aki egyértelmű magyar akcentussal, sőt, néha magyarul kommunikál a háziakkal.

Laura Greenwood, Nagy Ervin és Rachael Blake

Egy pillanat alatt felfogja az ember, hogy ez itt nem Anglia, de nem is Magyarország. Érdekes lenne egy angol nézőt megkérdezni, hogyan próbált ő fogódzót találni ebben a kettős világban. Ha a Szobafogság arra vállalkozott, hogy leforgasson egy szelet Angliát magyar földön, akkor abba belebukott, de nem hiszem, hogy ez lett volna a cél. Sokkal különösebb így a végeredmény: egy furcsa, ingó talajú, kérdőjelekkel megszórt családi dráma. És ez a film másik, azonnal szembeötlő erőssége: Young kiválóan vezeti színészeit és remekül megírt szövegeket ad a két egymással birkózó nőnek. Itt a család, itt a dráma. Egyetlen hamis hang nincs Blake és Greenwood kettősében és nagyon nehéz eldönteni melyik színésznő játssza le a másikat egy-egy jelenetben. Egyformán jók. A forgatás idején tizenhét éves Greenwood személye persze már a koránál fogva izgalmasabb; lehet találgatni, mi lesz belőle, ha nagy lesz. A kamasz Scarlett Johanssont juttatja eszembe és ez nem feltétlenül rossz dolog.

Laura Greenwood

A két nő összecsap tehát, Ervin titokzatos karaktere is előmászik a szekrényből és Young megpróbálja megadni a nézőnek azt, amire egész eddig vár: megoldást. Választ a sok kérdőjelre. De a férfiszínészeit már sokkal kevesebb sikerrel instruálja a rendező. A Kaméleon-hoz hasonlóan a Szobafogság sem tud mit kezdeni Nagy Ervin tehetségével; kiforratlan, homályos kamukarakter marad az utolsó percig. A csattanó sem szól elég nagyot és így a csalódás elkerülhetetlen. Van egy pillanat, amikor Rátóti fehér orvosköpenyben, elszánt, gépies arccal közelít az éjszakai kertben - ez a film abszolút mélypontja. Így lesz a végére thriller-paródia az érzéki pszichodrámából.

Rachael Blake és Rátóti Zoltán

Young filmje akkor is sokkal többet ad, mint a legtöbb film, amit mostanában láttam: hangulata van és felébreszti a kiváncsiságomat. A hangulatot a Realistic Crew jó érzékkel adagolt, kellően filmes zenéje és Martin Szecsanov érzékeny, merész képei alapozzák meg - kár, hogy a kiváncsiság végül nem kapja meg a magáét.