Budapesten november 25., szerda és 29., vasárnap közt rendezik meg a hetedik Anilogue animációs filmfesztivált. Idén a japán animáció kedvelőinek különösen kedvez a rendezvény, de a Sundance-et nyitó gyurmafilmet is meg lehet majd nézni és az animált éj sem marad el.
November 25-én, szerdán kezdődik a két városban zajló, hetedik Anilogue animációs filmfesztivál: 25-től 29-ig Budapesten, az Uránia és a Toldi moziban, 27-től december 3-ig Bécsben vetítik a fesztivál filmjeit.
A meglehetősen terjedelmes válogatás középpontjában az európai rövidfilmek három részre bontott (a, b, c) versenye áll, melynek győzteséről a háromtagú nemzetközi zsűri dönt majd. Ennek tagjai: a Budapesten élő orosz Alekszej Alexejev rendező, a lengyel Tomek Baginski, aki saját friss munkáit is bemutatja a fesztiválon, valamint a japán Szuzuki Hitosi, a Tokyo Anime Fair igazgatója. A versenyprogram mellett Budapesten hat egész estés animációs filmet mutatnak be, illetve lesznek különféle szekciók is, melyek részben intézményekhez, részben nemzetekhez kötődnek.
![]() |
| Jelenet a Mary és Max című filmből |
Nagyjátékfilmek:
A fesztivál nyitófilmje az idei Sundance-t is nyitó Mary és Max (előzetes) című gyurmaanimáció lesz, melyet az Oscar-díjas Harvie Krumper alkotója, Adam Elliot rendezett. A bájos filmben egy magányos ausztrál kislány levelet ír egy találomra kiválasztott New York-i embernek: a szintén nehezen beilleszkedő Max Horowitznak. Horowitz válaszol, és a két csodabogár közt értékes barátság szövődik. A japán Katajama Kazujosi maga is Magyarországra érkezik vadonatúj, A tövisek ura (előzetes) című animációs sci-fijével. A filmet az Anilogue-ra létrehozott kiállítás kíséri, amely bemutatja a film elkészülésének fázisait, és amelyet a rendező nyit majd meg az Uránia moziban. Japánt képviseli a Rintaro (Metropolis) művésznéven dolgozó anime-rendező is szintén új, Jona-jona pingvin (előzetes) című gyerekfilmjével. A fesztivál vendége lesz a film két producere.
Az animék stílusában készült Az előőrs (előzetes) című orosz-japán koprodukcióban megvalósult alkotás is, melyet Asino Josiharu rendezett. A film a második világháború idején játszódik Moszkvában, és dokumentarista, illetve misztikus elemek is keverednek benne. Végül Japánból érkezik a jövőben, Föld alatti településeken élő emberek közt játszódó Gurren Lagann-tévésorozat egész estés filmváltozata (előzetes) is. Az izraeli Tatia Rosenthal $9,99 (előzetes) című, Ausztráliában játszódó bábanimácója a népszerű kortárs író, Etgar Keret (Csuklónyiszálók) novelláin alapul és az ő forgatókönyvéből készült. A történet egy sydneyi bérház lakói közt játszódik, a cím pedig egy ennyiért kapható könyvre utal, amely elvileg magában rejti az élet értelmét.
![]() |
| Jelenet a Jona-Jona Pingvin című filmből |
Szekciók:
Négy-négy válogatásban lengyel, illetve német animációs filmeket vetítenek a fesztiválon. Ezekben klasszikus és mai alkotásokat is meg lehet nézni, köztük avantgárd filmeket az egykori NDK-ból és a lengyel animációs szakma legfrissebb műveit. Újdonság idén a világ kiemelkedő animációs iskolái hallgatóinak munkáiból készült válogatás: elsőként a Harvard animációs tanszékén készült munkákból vetítenek egy csokrot. Megtekinthető lesz a Cartoon d'Or-díjra jelölt öt animációs alkotás, köztük a legújabb Wallace és Gromit-film is. A Világpanoráma nevű szekcióban a nemzetközi animációs fesztiválok idei legnagyobb sikereit mutatják be. Már hagyományosan megrendezik az Animált éjt is, ami a Toldi moziban zajlik majd 27-én este 9 órától.
Az Anilogue fesztivál részletes programja itt található.
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.