Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Kocsis Gergely ismerős lehet a Boldog születésnapot című romantikus vígjátékból és a Katona színpadáról, ahol már tizedik éve csillogtatja a tehetségét. Mi azt szeretjük legjobban, amikor undok, ostoba, pitiáner tahót játszik, de a szerethető figurákat is precízen oldja meg. Nem az a hivalkodó típus, finom eszközökkel operál, ezért kifejezetten filmre termett. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Kocsis Gergely | Fotó: Hektor
#24 - Kocsis Gergely
Született: 1975. március 24.
Ő lehetne a magyar...: Tim Roth.
Hol figyeltünk fel rá? Kocsis Gergely játékát már évek óta élvezzük a Katonában, de igazán pár hónappal ezelőtt a TÁP Színház egyik előadásán győzőtt meg minket a zsenialitásáról. Tízperces jelenetében egy röhejesen modoros humoristát alakított, aki magát szerényen csak a stand-up comedy királyaként aposztrofálja (hivatkozott valami szófiai humorfesztiválra, amit megnyert). Végtelen rezignáltsággal kezdte, mint akinek már maga a beszéd is nehezére esik, nyavalygott egy sort azon, hogy ő ilyen későn már nem tud humorizálni, aztán belevágott a tényleges produkcióba, és az volt a vicc, hogy a fickó színpadi énje is pont ugyanolyan unott és savanyú volt, mint a civil, csak sokkal harsányabb. Elképesztően rossz poénokat nyomott, és mi halálra röhögtük magunkat. Lehet, hogy ez perverzió, de örülnénk, ha ez a Király kapna egy önálló estet, saját tévésorozatot vagy esetleg egy ál-életrajzi filmet. (A cikk végén Gergely mesél a figuráról.)
- Miket csináltál eddig?
- 1999-ben végeztem a főiskolán bábszínész osztályban. A bábszínházzal igazán soha nem kötöttem össze a sorsomat. Mi voltunk az első bábszínész osztály, nem speciális érdeklődésű embereket válogattak oda, én például színésznek jelentkeztem, de áttanácsoltak oda. Aztán volt, aki megszerette négy év alatt ezt a műfajt, én maradtam a tiszteletnél. Ugyanannyira rokon műfaj a bábszínészet és a színészet, mint amennyire az ég és a föld.
A főiskola után egyből a Katonába kerültem, és rengeteg bemutatóban vettem részt. Szép nagy szerepeket is játszottam, szép kicsiket is, és szép közepeseket is. Ezt a fajta elfoglaltságot kerestem mindig is, és ezért aztán nem nagyon zúgolódom miatta. Az utóbbi néhány évben játszom a TÁP Színházban is, de az inkább szabadidős tevékenységnek tekinthető.
Rögtön első évben csináltam a Paszport című filmet Gothár Péterrel, amit nagyon élveztem. Aztán csináltam egy picit híresebb filmet, amiből végül nem lett annyira közönségfilm, ez volt a Boldog születésnapot. Barátaimmal közösen készítettünk egy Papsajt című költségvetés nélküli, lelkesedésből készült produkciót. Tréfadolognak indult, de végül is egy egész filmszerű dolog lett belőle, még a Filmszemlén is levetítették 2002-ben. Nagyon jó élmény volt, beleszagoltunk a filmkészítés mindenféle részébe, de soha többet nem csinálnék ilyet, mert szerintem ennyi szívességet csak egyszer lehet kérni és kapni az életben.
![]() |
| Nézz még több képet Kocsis Gergelyről! | Fotó: Hektor |
- Miben láthatunk legközelebb?
- Több előadásban szerepelek a Katona József Színházban: A karnevál utolsó éjszakája, Barbárok, A hős és a csokoládékatona, Trakhiszi nők. A legutolsó bemutatóm november 8-án volt a Kamrában a Kutyakeringő című orosz színdarabban, Gothár Péter rendezésében. Utána kezdjük majd próbálni Weöres Sándor A kétfejű fenevad című drámáját, amit Máté Gábor rendez.
- Mi az, amit te tudsz legjobban a magyar színészek közül?
- Lehet, hogy szaxofonozni én tudok legjobban a színészek közül, de az is lehet, hogy nem. Egyébként meg fogalmam sincs.
- Mit mutatnál meg a munkáidból egy olyan rendezőnek, aki színészt keres a filmjébe?
- Mindig az a legfontosabb munka, amit éppen csinál az ember, és mivel most éppen a finisében vagyunk a Kutyakeringő-nek, most természetesen ez izgat a legjobban, ez jut eszembe először. Remélem, ezt megmutathatnám.
![]() |
| Nézz még több képet Kocsis Gergelyről! | Fotó: Hektor |
- Mondj három filmrendezőt, akivel szívesen dolgoznál együtt!
- Atyaúristen! Nem szabad a válasz elől elhajolni, ugye? Szeretném, ha Gothár csinálna még egy szép filmet, és akkor abban szeretnék benne lenni. Szeretnék még együtt dolgozni Pálfi Györggyel, mondjuk, és egyáltalán mindenkivel ebből a generációból. Nagyon hosszú azoknak a listája, akikkel szívesen együtt dolgoznék filmen és színházban is, és van egy nagyon rövid és semmilyen szinten nem nyilvános lista azokról, akikkel, ha lehet, akkor nem. De nem azzal töltöm az időmet, hogy forgatókönyveket utasítok vissza.
- Melyik színészt/színésznőt szeretnéd többet látni a vásznon?
- Bármelyiket azokon kívül, akiket állandóan látok. Hadd ne mondjak neveket, mert napokig azon fogok őrlődni, hogy kit kellett volna még vagy inkább mondani. Rengeteg jó színész van (és nem csak fiatalok), akik még nem, vagy alig forgattak. Érdekesebb lehetne talán a magyar film, ha új és új arcokkal találkozhatna a néző. Ehhez persze a rendezőknek és főleg a producereknek le kéne néha merészkedni a kitaposott útról...
![]() |
| Nézz még több képet Kocsis Gergelyről! | Fotó: Hektor |
- Láttál valami jó filmet mostanában?
- Borzalmas filmnéző vagyok sajnos. Moziba nem járok, otthon pedig egy 12 centiméter képátlójú televízióval rendelkezem pillanatnyilag, mert most költöztünk. Mostanában, ha a saját sorsomat levetítenék, azon is képes lennék elaludni. Olyan életfázisban vagyok, hogy csak állva nem alszom el. A Taxidermia és A nyomozó volt az utolsó két magyar film, ami nagyon tetszett. Talán nem tévedek, ha azt mondom, ezek hasznos filmek.
- Láttál valami jó darabot mostanában?
- A színházat még nem soroltam azok közé a helyek közé, ahova nem járok.
- Mi a véleményed Tim Rothról?
- Hízelgő, hogy őt választottátok hozzám. Nem mondom, hogy az összes friss alkotását láttam, de csípem, bírom, kedvelem. Meglep, hogy rólam ő jutott eszetekbe, de azon kívül, hogy meglep, semmi rossz érzésem nincs.
+ + +
|
A STAND-UP COMEDY KIRÁLYA Valószínűleg onnan jött a figura, hogy gyűlölöm a stand-up comedyt. Nagyon kevés jót láttam ebben a műfajban. Nem mintha kutatnám a témát, járkálnék ilyen helyekre vagy néznék ilyen műsorokat, de ez a mai felvirágzása Magyarországon szerintem nem túl színvonalas. Az, hogy "nem fogják elhinni, mi történt, az egyik haverom ment az utcán...", szerintem marha ciki. Nálam körülbelül Eddie Izzardnál kezdődik a stand-up comedy.
|
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.