Az évtized legjobb magyar filmrendezői

2009.11.21. 14:42

Az elmúlt tíz évben kinek a filmjén röhögtünk a legtöbbet, és kién eredtek el a könnyeink? Ki varázsolt el minket teljesen, és kitől kaptuk a legnagyobb pofont? Ki az, aki visszaadta az emberekbe vetett hitünket, és ki az, aki szembesített a gyengeségeinkkel? Elgondolkoztunk ezeken a kérdéseken, és összeállítottuk szubjektív listánkat az évtized tíz legjobb, legfontosabb magyar filmrendezőjéről.

10. Gigor Attila

Fotó: Vanik Zoltán
Gigor Attila | Fotó: Vanik Zoltán

A még csak egy nagyjátékfilmet jegyző rendező listára kerülése némiképp megelőlegezett bizalmat tükröz, viszont, ha kizárólag az alapján osztályoznánk, hogy mennyire szeretjük a rendező munkáját, Gigor még előkelőbb helyet is elfoglalhatna. Fölösleges volna tagadni (hiszen annyiszor beismertük már), hogy A nyomozó című humoros thrillerbe azonnal beleszerettünk a tavalyi Szemlén. Elámultunk azon, hogy színre lépett egy rendező, aki nem csak jó filmet csinál, hanem végig azt tartja szem előtt, hogy nekünk, nézőknek dolgozik, minket akar szórakoztatni. És igazából nem is érdemeljük meg, bénaság, hogy csak 35 ezren ültek be erre az eredeti filmre. (De nem késő megvenni DVD-n.)

Néznivaló: A nyomozó előzetese

Olvasnivaló: egyik interjúnk Gigor Attilával, másik interjúnk Gigor Attilával, kritikánk A nyomozó-ról

* * *

9. Goda Krisztina

Forrás: MTI
Goda Krisztina | Fotó: MTI

Ha már a szeretettel kezdtünk... hát, Goda filmjeit mi eddig nem igazán tudtuk teljes szívből szeretni, valószínűleg azért, mert ő maga sem igen használja a szívét munka közben. Ennek ellenére persze elismerjük a teljesítményeit: nagy dolog, hogy három nagyjátékfilmjével több mint egymillió embert megszólított, ezen belül is figyelemreméltó, hogy amikor sorra buktak meg az '56-os forradalomról szóló filmek, az ő Szabadság, szerelme több, mint félmillió embert érdekelt. Díjazzuk, hogy a technikát illetően felemelte a korábban igencsak alacsonyan lapító lécet: megmutatta, hogy egy közönségfilmnek minimum hogyan kell kinéznie és hangzania ahhoz, hogy ne legyen ciki. És már a Csak szex és más semmi-vel bebizonyította, hogy létezhet magyar zsánerfilm, csak érteni kell a szakmához.

Néznivaló: a Szabadság, szerelem előzetese, a Kaméleon előzetese

Olvasnivaló: interjúnk Goda Krisztinával a Kaméleon forgatásán, kritikánk a Kaméleon-ról, kritikánk a Szabadság, szerelem-ről, kritikánk a Csak szex és más semmi-ről

* * *

8. Jancsó Miklós

ForrA!s: [origo]
Jancsó Miklós | Fotó: Gordon Eszter

Miki bácsi azért került ennyire hátra a listán, mert legutóbbi igazán fontos filmje, a Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten egy évvel lecsúszott erről az évtizedről. Kapa és Pepe viszont továbbra is velünk van (egyesek nagy bosszúságára), és ha néha esetleg unjuk is már a fejüket, ők tesznek erre, és továbbra is állhatatosan tartják elénk és kis hazánk elé a görbe tükröt. Ez pedig nemes vállalás - nehogy Kapa ordenáré üvöltése elfeledtesse velünk. Jancsó tíz év alatt hat nagyjátékfilmet forgatott (utolsó közülük a 2010-es Szemlén debütáló Oda az igazság!), és két év múlva tölti be a 90-et. Én a magam részéről biztos vagyok benne, hogy örökké fog élni, még akkor is, ha netán előbb-utóbb meghal.

Néznivaló: klasszikus jelenet a Lámpás-ból

Olvasnivaló: interjúnk Jancsó Miklóssal

* * *

7. Török Ferenc

FotA3: HajdAo D. AndrA!s [origo]
Török Ferenc | Fotó: Hajdú D. András

"Szeretem, hogy olyan flegmán hatékony" - mondta róla Hámori Gabi, és mi pont úgy képzeljük el egy Török Feri-film forgatását, hogy mindenki szakad a röhögéstől, óriási móka és dili megy, és amikor aztán végül bekapcsolják a kamerát, a színészek már annyira elengedték magukat, hogy nem marad semmi manír a játékukban. És tényleg, Török tudja kihozni a színészeiből a legtermészetesebb alakításokat, és ő talán az egyetlen, aki még sosem kapta meg azt - a magyar filmek esetében amúgy gyakran hangoztatott - kritikát, hogy "nem is így beszélnek az emberek". A nagy lazázás mellett azért mellékesen dokumentálta a rendszerváltás időszakát (Moszkva tér), a vidéki fiatalok reménytelen helyzetét (Szezon), a vadkapitalizmus sajátosan magyar módra elcseszett verzióját (Overnight), valamint letette az asztalra az évtized legérdekesebb tévéfilmjét (Csodálatos vadállatok), első színházi rendezése (Apacsok) pedig megrázóan hatásos volt. Az A-listás filmfesztiválok nem igazán kapkodnak a Török-portékákért, mert azok mostanában a magyaroktól csak tarrbélázást vagy freak-show-t várnak el. Reméljük, Török le tudja majd küzdeni magában a megfelelési vágyat, és nem akar majd kibújni a bőréből, hanem szállítja továbbra is a finom humorral átitatott kis etűdjeit.

Néznivaló: Török Ferenc-filmrészletek és előzetesek a Videán

Olvasnivaló: interjúnk Török Ferenccel, kritikánk a Koccanás-ról, kritikánk az Overnight-ról, kritikánk a Szezon-ról

* * *

6. Hajdu Szabolcs

FotA3: PA!lyi ZsA3fia [origo]
Hajdu Szabolcs | Fotó: Pályi Zsófia

A 2001-es, 32. Filmszemle olyan volt, mintha valaki végre kinyitotta volna egy rémesen pállott levegőjű szoba ablakát, lesz még szó róla. Itt debütált a Macerás ügyek, ez a szándékosan újhullámos, némely pillanatában szándékolatlanul esetlen, de nagyon-nagyon szerethető és üdítő szerelmes film. Volt benne mese és kaland és szín és zene és álom és főleg: lendület. Hajdu azonnal a legérdekesebb magyar rendező lett (és maradt is, amíg Pálfi elő nem rukkolt a Taxidermiá-val). A Fehér tenyér megvalósításában kicsit konvencionálisabb volt, mint a korábbi munkái, de nagyon működött, és rácsodálkoztunk, hogy Hajdu akár Hollywoodba is mehetne, ha úgy adódna. A Szemlén jön a régóta készülő Bibliotheque Pascal-lal, rettenetesen várjuk.

Néznivaló: az Off Hollywood előzetese

Olvasnivaló: riportunk a Bibliotheque Pascal forgatásáról, interjúnk Hajdu Szabolccsal, kritikánk az Off Hollywood-ról, kritikánk a Fehér tenyér-ről

* * *

5. Fliegauf Benedek

ForrA!s: [origo]
Fliegauf Benedek

Ő is a 32. Szemlére érkezett, a Beszélő fejek-kel. Nem a Főiskoláról, hanem valami panelből jött, és ezt sok szakmabeli zokon is vette. A Rengeteg-en teljesen elképedtünk, mert sosem láttunk még hozzá foghatót. Fliegauf megcsinálta civilekkel, amit Mike Leigh színészekkel szokott: addig beszélgetett velük, amíg el nem felejtették, hogy szerepelnek. Ez a Dealer-ben már olyan jól ment, hogy a világ egyik legnyomasztóbb filmjét sikerült megcsinálnia, és ez persze dicséret. Sokan arrogánsnak kiáltották ki (az is), mert hogy képzeli, hogy nem akar színészekkel dolgozni, de lehiggadhatnak az acsarkodók, hiszen a Womb-ot nagyon is színészekkel forgatta, ami az előzetes tanúsága szerint nem biztos, hogy annyira testhezálló feladat volt számára. Lehet, hogy kicsit elvesztette a lába alól a talajt, mert most pont azokra a dolgokra nem volt lehetősége, amiktől annyira különleges a munkamódszere: hogy a hozzá közelállókból toborozza a szereplőket és a stábot, és hogy kézben tartja majdnem az összes művészeti aspektusát a filmnek, a zenét és a látványtervezést is. Pedig ezt a kérlelhetetlen maximalizmust (őrületet?) bírjuk benne a legjobban.

Néznivaló: részlet a Dealer című filmből

Olvasnivaló: kritikánk a Dealer-ről

* * *

4. Tarr Béla

FotA3: HajdAo D. AndrA!s [origo]
Tarr Béla | Fotó: Hajdú D. András

Még mindig a 2001-es Szemlénél tartunk, amit naná, hogy a Werckmeister harmóniák nyert meg, hiszen Tarr remeke mellé állítva minden más csak filmezgetésnek tűnik. A hosszú snittek királyáról köztudott, hogy a filmkészítést sem sieti el, csak egy további filmet adott nekünk az évtizedben, a szerencsétlen körülmények közt készült, és annyira jól se sikerült A londoni férfi-t. Cannes-ban viszont úgy érezték, legfőbb ideje, hogy Tarrt a keblükre öleljék, úgyhogy ha nem is ezzel a filmmel kellett volna bekerülnie, mégiscsak elérte, hogy húsz év után magyar film is szerepeljen a versenyprogramban. Néha az az érzésünk, hogy bármennyire is tisztelik Tarrt külföldön, mégiscsak a tipikus kelet-európai nyomottság művészének tartják, holott ez olyan marhaság, mintha Tarkovszkijt búvalbaszott oroszként jellemezné valaki. Tarr könyörtelen világa univerzálisan fájdalmas és szépséges, ha az egész magyar filmtörténetből válogatnánk, akkor is itt lenne a listán.

Néznivaló: a Prológus című rövidfilm, részlet a Werckmeister harmóniák-ból, részlet a Sátántangó-ból, részlet a Kárhozat-ból

Olvasnivaló: egyik interjúnk Tarr Bélával, másik interjúnk Tarr Bélával, minikritikánk A londoni férfi-ről

* * *

3. Herendi Gábor

ForrA!s: [origo]
Herendi Gábor

Lehet velünk vitatkozni, de nekünk ő A magyar közönségfilmes. A Valami Ameriká-t tökéletlenségeivel együtt imádtuk, mert először fordult elő velünk, hogy egy új magyar filmen nevettünk. És mi hálásak vagyunk, ha megnevettetnek bennünket, ha olyan figurákat mutatnak, akiket szeretni lehet és ha nem papírízű dialógusokat kell hallgatnunk két órán keresztül. Nagyon kellett már a filmiparnak egy ilyen kívülről jött, rossz berögződésektől mentes ember, aki szórakoztatni akart, és tudta, hogy fogjon hozzá. Három nagyjátékfilmmel később Herendi már azt is elmondhatja magáról, hogy elindított két elsőfilmest a pályán, hiszen producerként áll a Szobafogság és a Poligamy mögött. És hogy csinált egy olyan folytatást az első filmjéhez, ami legalább annyira klassz, mint az volt. Ez se sokaknak sikerül.

Néznivaló: a Valami Amerika 2 előzetese, a Lora előzetese

Olvasnivaló: kritikánk a Valami Amerika 2-ről, kritikánk a Lorá-ról

* * *

2. Mundruczó Kornél

FotA3: PA!lyi ZsA3fia
Mundruczó Kornél | Fotó: Pályi Zsófia

Utoljára említjük a 32. Szemlét: Mundruczó nem volt már teljesen új fiú ekkor (a Nincsen nekem vágyam semmi-t az előző Szemlén mutatták be), de az Afta című rövidfilmje mégis robbant. Részben nyilván az amatőr Polgár Tamás miatt, akinek a felfedezése - utólag mondhatjuk - előre jelezte azt az irányt, ami csak a Deltá-nál vált kézzelfoghatóvá Mundruczó művészetében: hogy antiszínészekkel dolgozik, akár hivatásosak a szereplők, akár nem. Munkái borzasztóan agyasak, miközben a színészeiről megpróbálja lehámozni a színészséget, és ez a kettősség nagyon izgalmas. De fölösleges megpróbálni elemezni: egyszerűen az ő filmjei bújtak be leginkább a bőrünk alá, és ezért járunk moziba. Három nagyjátékfilmet (Szép napok, Johanna, Delta) csinált az évtizedben, és az utolsóval megismételte a Tarr-bravúrt, és bejutott a cannes-i versenybe.

Néznivaló: a Delta előzetese, a Johanna előzetese

Olvasnivaló: interjúnk Mundruczó Kornéllal, kritikánk a Deltá-ról, kritikánk a Johanná-ról

* * *

1. Pálfi György

Fotó: Varga Ferenc [origo]
Pálfi György | Fotó: Varga Ferenc

Az első helyen tipródtunk egy kicsit, végül a még csak két nagyjátékfilmet jegyző Pálfit választottuk, mert hát ez a két film a Hukkle és a Taxidermia. Pálfi megközelítése legalább annyira intellektuális és analitikus, mint Mundruczóé, de ő közben játékos is. Ki másnak jutna olyan eszébe, hogy egy filmben egy mesefigura-fejű bácsika legyen a mesélő - aki sűrű csuklásokkal, szavak nélkül mesél? A Taxidermia teljesen felvillanyozott bennünket, főleg a látványvilága miatt: vizuális szempontból ilyen kreatívan, gyönyörűen kidolgozott magyar filmet se addig, se azóta nem láttunk. Az improvizálós, kifejezetten ronda Nem vagyok a barátod-at inkább kísérletezésnek tekintjük, mint játékfilmnek, és ha szeretni nem is tudtuk, azt azért értékeljük, hogy Pálfi nem merevedett bele abba, amit korábban csinált, hanem tudott egészen másképp, sokkal kevesebb fogódzóval is dolgozni. Ha ezután közölte volna, hogy átáll a Dogma-filmekre, nem adtuk volna neki az első helyet, de éppen azt tervezi, hogy sztárokkal filmesíti meg Rejtő Jenő A szőke ciklon-ját, úgyhogy minden okunk megvan bízni abban, hogy a következő tíz évben is elég sokszor meglep majd minket.

Néznivaló: a Taxidermia előzetese

Olvasnivaló: egyik interjúnk Pálfi Györggyel, másik interjúnk Pálfi Györggyel, kritikánk a Taxidermiáról, minikritikánk a Nem vagyok a barátod-ról

----

A cikk Török Ferencről szóló részét Varga Ferenc írta.