Ki mondja rá a szörnyre, hogy szörny?

Rengeteg havat, egy udvaron heverő hullát és egy megfejthetetlen szörnyet találtunk Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória Frankenstein-terv című filmjének forgatásán. Az alkotók rendszerint nem engednek oda újságírókat filmjeik forgatására, az [origo]-val most mégis kivételt tettek. Így Mundruczó nekünk nyilatkozott először arról, hogy hogyan ábrázolja Frankenstein szörnyét, hogy hogyan dolgozik amatőr szereplőivel, és persze arról a sokrétegű gesztusról is, hogy ő maga játssza a filmben a szörnyet megalkotó rendezőt.

Az Ybl Miklós tér vár felőli oldalán két háromemeletes, egykor valószínűleg méltóságteljes és szép, ma elhagyott bérház áll felállványozva. Mindennapi, lehangoló budapesti látvány, úgyhogy az erre járóknak bizonyára eszébe sem jut, hogy amit látnak: díszlet. Mundruczó Kornél Frankenstein-terv című filmjének forgatása zajlik a tíz éve üresen álló házakban, amelyek egyébként nincsenek felállványozva, ezt már az Ágh Márton látványtervező irányítása alatt működő stáb építtette. A gyártásvezető, Sós Judit, akinek a Delta forgatásán ennél lényegesen bonyolultabb feladatokat is meg kellett oldania, lazán közli, hogy ez szinte semmiség, öt ember házanként öt óra alatt végzett a felállványozással.

A kapun belépve egy rémmesébe érkezünk: a gangos épület udvarát szűz hó borítja (ez a műhó papírból készült, de mint megtudom, jó pár fajta létezik, amik színükben és textúrájukban különböznek egymástól), az egyik sarokban egy hulla fekszik, a fejénél vörös vértócsa a havon. Azok kedvéért, akik nem látták Mundruczó Kornél Frankenstein-terv című darabját a Bárka Színházban, nem mondjuk meg, ki halt meg, de azt simán elárulhatjuk, hogy nem ő lesz az egyetlen. Az egyik emeleti lakásban véres a falon a virágmintás tapéta (ebből hetet kellett legyártani, mert ennyiszer vették fel a jelenetet), itt is csúnyán végezte valaki.

A földszinti hulla jelen pillanatban senkit sem izgat, mert a forgatás éppen a ház padlásán zajlik. A jelenetben a főhőst - Frankenstein szörnyét - megformáló tizenkilenc éves Frecska Rudolf guggol az esővíz-elvezető vályú előtt, és úgy csinál, mintha inna belőle. Aztán leroskad egy halom rongyra, és kibámul az ablakon. Elég fél percig nézni, nyilvánvaló, hogy nem hivatásos színész, és azt sem nehéz átérezni, mit láthatott meg benne Mundruczó, amikor rátalált. Egyszerre nyers és törékeny, ő az, akit szörnnyé tettek.

Mundruczó, aki előbb végezte el a Filmművészetin a színész szakot, mint a rendezőit, ezúttal dupla munkát végez: nem csak rendez, hanem ő alakítja a film egyik főszerepét is. Amikor az ebédszünetben leülünk vele beszélgetni, erről is kérdezzük.

Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél rendező | Fotó: Hektor

- Mik a fő különbségek a darab és a film közt?

- Fölösleges összehasonlítani, mert a téma ugyanaz, de nem lehet ugyanazt megcsinálni színházban meg filmen. A Frankenstein-terv legelső verziója egy filmszinopszis volt, abból írtuk a színdarabot, és aztán azt írtuk vissza filmre. Az alapötlet az volt, hogy Shelley Frankenstein című regényét kéne megfilmesíteni egy fiatal gyerekkel. A történet elég hűen követi regényt: elkészül egy ember valamifajta vágyból, akaratból, kísértésből, végiggondolatlanul, és lesz egy élete, amit azok, akik készítették, nem kívánnak.

- Nálad ki az alkotó?

- Viktor Frankensteinnek, a feltalálónak a figuráját mi kettészedtük anyává és apává, pont az azonosulás lehetősége miatt, hiszen a szülő-gyerek viszony mindenki számára átélhető. A fiút a szülei elpaterolták, de a véletlen úgy alakítja, hogy visszajön, hogy találkozzon az anyjával. Aztán gyilkosság gyilkosságra halmozódik, mint a regényben. A hollywoodi feldolgozásokban általában szerepel egy olyan elem, hogy a szörnyet már a megalkotása pillanatban elrontják, egy bűnöző agyát rakják a fejébe. Ez a regényben egyáltalán nem szerepel, és én sem használom. A regényben pont a tükörtörténet a szép, hogy az alkotó és az alkotott milyen viszonyban van egymással. A történet néhol megmutatja a klasszikus rém-romantika jellemzőit, de természetesen egy belső utazás, ahogy a regény is egy önismereti felvetés. Mi a regény filozófiája felől közelítettük meg a Frankenstein-történetet.

- Szóval te egy ártatlan szörnyről mesélsz?

- Ha jól sikerül a film, akkor ez feloldhatatlan, nem akarom, hogy egyértelműen el lehessen helyezni a jó vagy a rossz kategóriájában. De azt gondolom, mindenképpen ártatlanabb, mint ahogyan ábrázolni szokták. Arról a mechanizmusról is próbálunk mondani valamit, ahogy megpecsételünk valakit, arról, hogy ki az a többség, vagy mi az a szemlélet, ami egy emberre, - valakire, aki szeretetre vágyna csak - rámondja, hogy szörny.

Erdély Mátyás operatőr és Mundruczó Kornél | Több kép | Fotó: Hektor

- Azzal, hogy magadra osztottad az apa szerepét, aki nálad egy rendező, nyilván a filmkészítésről is mondasz valamit.

- Természetesen minden alkotásról szól ez a regény. Önazonosságot próbáltam teremteni a szerepek és megformálóik között, és így sok latolgatás után végül elkerülhetetlenné lett az a vállalás, hogy én játsszam el a rendezőt.

- Mikor jöttél rá, hogy ez csak így lesz működőképes?

- Izgalmas kihívás is azzal kísérletezni, hogy egy film és azon belül egy megírt szerep hogyan tud a létezés tárgya lenni, tehát, hogy hogyan számolod fel a forgatókönyvet. Kicsit megleptem magamat azzal, hogy milyen nehéz ezt csinálni, nehezen kontrollálható és nem könnyű magamat nézni sem. Most kiderült, hogy ugyanolyan hibáim vannak, mint bárkinek, akit rendezek. Fontos belső tapasztalat volt egyértelműen szembesülni azzal, hogy tessék, itt állok szemben az egyik saját színészemmel, a saját világomban, ahol ugyanazokat a dolgokat kérem magamtól is, amit tőlük szoktam.

- Amellett, hogy önanalitikus, ironikus gesztus is ez, nem?

- Mindenképpen, de nem rólam, csak az alkotó emberről általában. Másról aligha állíthatom azt, amit ez a film állítani akar ezzel a karakterrel, aki a "sosem elég" prototípusa, aki a végtelennel áll kapcsolatban. Persze tudom, hogy sokan fognak támadni érte, de csak ezt a megoldást tartottam morálisan helyesnek. Mint Cyrano - "magamból gúnyt űzök...". De sok ilyen példát ismer a filmművészet: Chaplin, Orson Welles, Fassbinder, Polanski stb.

Frecska Rudolf, a film főszereplője | Még több kép | Fotó: Hektor

- Hogyan találtál rá néhány éve Frecska Rudira és most a szintén amatőr Csíkos Kittyre?

- A Bárkában két éve Rudi játssza a főszerepet, bizonyos értelemben ő ihlette a történetet. Éreztem, hogy olyan gyerek kell a főszerepre, akinek van ilyen irányú élettapasztalata, aki a sorsában hordoz valami közöset ezzel a figurával. A történethez kerestem egy embert, aki hitelesíteni tudja, mert nem tudtam elképzelni, hogy egy kiváló színészi képességekkel rendelkező valaki figuraábrázolásban azt fogja nekem nyújtani, amit Rudi a sorsában tud nyújtani. De ez nem újdonság, én ebben a színészetben, létezésben hiszek, mióta elkezdtem ezt a pályát. Rudi kivételesen tehetséges ember. Monori Lili pedig úgy került a darabba, hogy a Deltá-nál éreztem, hogy kisebb szerepet tudtam neki adni, mint ami a mi kapcsolatunkban benne van. Az ő kettősükből állt össze, íródott meg a történet. A Lili figurájának a fogadott lányát játszó Kittyt pedig egy klasszikus gimnáziumokban, iskolákban zajló casting során találtuk meg több ezer lány megnézése után, aki ugyancsak világítóan tehetséges.

- Van valamilyen módszered arra, hogy hogyan instruálj valakit, aki még életében nem állt kamera előtt?

- Általában hibás gondolkodás, amikor elvárod, hogy eljátsszanak valamit. Nem nagyon szoktam instrukciókat adni. Hallottad az előbb, hogy miket mondok: "nézz ki az ablakon", "nézz magad elé". Nem is érdemes többet. Értelmes emberek, elolvasták a forgatókönyvet, tudják, miről van szó, persze a történetről szoktunk beszélni. Egyébként sem tudnék olyanokat mondani, hogy "most gondolj az anyádra" vagy "itt most nagyon fáj neked". Ezek a színészek képesek arra, amire csak kevesen.

- Nagyjából kronologikus sorrendben forgattok. Miért?

- Nem tudok máshogy. Nem tudok nagyokat ugrani, éreznem kell, hogy hol tartunk. Egy csomó motívumot elindítasz, és ha ezek csak papíron vannak meg, akkor akármit csinálsz, matek lesz belőle. Amikor a helyszín, az együttlét és minden elkezd összeérni valamivé, kialakul egy folyamat, aminek a szálait le is kell zárogatni. Úgy alakul, mint amikor egy anyaggal dolgozik az ember. Olyan, mint a festés. Semmiféle képzőművész múltam nincsen, de volt már, hogy képet kellett festenem, és annak is nagyon szerettem a folyamatát, ahogy lealapozod, megvárod, míg megszárad, rárakod a következőt, így tudsz rétegeket egymásra hordani. Ugyanez van a filmnél is.

Készül a hó | Nézz még több képet a forgatásról! | Fotó: Hektor

- Tudnál pár szót mondani erről a házról, amiben forgattok?

- Rengeteg budapesti bérházat megnéztünk, ami nagyon szomorú élmény volt. Ez a ház az első pillanattól kezdve elvarázsolt a hihetetlen formáival, arányaival, színeivel, kortalanságával. Annyira elképesztő. Nem látványos, minden egy picit máshogy van, mint ahogy lennie kéne, semmi nem párhuzamos benne és az egyenes sehol nem egyenes. Még lélek van benne. A ház azért fontos, mert az említett belső utazáshoz, a regény labirintikus szerkezetéhez próbáltunk formát találni. Ennek az felelt meg, hogy ugyan egy helyszínen vagyunk, de ez az egy hely egy csomó kis lehetőséget ad. Az elején bejutunk ebbe a házba és a végén majd kimegyünk.