Bejelentették az Oscar-díjak jelöltjeit. James Cameron Avatarja és volt feleségének, Kathryn Bigelow-nak A bombák földjén című filmje vezeti a jelöltek listáját kilenc-kilenc nominációval. Azonban a versenybe beleszólhatnak még Tarantino nácivadászai és egy százötven kilós fekete tinilány is. A színészek közt Jeff Bridges, a színésznők közt Sandra Bullock a fő esélyes, de utóbbinak meg kell küzdenie a tizenhatodszorra jelölt Meryl Streeppel is.
|
Március 7-én 82. alkalommal adja át az Amerikai Filmakadémia az Oscar-díjakat. A gála házigazdái Steve Martin és Alec Baldwin, akik az Egyszerűen bonyolult-ban Meryl Streep kegyeit keresték, Streep azonban másik tavalyi sikerfilmjéért jelölt. Idén hosszú ideje először újra 10 film verseng a fődíjért és ezzel kitárult a mezőny a sci-fik és az animációs filmek előtt is. Az alábbiakban a fő kategóriák jelöltjeit tekintjük át, szokás szerint a győztesek megtippelésével. Legjobb film
Avatar: A bombák földjén lassú sikertörténetének minden szempontból az ellentéte James Cameron megkerülhetetlen sci-fi eposza, hiszen a nyúlánk kék lények egy hónap alatt minden eddigi mozis rekordot megdöntöttek és a 2 milliárd dollár feletti bevétel a 11 Oscar-díjas Titanic-ot is túlszárnyalta. A szobrok számát illetően ez a bravúr kizárt. The Blind Side: A tízes lista egyetlen igazi meglepetése, hogy Sandra Bullock szívhezszóló sportfilmje kiütötte Clint Eastwood szívhez szólónak szánt sportfilmjét, az Invictus-t. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Sandra Bullock eddigi legsikeresebb filmjének nagyobb a támogatottsága, mint valaha is gondoltuk volna. A bombák földjén (The Hurt Locker): Kathryn Bigelow feszültséggel teli, bámulatos akciójelenetekben bővelkedő háborús akciófilmje sajnos tavaly inkább csak a kritikusokat hódította meg, mintsem a nézőket, de a mostanra időzített DVD-premier talán kiköszörülheti a csorbát, hogy ez legyen minden idők legkevesebb bevételt (USA: 12 millió dollár) hozó Oscar-nyertese. Egek ura (Up in the Air): November tájékán még egyértelmű éllovasnak tűnt George Clooney keserédes repkedése, de A bombák földjén azóta a kritikusi díjak terén, az Avatar pedig a kasszáknál pipálta le, így feltehető, hogy ugyanaz lesz a sorsa, mint Jason Reitman előző rendezésének, a Junó-nak: egy forgatókönyvírói vigaszdíj. Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds): A színészkamara a legjobb szereposztás díját ítélte (úgy látszik megfeledkeztek Eli Roth vagy Mike Myers csapnivaló alakításáról) Tarantino filmjének, és az utóbbi években ez a díj rendre megegyezett a legjobb film Oscarjával. Most nem fog, de tizenöt évvel a Ponyvaregény hét jelölése után a Brigantyk kilenc jelölése szép teljesítmény. Precious: Based on the Novel Push by Sapphire: A bálnányi, halmozottan hátrányos helyzetű tini megrázó története szinte kizárólag afroamerikai stábbal, sztárok nélkül (ha nem számítjuk persze Mariah Carey és Lenny Kravitz vendégszereplését) tudott a Sundance függetlenfilmes szemlétől az Oscar-jelölésig menetelni. Ez az első Sundance-fődíjas film, aminek ez a fő kategóriában sikerült. Egy lányról (An Education): A tavalyi Sundance-en fedezték fel ezt a parányi brit gyöngyszemet is, ami Lone Scherfig intelligens rendezésének, Nick Hornby érzékeny forgatókönyvének és Carey Mulligan sztárcsináló (és mostantól Oscar-jelölt) alakításának köszönhetően befért a tíz legjobb közé. Jelölése határozott érv a kategória kibővítése mellett. A Serious Man: Két éve teljesen leigázták az Oscar-átadót a Coen-testvérek a Nem vénnek való vidék-kel. Az A Serious Man pedig pont az a típusú minimalista, kissé öncélú, de szívügy-projekt, amit rég kiérdemelt díjeső és kasszasiker után engedhet meg magának egy (illetve ez esetben két) rendező. Más kérdés, hogy kis személyes filmjük annyira jól sikerült, hogy teljesen megérdemelten újra itt versenyeznek. Fel (Up): A kibővített legjobb film kategória végre kiszabadította a Pixart az animációs filmek gettójából. Sokak szerint a Wall-E-nek kellett volna megtörnie a majd húszéves (A szépség és a szörnyeteg, 1992) tabut tavaly, de a Fel első fél órája saját jogán is Oscarra érdemes. Innentől pláne egyértelmű, hogy nyert ügye van az animációs filmek kategóriájában. District 9: Nyáron még igen merész tippnek számított, hogy a Dél-Afrikában landoló földönkívüliek diadalmenete kitartson az Oscarig, de miután a díjhajhász drámák (Komfortos mennyország, Kilenc, Invictus) közül több is csalódást okozott, megnyílt a mezőny a popcornmozi előtt. Sci-fi révén az Avatar-tól vehet el szavazatokat.
+ + + Nyerni fog: Igazi Dávid és Góliát harc A bombák földjén és az Avatar véghajrája. Előbbi szinte a szezon minden jelentős díját bezsebelte, utóbbi csak a Golden Globe-ot. No meg kétmilliárd dollárt. Bigelow iraki bombahatástalanítós drámájának pont az a legnagyobb hátránya, hogy kevesen látták, és lényegében megbukott 2009 nyarán a mozikasszáknál. James Cameron viszont előző filmjével, a Titanic-kal is nyert és az Avatar-t sokan inkább különleges moziélményként éltetik, mintsem tökéletes filmként. Elképzelhető, hogy végül az Avatar-é lesz a fődíj és Bigelowé a rendezői, de egyelőre inkább arra érdemes fogadni, hogy A bombák földjén megnyeri mindkettőt. Nyernie kellene: Ősszel megállíthatatlannak tűnt, de túl későre tolták a premierjét és sokan rásütötték, hogy "túl könnyed". Mégis, 2009 legjobb hollywoodi filmje az Egek ura. Méltatlan mellőzés: 2009 egyébként pont nem a hollywoodi filmekről szólt, és némileg csalódás, hogy az Amerikai Filmakadémia ezt képtelen volt legalább egy jelöléssel elismerni. Az USA-ban 2010-re csúszott A próféta a külföldi filmek kategóriáján kívül még nem jelölhető, viszont nagyon idekívánkozott volna a másik Cannes-ban bemutatott mestermű, A fehér szalag. |
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belek
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.