Ma kiderül, hogy lenyomja-e az Avatart James Cameron ex-feleségének háborús filmje, Oscar-díjas színésznő lesz-e Sandra Bullockból és beválik-e az Akadémia tízjelöltes bővítési stratégiája. Éjjel élőben közvetítjük a díjkiosztót, most pedig áttekintjük a lehetséges meglepetéseket és a biztos befutókat. Tíz dolog, ami miatt izgalmas lesz a 2010-es Oscar.
1. Az utolsó pillanatig kétséges a legjobb film
Két jelentős változtatás bonyolítja a legfőbb kategória végkimenetelét. A jelöltek számát egyrészt 1943 óta először újra tízre duzzasztották, de ez hagyján, hiszen a legjobb rendezői kategória öt jelöltje továbbra is az öt fő esélyesnek számít, a Coen-testvérek A Serious Man-je, vagy az animációs kategória biztos befutója, a Fel inkább csak tiszteletkört futnak, míg a rossz viccnek tekinthető The Blind Side-jelölés pedig erős érv a tízjelöltes mezőny megtartása ellen. Sokkal bizonytalanabbá teszi viszont a verseny eredményét az ún. preferenciális szabály bevezetése, ami azt jelenti, hogy egyetlen győztes megnevezése helyett az Akadémia szavazóinak rangsorba kell rakni a tíz filmet. A legkevesebb első helyezést gyűjtő film szavazatai első körben kiesnek, és az ugyanazon szavazók 2. helyezettjeinek esélyeit erősítik tovább. Ez így megy tovább egészen addig, míg egy film meg nem szerzi a többséget. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha az Avatar-nak vagy A bombák földjén-nek van a legtöbb első helyezése, azonban rengetegen a listájuk végére helyezik, mert utálták, vagy taktikáznak, akkor egy kompromisszumos jelölt, mint a Becstelen brigantyk, vagy az Egek ura sok második és harmadik helyezéssel talán megelőzheti őket.
2. Weinstein és Tarantino meglepetésre készül
Pontosan erre apellál a legendás Oscar-kampányoló Harvey Weinstein, akinek a nevéhez temérdek korábbi Oscar-meglepetés (Szerelmes Shakespeare kontra Ryan közlegény, Chicago kontra A zongorista, vagy tavaly a jelölésért A felolvasó kontra A sötét lovag) fűződik. Weinstein a szezon elején még a bűnrossz Kilenc-cel rótta a köröket, az utóbbi hetekben viszont nem győzi telekürtölni Hollywoodot az infóval, miszerint "Eljött Tarantino ideje, 2009 legjelentősebb filmélménye a Becstelen brigantyk!". A gátlástalan stúdiófőnök a véghajrában attól sem riadt vissza, hogy a film plakátjain lecserélje a horogkeresztet Dávid-csillagra, hátha így jobban imponál az Akadémia zsidó szavazóinak (ha ők esetleg nem az A Serious Man-re szavaznának és nem orroltak volna meg végleg a Weinstein Companyra tavaly egy náci hősnő állítólagos szimpatikus színben feltüntetése - Kate Winslet Oscar-díjas alakítása A felolvasó-ban - miatt). Azt mindenesetre könnyű elképzelni, hogy a Becstelen brigantyk több szavazónál kerüljön a top háromba, mint A bombák földjén vagy az Avatar, de óriási meghökkenést okozna, ha ezzel valóban meg is tudná nyerni a fődíjat.
3. Az első Oscar-díjas rendezőnő?
![]() |
| Kathryn Bigelow és James Cameron |
Az Amerikai Filmakadémia negyedszerre engedett be nőnemű rendezőt a legjobb ötbe (1976: Lina Wertmuller - Seven Beauties, 1993: Jane Campion - A zongoralecke, 2003: Sofia Coppola - Elveszett jelentés), de először van reális esélye annak, hogy egy hölgy el is nyerje a szobrot. Míg a legjobb film mezőny az utolsó pillanatig spekulációk és mocskos kampánytrükkök terepe maradt, ebben a kategóriában viszonylag hamar kialakult a konszenzus, hogy Kathryn Bigelow-t (A bombák földjén) illeti az elismerés. Jelölttársai közül Quentin Tarantino, Jason Reitman, sőt, még exférje, James Cameron is kinyilvánították, hogy örülnének, ha hozzá kerülne a szobor - Cameron persze azzal a kikötéssel, hogy a legjobb filmet viszont ő nyerje. Más kérdés, hogy milyen negatív üzenete lenne annak, ha a rendezői Oscart megkapná egy nő, de egyúttal nem lehetne az általa rendezett film év legjobb filmje.
4. Biztos befutó az alkoholista zenész, a zsidóvadász és a sátáni anya
![]() |
| Jeff Bridges |
A hosszúra nyúlt díjszezon szépen bebetonozta a színészi kategóriák megkérdőjelezhetetlen éllovasait és Christoph Waltz (Becstelen brigantyk), illetve Mo'Nique (Precious) mellékszereplői alakításáról bátran el lehet mondani, hogy a főszereplői mezőnyt is lazán verik. Az ő esetükben egyértelmű, hogy a legjobb helyre kerül a szobor, még ha azt a sztereotípiát erősítik is, hogy negatív karakterekkel könnyebb nyerni. Jeff Bridgesnek viszont inkább eddigi hosszú, Oscar-nélküli karrierje szól a diadala mellett, mintsem a Crazy Heart-ban nyújtott korrekt, de kiszámítható, és kiemelkedőnek távolról sem nevezhető játéka.
5. Sandra Bullock még izgulhat
![]() |
| Meryl Streep és Sandra Bullock |
Az utolsó kérdőjel a legjobb női főszereplők kategóriája maradt, ahol a leggyengébb teljesítményre, Sandra Bullockéra érdemes fogadni, még annak tudatában is, hogy évek távlatából maga az Akadémia is szégyellni fogja, hogy egy ilyen középszerű filmben nyújtott semmilyen alakítást Oscarral jutalmaz. Ha nyer, az legalább olyan kínos lesz később, mint az, hogy Roberto Benigni, Cuba Gooding Jr., vagy Reese Witherspoon Oscar-díjas. Vagy éppen hogy Hilary Swanknek ugyanannyi (2) Oscarja van, mint Meryl Streepnek. Apropó Streep, az egykori éllovas (Julie és Julia) a véghajrában úgy döntött, hogy esze ágában sincs Bullock - aki hetekig viccelődött a nemlétező párharcukon - ellen kampányolni, így nem csoda, hogy sokan végül azzal a konklúzióval ikszelhetnek Bullock neve mellé, hogy Meryl egy-két év múlva újra itt lesz, Sandrának pedig ez lehet az egyetlen esélye egy Oscarra. Ugyanezzel a logikával persze a sokkal érdemesebb BAFTA-nyertesre Carey Mulliganre (Egy lányról) vagy Gaby Sidibére (Precious) is lehetne voksolni - sokan remélik, hogy egyikükből végül nevető harmadik lesz.
6. Többszörösen büntethetik A bombák földjén-t
![]() |
| Jeremy Renner és Nicolas Chartier |
A véghajrá nem nélkülözte idén az Egy csodálatos elme, vagy a Ryan közlegény megmentése idején tapasztalt elmocskosodó kampányt. A bombák földjén-nel kapcsolatban napról-napra jelentek meg leleplező írások, miszerint "nem hiteles" és "a története lopott", de a legnagyobb csapást a film egyik producerének bődületes öngólja jelentette. Nicolas Chartier ugyan semmi olyasmit nem követett el, ami ne hangozhatott volna el temérdek hollywoodi magánbeszélgetésben/levelezésben, de az ő e-mailje balszerencséjére pár nappal a szavazatok leadási határideje előtt kiszivárgott és komolyan sértheti A bombák földjén esélyeit, tekintve, hogy pont ebben az időpontban még az Akadémia-szavazók nagy része nem adta le a voksát. A producer lényegében arra biztatta barátait, ismerőseit, hogy ha első helyen A bombák földjén-re szavaznak, akkor az "500 millió dollárba került vetélytársat" listájuk végére helyezzék, mert a preferenciális rendszerben ezzel segítik elő a győzelmet. A visszatetszést keltő balhé miatt sokan épp ugyanezzel a módszerrel büntethetik A bombák földjén-t, ráadásul az Akadémia sem hagyta válaszlépést nélkül az ügyet: visszavonta Chartier meghívását a díjkiosztóról.
7. Alec Baldwin és Steve Martin a házigazdák

Tavaly nagyon jól sült el, hogy a szokásos viccesemberek helyett egy klasszikusan jóvágású, táncolni-énekelni tudó hollywoodi filmsztár (Hugh Jackman) vezette a gálát, idén a show producerei mégis visszatértek egy bevált komikusukhoz, Steve Martinhoz, aki korábban már kétszer volt házigazda. Ezúttal viszont műsorvezető-társat is kapott a 30 Rock miatt reneszánszát élő Alec Baldwin személyében. Kettősük ügyes reklámfogás lehetett az Egyszerűen bonyolult producerei részéről, hiszen a karácsonyi vígjáték-sikerben ők ketten harcoltak Meryl Streep kegyeiért, de emlékezetes közös jeleneteik vagy poénjaik nem nagyon voltak a filmben, így egyelőre nem biztos, hogy párosuk működik. A számos Meryl Streeppel kapcsolatos vicc persze garantált. Sokan viszont jobban örültek volna, ha Oscar modernebb választással rukkol elő, pl. Sacha Baron Cohen megbízásával, de a modernségről annyit, hogy a szervezők egy Cohen és Ben Stiller által kifundált Avatar-paródiát is letiltottak a showelemek közül, nehogy James Cameron megsértődjön.
8. Díjátadó - marad a tavalyi újítás?
![]() |
| Angelica Huston, Tilda Swinton, Goldie Hawn és Penélope Cruz |
A tavalyi show egyik ötletes újítása volt, hogy a színészi kategóriák győzteseit nem az ellenkező nemű előző évi nyertes jelentette be, hanem ugyanazon kategória 5-5 korábbi díjazottja. A filmbejátszások helyett pedig az átadók méltatták pár szóban a jelöltek alakítását. Ezzel sajnos kihagyták a ziccert, hogy Javier Bardem adhassa át Penélope Cruz Oscar-díját, de egyébként jó volt pár olyan random kompániát látni a színpadon, mint Tilda Swinton, Goldie Hawn, Angelica Huston és Whoopie Goldberg. Annyit már biztosan tudni, hogy a tavalyi színészkategóriák nyertesei - A sötét lovag mellékszerepéért díjazott Heath Ledgeren kívül - visszatérnek, így díjat ad át Kate Winslet, Penélope Cruz és Sean Penn is, de olyan korábbi Oscar-díjasok feltűnése is biztos, mint Kathy Bates, Barbra Streisand, Charlize Theron, Quentin Tarantino és Pedro Almodóvar. A győzteseket viszont arra buzdítják, hogy a ceremónián rendelkezésükre álló közel egy percben arról beszéljenek, hogy mit jelent számukra az Oscar-díj és az ügynököknek, családtagoknak, kozmetikusoknak tartogatott köszöneteket pedig tartogassák a kulisszák mögött felvett videó-üzenetekre.
9. Becélozva a fiatalabb közönség
![]() |
| Taylor Lautner, Kristen Stewart és Robert Pattinson |
Évek óta nem titkolt szándéka az Akadémiának, hogy emelje a show nézettségét és fiatalítsa a célközönséget. Ez a szándék tükröződik a legjobb film kategória kibővítésében is (annyiban be is jött, hogy az év közönségsikerei közül jelölt az Avatar, a Fel, a District 9 és a The Blind Side), de még sokkal inkább a díjátadók névsorában. Egyértelműen a tinédzsereknek szól a Twilight-sztárok (Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner), valamint Zac Efron meghívása, de Jake Gyllenhaal, Ryan Reynolds, Chris Pine, Gerard Butler, Sam Worthington és Bradley Cooper is többek érdeklődésére tarthat számot díjátadóként, mint a korábban gyakran elővett Harrison Ford vagy Jack Nicholson.
10. Megjósolhatatlan a legjobb idegen nyelvű film
![]() |
| Jacques Audiard és Michael Haneke (A próféta és A fehér szalag rendezője) |
Az előző évekhez képest meglepően erős az idegen nyelvű filmek mezőnye, olyannyira, hogy a német (A fehér szalag) és a francia (A próféta) jelölt vitathatatlanul kenterbe verné mind a tíz "Legjobb film" jelöltet, sajnos erre azonban nincs közös kategóriában lehetőség, bár A fehér szalag a legjobb operatőri munka kategóriájában is versenyez, A próféta pedig jövőre jelölhető lesz minden mezőnyben. Ennek ellenére semmi nem garantálja, hogy e két rengeteget méltatott alkotás közül kerülne ki a külföldi filmek bajnoka, hiszen az argentin film (El secreto de sus ojos) sokkal közönségbarátabb, az izraeli (Ajami) pedig sokkal politikusabb, azaz Oscar-nyelvre lefordítva "fontosabb". Úgy tűnik, idén is ez a kategória tartogathat csak valódi meglepetéseket.
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.