Menetel a panelszutyok

Andrea Arnold, aki néhány éve Oscart kapott az egyik kisfilmjéért, most ezer rétegből összetapasztott, lírai filmet csinált az essexi lakótelepről és egy tizenöt éves, lepattant kiscsajról, aki azt hiszi, egyszer táncos lesz belőle. Remek színészek, szívszorító képek, életszerű, túlkapásoktól mentes sztori. Akvárium-kritika.

Katie Jarvis az Akváriumban

Az Akvárium (Fish Tank) ritka jó film. Pedig olyan unalomig ismert, rongyosra koptatott világban játszódik, ami rendkívül népszerű a fiatal, jó családból érkező magyar filmrendezők körében is: ez a vágytól, hormontól, éhségtől reszkető, erőszakra és szexre éhező prolik, a panellakók birodalma, ahol elég egy rossz mozdulat és beindul a vértől iszamos világvége. Andrea Arnold angol rendezőnő ugyanezt az egyszerre dühös és meghitt méhkaptárt filmezi le, de egy pillanatra se hódol be a filmvásznon olyan jól mutató művészi túlkapásoknak. Úgy csinál filmet szegénységről, ürességről és kiszolgáltatottságról, hogy egy percre se feledkezik meg a szépségről és a jóságról, ami Arnold szerint (és szerintem is) mindent bevon, amit ember megérint.

Ez az akvárium egy elhagyatott, üres, de mégis szűk panelszoba nagy ablakokkal, ahova a tizenöt  éves Mia (Katie Jarvis) titokban hip-hop táncolni jár. Fülére teszi a zenét és gyakorol. Van egy szőkített hajú, láncdohányos, bombatestű, kora harmincas anyja (Kierston Wareing) és egy feleselő, dühös kishúga (Rebecca Griffiths). Apa sehol. Miát kidobták a suliból, egész nap a lakótelepen mászkál, táncol az akváriumban, talál egy szürke lovat, lefejel egy másik kiscsajt, üvöltözik az anyjával és naponta legalább ötször bevágja a szobája ajtaját. Aztán egy nap felbukkan a konyhában az anyja új pasija, Connor (Michael Fassbender), akinek szépen kidolgozott, inas teste van és egy seggközépig lecsúszó tréninggatyája. Sírás lesz a vége.

Arnold tehát megágyaz a lakótelepi sorstragédiának, de nem hajlandó átadni a sztoriját a buta, egysíkú karaktereknek és az agyatlan erőszaknak. Mia nem szent, az anyja nem ribanc, Connor nem maga az ördög, a mocskos ablakon szebben törik meg a fény. A nyomasztó, elfojtott vágyakból egyszer pofon lesz, másszor meg felröhögünk egy alap-poénon. A veszély valós, de a feloldása nem drámai, és nem is szirupos; minden ez a sztori, csak nem egyszerű. Arnold hihetetlen finomsággal egyensúlyoz jó és rossz között és nem hajlandó érzelmes propagandafilmet csinálni a szegénységről és a tudatlanságról. Egyik sem lényeges elem, és nem a pronyóság lesz az, ami eszünkbe jut majd erről a filmről.

Michael Fassbender

Mia konok, kemény arca, szögletes léptei, vagy azok a lopott, lágy pillantások a szempillái alól - ezek azok az emlékezetes képek, amikből száz százalékosan átjön a hős minden rezdülése. Így menetel Mia, előre, és elhiszi, hogy semmi nem tudja megállítani. Mia nem sikersztori, de nem is reménytelen. Táncol, de nem túl jól. Ösztönös, de nem bunkó. Helyet akar magának a nap alatt és ez az egyetlen, amiben biztos, mert minden más össze-vissza rezeg és bizonytalan. Ráadásul ott van Connor, aki megőrjíti és végképp összezavarja, mert egyszerre lesz a nem létező apja és a nem létező szeretője.

Az Akvárium nagy felfedezettje a főszereplő, a tinédzser Katie Jarvis, aki Kocsis Ágnes amatőrszínészét, a Friss levegő Hegyi Izabelláját juttatta eszembe - ott láttam utoljára ilyen elemi erővel eljátszani primőr, szótlan érzelmeket mindenféle színésziskola nélkül. És Jarvis körül ott köröz a többi, profi színész, akik legalább olyan jók: Kierston Wareing, a tökéletes trash-anya és Michael Fassbender, akinek talán a legnehezebb, legösszetettebb feladat jutott ebben az ezerszínű filmben és ezt is sikerrel oldja meg. Connor két világ határán mozog, ki-be lépdel két ugyanolyan erős valóságból; Mia számára erős és rendezett életű, maga előtt meg egy kusza, zavaros, frusztrált szerencsétlen.

Kierston Wareing

Arnold lírai, érzékeny filmet csinált egy első pillantásra kemény és válságos világról. Erős film, mert bevállalja a gyengédséget és elviseli a reményt - még akkor is, ha minden művészfilmes konvenció ellene munkál.