|
Az Alice Csodaországban négy premierfilmet is megvert és megőrizte vezető pozícióját az észak amerikai mozijegy-eladási lista élén. Tim Burton filmjének bevétele 46%-ot esett a nyitó hétvégéhez képest, és a most keresett 62,7 millió dollárral együtt eddigi összbevétele máris 209,3 millió. Az Alice az USA-n kívül is erősen teljesít és világszintű összbevétele jelenleg 430 millió. A Disney forgalmazási vezetője azzal magyarázta a sikert, hogy a film széles demográfiai szegmensben népszerű, azaz nem csak a gyerekeket érdekli, de pontos statisztikát nem közöltek a közönség életkor szerinti megoszlásáról.
A premierfilmek közül Paul Greengrass Zöld zóna (Green Zone, hazai premier: június 3.) című Matt Damon főszereplésével készült iraki háborús filmje teljesített a legjobban, de 100 milliós büdzséjéhez képest 14,3 milliós nyitása nem tekinthető túl erősnek. A Universal forgalmazási vezetője nyilatkozatában azzal vigasztalta magát, hogy a Green Zone még így is jobban indult a legtöbb iraki témájú filmnél. A Túl jó nő a csajom (She's Out of My League, hazai premier: május 20.) című romantikus vígjáték a lista harmadik helyén nyitott 9,8 millióval, ami a forgalmazó nyilatkozata szerint várakozásaiknak megfelelő eredmény.
A Robert Pattinson és Emilie de Ravin főszereplésével készült Remember Me című romantikus drámára nem meglepő módon elsősorban a nők (a közönség 84%-át ők tették ki) voltak kíváncsiak, de nem mentek moziba kellő számban, mert a film csak 8 milliót keresett, amivel még a lista negyedik helyét sem sikerült elszednie a Viharsziget-től (8,1 m.). Az Our Family Wedding című vígjáték 7,6 millióval a Remember Me mögött landolt. Erre is elsősorban a nők (60%), illetve az afroamerikaiak és spanyolajkúak voltak kíváncsiak. A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Alice Csodaországban ($62,7/$209,3) |
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.