A nő, aki Polanskit örökre megfogta

Roman Polanski, a fiatalkorú kislány megrontója - vannak, akik csak ennyit hallottak róla. Pedig ha már nem a munkáiról van szó, akkor is találunk ennél ezerszer fontosabb sztorit az életében. Ami ráadásul nem kevésbé volt botrányos a maga idejében, és ami Polanski életére - állítása szerint - a legnagyobb hatással volt. Második felesége, Sharon Tate ugyanis nemcsak a hatvanas évek egyik legszebb nője és Hollywood ígéretes sztárjelöljte volt, hanem az egyik legbrutálisabb gyilkosságának áldozata is.

Roman Polanski és Sharon Tate

Polanski 1966-ban első amerikai stúdiófilmjére, a Vámpírok báljá-ra készült, amihez főszereplőnőt keresett. Illetve ő nem is nagyon keresett már, mert Jill St. John személyében megtalálni vélte, de a producerek ragaszkodtak hozzá, hogy megnézzen egy akkoriban szárnyait bontogató sztárjelöltet, Sharon Tate-et, mert vele már amúgy is volt szerződésük. Egy londoni partin mutatták be őket egymásnak, és azon kívül, hogy Polanski megállapította róla, hogy feltűnően szép nő, nem sokat foglalkozott vele.  A szerepre túlságosan amerikai kinézetűnek találta.

Mivel azonban egy szép nőt nem hagyott csak úgy futni, a buli után még rácsörgött, és megbeszélt vele egy randit. Ekkor változott meg róla a véleménye. Benyomtak egy kis LSD-t, eldumcsiztak, zenét hallgattak, órákig csak lötyögtek Polanski lakásában, aztán reggelre az ágyban kötöttek ki. Polanski másnap Svédországba repült, de már az úton rájött, hogy ez az este több volt, mint egy egyéjszakás kaland. "Ami a legnagyobb hatással volt rám - leszámítva a kivételes szépségét -, az a kedvességéből és természetéből fakadó kisugárzása volt. Persze voltak szorongásai, de amúgy teljesen szabadnak tűnt. Sosem találkoztam előtte olyannal, mint ő" - emlékezett vissza Polanski a memoárjában. 

De a Vámpírok bálja főszereplőjét továbbra sem látta benne, legfeljebb egy újabb randit. Nyilvánvaló volt, hogy ez bántja Sharon önérzetét - a találkozók elől többször kitért. És mivel a producerek részéről továbbra is volt rajta nyomás, Polanski végül beleegyezett egy próbafelvételbe. Ekkor állítólag elég volt egy paróka ahhoz, hogy meglássa benne a film főhősnőjét. Az egyik férfi főszerepet pedig magára osztotta.

A forgatás elején gyorsan újra összejöttek, és már senki előtt nem titkolták, hogy egy pár lettek. A szerelem és a munka azonban nem volt jó hatással egymásra. "Nem meglepő módon Sharon alakítása egyre jobban megszenvedte, hogy a kapcsolatunk mélyülni kezdett" - idézi fel Polanski. "Ez annak volt a következménye, hogy nagyon akart bizonyítani. Később azt mesélte, hogy minél jobban megismert mint szeretőt, annál kevésbé tudott ellazulni a forgatáson. Nem volt meg benne a természetes előadók magabiztossága, majd' belehalt, hogy jól teljesítsen. Be akarta bizonyítani, hogy a képességei miatt érdemelte ki a szerepet. Nem volt könnyű megadni neki a visszaigazolást." És persze Polanski sem volt a legkönnyebb rendező.

A szerelem viszont jól alakult. A forgatás végeztével is együtt maradtak, és ingáztak Polanski korábbi otthona, London és Los Angeles között. "Minden másodpercet élvezek, amit veled töltök" - írta Polanskinak egyszer. "Olyan boldog vagyok. Komolyan, nem tudom, hogy írjam le, de mindent szeretek benned. Tudom, hogy giccsesen hangzik, de egyszerűen szeretlek."

Roman Polanski és Sharon Tate közös jelenete a Vámpírok bálja című 1967-es filmben

És míg Polanski a Vámpírok bálja utómunkáit végezte, újabb filmre kapott felkérést a Paramounttól, ezért áttette a székhelyét Amerikába. Bob Evans producer kérte fel a Rosemary gyermeke megrendezésére.

Érdekes, hogy addigra már eléggé szétválhatott benne a Sharon iránti szerelme és a rendezői énje. Fel sem vetette a producereknek, hogy Tate játszhatná a főszerepet - noha Mia Farrow, aki végül életre keltette Rosemaryt, alkatilag egyáltalán nem áll távol Sharon Tate-től. Mindketten törékeny, szőke amerikai szépségek. Csakhogy Mia Farrow tehetsége annyira meggyőző volt Polanski számára, hogy az első találkozójuk (és próbájuk) után neki adta a szerepet.

Mia Farrow, Dean Martin és Sharon Tate a The Wrecking Crew forgatásán 1968-ban

Mialatt elkezdődött a forgatás, kijött a mozikba a Vámpírok bálja - de egy olyan verzióban, amelyhez Polanskinak nem sok köze volt. A szerződés szerint ugyanis átadta a végső vágás jogát az egyik producernek, aki élt is vele. "Amikor megnéztem a filmet, úgy éreztem magam, mint az anya, aki torzszülöttnek adott életet. A fickó (Marty Ransohoff producer - a szerk.) totálisan széttrancsírozta a filmemet. Le akartam vetetni a nevemet a stáblistáról, hogy ehhez a szégyenletes fércműhöz közöm se legyen, de az MGM-mel kötött szerződésem nem engedte." Bosszúból minden fontos interjúban elmondta, mi történt, a film pedig megbukott.

"Az összes probléma ellenére Sharonnal nagyon jól éreztük magunkat Hollywood krémjében. Folyamatos bulizás zajlott Beverly Hillsben és Bel Airben, a hét minden napján partikra jártunk. Mint a filmvilág két feltörekvő csillagát, mindenki tárt karokkal fogadott minket - a régi holywoodi sztároktól kezdve a menő, fiatal arcokig" - írja Polanski. Még inkább így volt ez, miután elkészült a Rosemary gyermeke - ami óriási siker lett, és ezzel párhuzamosan Sharon Tate is egyre jobb szerepeket kapott.

Roman Polanski és Sharon Tate az otthonukban

Bár Polanski nem tudta megállni, hogy meg ne csalja őt, de társként abszolút komolyan vette. Amikor úgy érezte, eljött az ideje, megkérte a kezét, és feleségül vette Londonban.  Sharon Tate a szabad szellemisége mellett példás háziasszony volt, főzött annak a millió vendégnek, aki megfordult náluk, ő vágta Polanski haját, és ha el kellett utaznia, a bőröndjét is becsomagolta. Még csak 24 éves volt, de egyértelművé tette, hogy mihamarabb gyereket szeretne. És bár Polanski egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ő ugyanúgy akarja, nem is ellenkezett.

Sharon pedig teherbe esett, de még mielőtt túl nagyra nőtt volna a pocakja, egy filmet is leforgatott Olaszországban, Polanski meg a Rosemary gyermeke utáni alkotói válságból próbált kikecmeregni Londonban. Kereste a megfelelő forgatókönyvet, belekezdett egybe maga is, és folyamatosan tárgyalt különféle producerekkel. Hol együtt voltak, hol külön a munkájuk miatt, de amikor már előrehaladott a terhesség, Tate visszautazott Los Angelesbe, hogy ott szülje meg a babát. Polanski még Londonban maradt befejezni a forgatókönyvét, de azt tervezte, a szülés idejére már Amerikában lesz ő is.

Sharon Tate és Roman Polanski esküvője 1968. január 20-án | Videó a ceremóniáról

Utoljára tehát Londonban találkoztak, és kivételesen valóban könnyek között váltak el. Polanski azt írja, bármilyen bizarr, de volt egy olyan érzése, hogy utoljára látja a feleségét. Persze aztán elhessegette magától a gondolatot.

Visszatért a forgatókönyvéhez, amivel sehogy sem tudott zöldágra vergődni. Újra és újra elhalasztotta a Los Angeles-i útját. Sharonnal minden nap beszélt telefonon, így tudta, hogy a felesége egyre türelmetlenebb. "Augusztus 8-án, pénteken a szokásosnál hosszabban beszéltünk. Elmesélte, hogy talált egy kóbor cicát a kertben, hogy szemcseppentővel próbálja etetni, és szeretné megszelidíteni. Jó móka ez a cica, mondta, de elég idegesnek hangzott." Még két-három hét volt hátra a baba születéséig.

Sharon Tate 1968-ban

Polanski vergődése nem akart véget érni, úgyhogy végül segítséget kért egy forgatókönyvírótól, és kérelmezte a vízumot Amerikába. (Akkor ugyanis még lengyel útlevele volt.) Augusztus 9-én is a forgatókönyvéről tárgyalt, és egyeztetett arról, hogyan folytassák, amíg ő Amerikában lesz. Kollégák között volt tehát, amikor este 8-kor telefont kapott.

Bill Tennant, egy amerikai barátja hívta a szörnyű hírrel. Addigra túl volt azon, hogy azonosította mind az öt holttestet, akiket a Los Angeles-i házban találtak brutálisan meggyilkolva. Polanski kilenc hónapos terhes felesége, Sharon Tate az estét szűk baráti körben töltötte.

"Körbe-körbe kezdtem sétálni a szobában, a kezem ökölbe szorítva a hátam mögött. Hallottam, hogy Andy Gene Gutowskit (producer, Polanski közeli barátja - a szerk.) hívja telefonon. 'Gyere át azonnal!' - mondta. Egy pillanattal később már ordított: 'Csak gyere át!' Nem sokkal többre emlékszem. Gene szerint magam elé motyogva mondogattam, hogy 'Nem, nem', és és előbb ökölllel ütöttem a falat, aztán a fejemet vertem bele olyan erővel, hogy attól féltek, kárt teszek magamban. Átvetette rajtam a karját, és szorosan magához vont. 'Tudta, hogy mennyire szeretem?'-kérdeztem tőle lengyelül, újra meg újra. 'Tudta? Tudta?!'

Ahogy ilyen fajsúlyú traumánál lenni szokott, Polanski még sokáig nem tudta felfogni, mi történt. Altatókat, nyugtatókat tömtek belé, és az amerikai konzul azonnali intézkedésének köszönhetően már másnap Los Angelesbe utazhatott. Még a temetésen sem hitte el, hogy a felesége fekszik a koporsóban. És a rendőri kihallgatásokon sem tudott ép tudattal részt venni.

Roman Polanski (jobbra) Los Angelesbe indul 1968. augusztus 10-én

Amikor túl volt a kezdeti sokkon, azzal kellett szembesülnie, hogy a média támadást indított ellene - illetve ellenük. Azt a képet próbálta sugallni, hogy a gyilkosságban a drog is szerepet játszott, noha a valóságban alig pár füves cigit találtak a házban, és egy kis kokaint az egyik áldozat autójában. Sharon Tate a teherbe esése óta semmilyen szert nem használt. Később, a gyilkosság részletes feltárása után az is kiderült, hogy nem egy féktelen buliról volt szó, hanem egy baráti lazulásról - ketten beszélgettek, a többiek itt-ott heverésztek a házban, amikor Charles Manson bandája rájuk tört.

Polanski mindenfélére gondolt, ki követhette el a gyilkosságot, megszállottan nyomozott maga is, és Sharon Tate édesapja sem hagyta a rendőrségre a dolgot. Mindenki abból indult ki, hogy a baráti körben kell keresni a gyilkost vagy gyilkosokat. Ugyanakkor Polanski - mint egy jó rendező - megérezte, hogy nem állhat szokványos indíték az ügy hátterében. Azt azonban ő is nehezen hitte el, hogy egy hippibanda követte el a tettet. A hippiket addig Sharon és ő is szimpatikus, szabad szellemű embereknek tartották, akik teljesen ártalmatlanok a társadalomra nézve.

"Furcsa, de amint letartóztatták a gyilkosokat, nem éreztem többé bosszúvágyat. Érezhettem volna, de nem éreztem. Sokkal erősebb volt bennem a bűntudat, amiért nem voltam ott, a házban aznap este. A mai napig hiszek abban, hogy ha ott vagyok, Frykowski és én leszereltem volna a három nőből és egy férfiból álló bandát, amikor átmásztak a kerítésen, és betörtek a házba. Frykowski sérülései arról árulkodtak, hogy a végsőkig harcolt ellenük."

A gyilkosságok helyszíne

Polanski felépülése a sokkból évekig tartott. Leghamarabb a szexuális életét folytatta, mint írja: "az aktus egyfajta megkönnyebülés volt, bizonyíték arra, hogy az én létezésem folytatódik. Rossz hírem terjedt, a 'notórius Roman Polanski' lettem." Az egyéjszakás kalandok mögött persze valódi kínszenvedés lapult.

"Sharon halála az egyetlen komoly vízválasztó az életemben. Mielőtt meghalt, az élet gondtalan, határtalan tengerén hajóztam, tele várakozással és optimizmussal. Utána bármikor éreztem egy kis örömöt, rögtön bűntudat is társult mellé. Egy pszichiáter, akivel röviddel a halála után találkoztam, arra intett, hogy négy évig tart majd, míg túljutok a gyászon. Sokkal tovább tartott."

-----------------

A cikkben használt idézetek Roman Polanski Roman by Polanski című önéletrajzi könyvéből származnak.