Egy ördögűzős horrorfilm és egy bankrablós akciófilm uralkodásával ért véget a nyár az amerikai mozikban. Az Eli Roth nevével árusított The Last Exorcism és a Hayden Christensent és Matt Dillont is felvonultató Takers fej-fej mellett végzett a mozijegy-eladási toplistán, de valószínűleg előbbi lett a nyertes 21,3 milliós bevétellel, míg utóbbi 21 milliót keresett.
![]() |
| Jelenet a The Last Exorcism című filmből |
Mint a Thompson on Hollywood-blog elemzője megjegyzi, mindkét film tipikus nyárvégi eresztés: az ilyen kisebb kaliberű darabok esélytelenek a nyári blockbusterekkel szemben, viszont az őszi moziszezon indulásakor szépen tudnak tejelni. A The Last Exorcism teljesítménye különösen figyelemreméltó, mivel a film mindössze 2 millió dollárból készült, és a forgalmazó is csak egymilliót fizetett érte.
Az újrabemutatott, kilenc perccel hosszabb Avatar az előrejelzéseknél némiképp rosszabbul teljesített: 812 moziban összesen 4 millió dollárt hozott, ami jó, de nem kiugró mozinkénti 4926 dolláros átlagot takar. Ez nem volt elég a tízes toplistára kerüléshez: a film a tizenkettedik helyet foglalja el a listán.
A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):
1. The Last Exorcism ($21,3/$21,3)
2. Takers ($21/$21)
3. The Expendables ($9,5/$82)
4. Ízek, imák, szerelmek ($7/$60,7)
5. The Other Guys ($6,6/$99,3)
6. Vampires Suck ($5,3/$27,9)
7. Eredet ($5,1/$270,7)
8. Nanny McPhee és a Nagy Bumm ($4,7/$17)
9. Sejtcserés támadás ($4,7/$16,5)
10. Piranha 3D ($4,3/$18,3)
Kiegészítés (2010.08.31.): A végső számok befutása után kiderült, hogy a toplista élén csere történt: 20,5 millióval a Takers végzett az első helyen, a The Last Exorcim 20,4 millióval a második.
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.