|
A Péterfy Bori & Love Band szeptember 5-én, a Művészetek Palotájában egy "befordulós-minimál-elszállós"-nak beharangozott koncertet ad majd, amelyen februárban megjelent, 2B című lemezüket mutatják be. A különleges helyszínhez különleges vizuális kísérők is készültek: a Délelőttök a kádba' klipjét is jegyző Csáki László készített három új számhoz kísérőfilmet. A Lassú kutya-film annyira megnyerte Tövisházi Ambrusnak, a zenekar dalszerző-producerének a tetszését, hogy úgy döntött, önálló videoklipként is bemutatja, amit nálunk máris megnézhetsz az alábbi videoablakban. Csáki elmesélte nekünk, hogy a film kitalálásakor "a kiindulópont az volt, hogy képre fordítsuk le ennek az "analógízű", nem túl hangos albumnak a hangulatát. Valami nagyon egyszerű dolgot akartunk, ami illeszkedik a zenéhez. Horváth Árpád operatőrrel közösen gondolkodtunk, és hol a ritmusról, hol a szövegről eszünkbe jutottak egyszerű ötletek. A Lassú kutyá-nál a hangulat, a zene lüktetése volt a meghatározó, ebből jött a gurulás, és a nagyméretű újságpapír-galacsin". A film főszereplőjét Csákiék emberi tulajdonságokkal ruházták fel: "a klipben egy napját látjuk, ahogy bemegy a munkahelyére, aztán kimegy a természetbe, és a nap végén elmegy a vidámparkba, ahol megbódul egy jégkásától. Elég bizarra akartuk venni a hangulatát." Tövisházi szerint a film ereje a tempójában rejlik: "nekem az tetszik benne legjobban, hogy a jeleneteknek úgy van vége, hogy kigurul a golyó a képből, de a kamera még ottmarad. Nem olyan idegbeteg váltások vannak benne, mint a legtöbb klipben. Komótos."
A filmet - akárcsak korábban a Téged Nem klipjét - a világot makettszerűvé tevő tilt/shift optikával vették fel, ami Csáki szerint "a gömbnél azért működik jól, mert nem lehet érezni a pontos arányokat, nem tudod eldönteni, hogy mekkora". Ezt a kicsit szürreális hangulatot a fényelés során létrehozott színekkel erősítették fel: "az eldobható fényképezőgépek, illetve a polaroidfényképek világát próbáltuk megidézni. Azt akartuk, hogy olyan legyen, mint egy álom, amiben vannak eltűnő részletek és színesebb a valóságnál. A számnak van egy nagyon bágyadt hangulata, a szöveg is töredezett, ebből adódott, hogy a film is legyen víziószerű". A Müpás koncerten a zenekar mögött kifeszített nagyméretű vásznon látható majd a film, de ez csak az egyik eleme lesz egy rendhagyó koncertnek. Mint Tövisházi elmondta "világéletemben unplugged-ellenes voltam, kicsit fából vaskarikának tartom a dolgot, de ez az album nagyrészt nem harsány, fölfelé törekvő, hanem befordulós számokból áll, és így adta magát, hogy csináljunk egy olyan koncertet, amin ülnek az emberek. A régebbi számokat is teljesen átalakítottuk a Müpa speciális teréhez alkalmazkodva. Egy ilyen környezetben, ahol nem lehet táncolni, a lábhoz nem annyira lehet szólni. Inkább arra koncentrálunk, hogy a szép dallamok kerüljenek előtérbe, amikre ülve rá lehet csodálkozni".
A koncert során Csákinak a Tűsarok és az Oroszlán a hóban című számhoz készült filmjét is levetítik majd, amelyek "szellemiségükben összetartoznak" a Lassú kutya-filmmel. A Tűsarok-nál a szám ritmusa volt a kiindulópont: a klip mintegy oktatófilmként mutatja be a kukoricakonzerv gyártásának fázisait a szám ritmusára vágva. Az Oroszlán a hóban filmje viszont a szövegre koncentrál: a filmesek egy mezőn keresztülvágó útra írták-rajzolták fel a szám szövegét három kilométer hosszan, ami a klipben egy haladó autó alól kígyózik ki. Aki nem tud elmenni a koncertre, annak sem kell lemondania a filmekről: Csákinak október 15-én kiállítása nyílik a NextArt galériában, ahol a tervek szerint ez a három film és a Délelőttök a kádba'-klip is megtekinthető lesz. Sőt, a Lassú kutya főszereplő galacsinja is részt vesz az eseményen. |
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.