Profi francia csók

Bár az amerikai gagyik hosszú sora elvette az ember kedvét a romantikus vígjátékoktól, a Szívrablók című film most kárpótolhat mindenkit, aki az ilyesmit szereti. Sármos, okos színészek, elegáns stílus, könnyed ritmus, igazi, szerelmes pillantások - ezek a franciák tudnak valamit.

Romain Duris és Vanessa Paradis

Ritka az olyan romantikus vígjáték, ami egyszerre ennyire kiszámítható és ennyire szórakoztató, mint a Szívrablók. Ez valami francia dolog? Nem emlékszem, mikor láttam utoljára jól sikerült darabot ebben a műfajban, pedig évente végig kell ülnöm átlag tíz-tizenöt amerikai próbálkozást. Sandra Bullock, Jennifer Aniston, Kate Hudson meg a többi szerencsétlen egész életműve többé-kevésbé jól kiszámított, sütőformába kent idiotikus vihorászásból és könnybelábadt szempillarezegtetésből áll, és mostanra elérték nálam azt, hogy a "romantikus komédia" címkétől már egyáltalán nem várok semmi romantikát és semmi komédiát sem.

A Szívrablók visszaadja az ember hitét a műfajban és ráébreszt arra, hogy milyen egyszerű is ez az egész. Feszes rendezéssel, könnyed, elegáns stílusával, remek színészeivel, jól adagolt poénjaival és még jobban elhelyezett elkomolyodásaival és egy majdnem hibátlan forgatókönyvvel megmutatja, hogy kell ezt csinálni.

A rendező Pascal Chaumeil, egy francia tévés, aki annak ellenére, hogy ez az első játékfilmje, magabiztosan vezeti végig hőseit a sztorin. Vanessa Paradis az egyik: a franciák egyik legnagyobb sztárja, aki csodagyerekként robbant be a show bizniszbe és akire hatalmas ipar épült azóta. Egy igazi profi. A másik a sokarcú, szuggesztív, munkamániás Romain Duris (a múlt héten két filmjét is bemutatják nálunk), akiből olyan természetes, egyértelmű vonzerő árad, hogy annak idején az utcán fedezték fel, ahogy egy gimi előtt ácsorogva várt éppen valakire. Ezek ketten bolondoznak a Szívrablók-ban és öröm nézni őket, mert nem csak külön-külön vonzzák a tekintetet, de együtt is csodálatos ritmusban mozognak.

Chaumeilnek ebből a szempontból könnyű dolga volt: olyan színészekkel dolgozhatott, akik értik a tekintet, a pillanat súlyát. Jólesően belehajolnak egy-egy poénba, de ugyanolyan szép ívvel építenek fel egy csendes, lassú, elkomolyodós, fájdalmas érzelmet is - egy pillantásukkal igazi, varázslatos súlyt csempésznek a frivol nyári flörtbe. Nagy szükség van erre, mert a film hihetetlenül elcsépelt, ezerszer megcsinált sémára épül: Alex (Duris) abból él, hogy megbízásra nőket bolondít magába azzal a céllal, hogy a célpont aztán szakítson az akkori pasijával. Barátnők, apák, bátyok fogadják fel, mert úgy ítélik meg, hogy az adott pasi érdemtelen a nő szerelmére. Duris ráébreszti őket arra, hogy ennél különbet érdemelnek, majd elegánsan távozik. Természetesen a legújabb megbízás nem megy ilyen simán: Juliette (Paradis) vőlegénye remek fickó, akivel őrülten szeretik egymást, plusz Alex halálosan beleszeret Juliette-be. Ennél blődebb és kiszámíthatóbb romantikus vígjáték alapanyagot nehéz találni és mégis, működik.

Romain Duris

Amerikai a minta, angolnyelvűek a dalok (nagy szerepet kap a Wham! és a Wake Me Up Before You Go Go), az egyik csúcsjelenetben Alex és Juliette eltáncolják a Dirty Dancing legendás zárótáncát, Juliette vőlegénye meg egy pénzes angol (Andrew Lincoln, aki az Igazából szerelem-ben a frissen férjezett Keira Knightley-ba esett bele nagyon), úgyhogy nem hamisítatlan, oh-la-la francia film ez, hanem nagyon is nyitott mindenfélére, ami nem francia.

Párizst hamar hátrahagyva Monacóban bomlik ki a romantika, pimaszul túlpörgetett luxushelyszíneken száguldoznak a szerelmesek. Nem próbálnak álszerényen átlagembert játszani; Juliette apja milliomos, a retikülje Hermes, és minden képen, még egy alvópólóban is, úgy néz a világba, mintha egy Vogue-fotózáson lenne. Paradis vékony, izmos teste olyan természetesen viseli a luxust, mint annak idején a kecses Audrey Hepburn - elhisszük neki, hogy mindez nem is olyan fontos és elegendő pénze van ahhoz, hogy hozzámenjen akár egy pénztelen, de nagyszívű pasashoz is. Ránéz, meglátja benne a szerelmet és olyan ártatlanul, vadul és boldogan mosolyodik el hatalmas, trademark foghíjával, mint egy kislány.

Vanessa Paradis

Jó kis film ez a Szívrablók. Nem is kéne agyon ajnározni, hiszen csak teszi a dolgát, ahogy a romantikus filmvígjátékoktól várná az ember. Csak ki vagyunk rájuk éhezve, ennyi.