Halála után konzerváltatni akarja testét a súlyos beteg Gábor Zsazsa, hogy megőrizhesse szépségét az örökkévalóságnak - írja a Bild című német lap csütörtöki számában. A színésznő férje, Frederic von Anhalt herceg elmondta, a 93 éves Zsazsa mindig is arról álmodott, hogy szépsége maradandó lesz.
![]() |
| Gábor Zsazsa néhány héttel ezelőtt |
Kívánsága szerint plasztinált holtteste a Body Worlds (Testvilágok) című kiállítással világkörüli turnéra is indul majd. A showban használt különleges tartósítási technikát Gunther von Hagens fejlesztette ki 1977-ben, lényege, hogy az emberi és állati szövetek folyadék- és zsírtartalmának eltávolítása után műanyaggal teszik időtállóvá a preparátumokat. Ugyanezt a technikát használták a Bodies című utazó kiállításon is, amit 2008-ban fél évig Magyarországon is meg lehetett tekinteni. Von Hagens a lapnak nyilatkozva elmondta, Gábor Zsazsa testét a sztár egyik filmjéből vett jelenetben mutatják majd be.
A magyar származású Gábor Zsazsa hónapok óta egyre súlyosbodó egészségügyi problémákkal küzd, jelenleg ismét kórházban ápolják Los Angelesben. Gábor a háborút követő időszakban színésznőként és szexszimbólumként vált ismertté, később gazdag férfiakkal kötött számos házassága révén került a lapokba. Frederic von Anhalt herceg a nyolcadik férje, 1986 óta házasok.
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.